Reggel kipihenten ébredtem, mert nagyon jó volt a szállás is és végre nem nyomta a hátam a polifoam. A szokásos reggeli mindenség után elindultunk, és egy közeli domboldalon ültünk le, ahová pont odasütött a reggeli napfény. Itt nagyon átjött a reggeli himnusz és a zsolozsma áhitata.
Azon az úton indultunk el, amin tegnap lejöttünk. Felérve a fennsíkra gyönyörű táj fogadott minket. Ameddig a szemünk ellátott, egy két erdővel megtűzve mindenhol mezők és síkok. A nap meg csak tűzött még ilyen korán is. Ezen a napon sokszor mentem egyedül, gondolkodtam, de hamar rá kellett jönnöm, hogy Barátok Útján nagyon nehéz egyedül menni, mert mindig odajött valaki hozzám . Szerintem ilyen az igazi Barátok Útja. Nem lehet egyedül menni… nem véletlen küldte ki Jézus a tanítványokat kettesével… valamilyen szinten mi is tanítványok vagyunk, akiknek kettesével kell mennünk a világban, hogy ha meginognánk ott legyen nekünk a másik.
Elfelejtettem felírni magamat a nazír listára, ezért csak bekapcsolódtam máshoz. A közös ima mindig elmélyít és feltölt.
Út közben sok állattal találkoztunk: bocik, kecskék, bivalyok, madarak és a többi marha körülöttem ;) Az út nagyon jó volt, énekeltünk, beszélgettünk, és végig nevettünk mindent, buborékokat fújtunk és néztük a mosolygó embereket.
Elérkezett a kiscsoport ideje és az ebéd. Ahhoz hogy elérjük a konkrét helyszínt, át kellett meni egy forgalmas útszakaszon. Ez nagyon sokszor fordult elő a zarándoklat folyamán. Úgy kell elképzelni, hogy 170 ember végig sorfalban áll az út mellett és amikor épp nem jön semmi, egyszerre mint egy hódító hadsereg, ordítva átrohantunk a másik oldalra!
A kiscsopi helyünk egy fa alatt volt, egy nyáj mellett. Csak később vettük észre, hogy kakiban ülünk, de az ebéd így is jól esett.
Ez a kiscsoport és ez a napi téma nagyon megmaradt bennem. Borzasztó nehéz volt a feladat. Írni kellett 10 értéket magadból, amit a legfontosabbnak tartasz magadban, és ami nélkül nem tudnál létezni. Miután nagy nehezen összeírtuk, a főbarátunk mondta, hogy húzzunk ki egyet, ami nélkül talán tudnánk élni. Nekem nagyon nehéz volt. Teljesen beleéltem magam a játékba, és nem tudtam választani. Mindegyik nagyon fontos. Amiket összeírtam mind egymásra épül, és ha kihúzok egyet, akkor az összes az értékét veszti. Végül mégiscsak ki tudtam húzni. Miután mindenki kihúzott valamit, ki kellett húzni még kettőt, aztán még hármat, aztán még kettőt, végül egyet. Csak egy maradhatott.
Amikor már csak egy maradt, értéktelennek éreztem magam és nagyon megviselt fizikailag is. Kiértékeléskor mindenki elmondta, hogy mi maradt neki, és hogy miért az. Amin meglepődtem és majdnem sírtam, az a rádöbbenés volt, hogy… én nem írtam bele a hitet és Istent sem. Nekem a barátság maradt meg legutolsónak. Azzal próbáltam meg vigasztalni magam, hogy biztos azért nem írtam bele, mert nekem annyira egyértelmű, hogy van hitem, hogy nem is jutott eszembe. Amikor a barátaimmal vagyok, bennük mindent megtalálok azokból amiket felírtam és, még ha nem is írtam le, de bennük megtalálom Isten jóságát és szeretetét.
Kiscsoport közben eleredt az eső, pontosabban elkezdett szakadni. Zuhogó esőben indultunk el vizet vételezni és indulni tovább.
Az úton sokat beszélgettem a Bérmalányommal, átbeszéltük ezt a kiscsoportos feladatot és nagyon jó volt, sokat megtudtunk egymásról és önmagunkról is. Beszélgetés közben előre mentünk és leváltottuk a nazírokat. Elmentünk a híres nyúl alakú fa mellett, és onnan nagyon jó tempóban és hamar elértük Magyarvistát, ahol misén vettünk részt. Eléggé fáradtak voltunk, ami a papokon is meglátszott. Egy kis emlékeztetőnek:
„Miképpen bűn és baj nélkül éljünk, míg reménykedve várjuk az örök boldogságot….” Guba atya
Mise után Barbi a főfőfőfőbarát elmondta, hogy még 2 óra van Gyaluig. Ez kicsit sokkolta az embereket, mert már nagyon fáradtak voltunk. Út közben beszélgettem Janóval az El-Caminóról és hogy milyen volt. Én is tervezem, hogy végigmegyek rajta. Az út kalandos volt, kicsit eltévedtünk, kicsit sarasak lettünk. Nagyon meredek részen találtunk utat a falu felé, de jó volt egy kis izgalom. A falutól nem messze odajött hozzám Barbi és beszélgettünk minden féléről. Volt amint meglepődtem volt ami megtisztelt és volt amit nem tudtam hova tenni, de nagyon örültem hogy beszélgettünk.
Hamar elértük a falut, ahol a vacsora töltött káposzta volt. Hihhhhhetetlenül finom volt és rengeteget ettem belőle. A szállásunk egy tornaterem volt, ahol együtt aludtunk mindenki, persze főbarátfallal elszeparálva. Miközben fürödtek a többiek volt idő arra, hogy kifessük a keresztünket. Én nagy gondolkodások után festettem rá egy fát: mindig úgy gondoltam, hogy Istent a legkönnyebben a természetben lehet megtalálni, mert az az egyedüli olyan hely, amit nem tud ember létrehozni. Nem tud a semmiből valamit csinálni, mert az embernek még a semmi csináláshoz is valamire van szüksége.
Büszke voltam rá hogy kész lett, és jól aludtam utána.
>> a következő naphoz kattints a régebbi bejegyzések gombra <<
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése