Farkasordító Éjszakai Túra

Sok év kihagyása után megint kedvet kaptam egy jó kis éjszakai túrához. Szerencsére mostanában többet kirándultam, így nem féltem, hogy nem fogom bírni. Az úti célunk Börzsöny legmagasabb hegye, a szép nevű Csóványos (938m) volt.

A Nyugati pályaudvar 8. vágányánál gyülekeztünk, már megváltott jegyekkel Nógrádig. Egy barátommal mentem, így szerencsére nem voltam egyedül az úton és mások is csatlakoztak hozzánk akiket szintén ismertem régről.

Január elején voltam még egy éjszakai túrán, ahol úgy emlékeztem, a kabátom végig a kezemben volt olyan meleg volt meg természetesen ki is melegedtem, ezért erre felbuzdulva csak egy pulóvert vettem fel. Persze tettem el még egy plusz pulcsit meg sálat-sapkát, mivel jobb félni mint megijedni!

Mikor mindenki megérkezett, felszálltunk a vonatra és kisebb nagyobb átszállások után megérkeztünk Nógrádra. Rövid gyaloglás után felmentünk a Nógrádi várhoz, ahol Hangya (a túra vezetője) elmondta mire kell számítani, mi lesz a rendszer, ki lesz a sereghajtó és mikor fogunk enni. Mikor elindultunk, én egy kicsit lemaradtam elintézni ezt azt, aminek az lett a következménye, hogy a vak sötétben a kiégett lámpámmal a várból nem találtam meg az utat. Bevallom eléggé kétségbeestem, mert bár 40 ember lámpázó fénye elég feltűnő, én mégsem tudtam hogyan kell lejutni. Szerencsére a sereghajtó megtalált és visszajött értem, amiből meg az lett, hogy mind a ketten eltévedtünk. Kisebb telefonálgatás után végül is megtaláltuk az utat és a többieket is.

Sajnos nem volt hold az égen, de tökéletesen tiszta volt az ég, így látni lehetett a csillagokat. Nagyon hiányzott már ez a látvány.

Az idő kellemes volt amikor mentünk, de amikor megálltunk átkoztam magam amiért nem hoztam kabátot. Előtte való napokban esett az eső, de ezt csak a bakancsunk és a nadrágszárunk sínylette meg. Az éjszaki kirándulás titkaival haladtunk előre, kerülgettük a tó méretű pocsolyákat, követtem az előttem lévők lámpafényeit és szidtam a gyenge fényű saját lámpám. Gyakran felpillantottunk az égre és minél beljebb mentünk a sötét erdőbe annál több és több csillag kacsintott vissza ránk. Néha még hullócsillagot is lehetett látni!

Idő közben sereghajtókká alakultunk és Kapisztrán módban tartottuk egyben a csapatot és sürgettük a lemaradókat. Az álmosság néha néha megpróbált levenni minket a lábunkról, de szerencsére vittem magammal finom fahéjas kávét amit segített átvészelni a holtpontot. Sajnos 3an nem bírták a tempónkat, így őket hátrahagyva (egy idősebb pár és egy fiú) gyorsan felértünk a csúcsra. Addigra már elkezdett fújni a szél, ami csak ráerősített arra, hogy vegyem fel a plusz pulcsit és sálat és mindent ami csak van a táskámban. A kilátóra építkezés miatt nem lehetett felmenni, de kiengesztelésül kaptunk csokit. Rövid idő múlva elindultunk lefelé. Hálát adtam hogy nem azon az oldalon jöttünk fel ahol lementünk, bár ezen még ott is gondolkodtunk, mert lefelé menni sem volt kellemes csúszós sárban és térdmegeröltetve.

Ekkorra már mindenki fáradt volt, az óra elütötte hajnali 2tőt is. Miközben mentünk, meghallgathattuk az összes régi CartoonNetwork-ös régi mesék slágereit és az egyéb remek mesék főcímdalait, hála az előttünk haladóknak. A lefelé menet miatt a csapat eléggé széthúzódott, így mikor kijutottunk Diósjenő szélére csak egy kisebb csapat várt minket, keresve az utat a vonatállomásra. Elindultunk a turistajelzésen és egy hosszabb séta után értük el az állomást. A többiek már bevetették magukat a váróterembe, volt aki a padlón helyezte kényelembe magát és kezdte meg a jól megérdemelt pihenést. Mi kint a padon iszogattuk meg a maradék kávénkat és ettük meg a kekszet. Jól elfáradtunk. A vonat hamar begurult, fel is szálltunk és még mielőtt elaludtunk volna megvettük a jegyeket Budapestig. Utána képszakadás, zötykölődés, helyezkedés és arra ébredés, hogy megérkeztünk. Mármint megint átszálltunk buszra, majd vonatra ami már a Nyugati pályaudvarig ment. A napfelkelte nagyon szép lett volna, ha nem kezd el gyűlni a felhő az ég alján. Ezen már nem aludtam, mert előbb szálltam le mint a többiek és nem szerettem volna lekésni. A hangulat jó volt, beszélgettünk, de leginkább kifelé néztem a szép tájat.

Miután leléptem a Rákosrendezői peronra, éreztem, hogy nem vagyok még fáradt, ezért elmentem a fél 8-as misére. Ott már persze éreztem a fáradságot és azon voltam leginkább, hogy ne aludjak el a pap monoton prédikációja alatt. Nem sikerült, ezért inkább a mise többi részét állva töltöttem. Fél 9 körül értem haza, majd egy jó forró zuhany után jöhetett a megérdemelt alvás.

Táv: ~ 25 km.

Barátok Útja 2012. Bánffyhunyad – Kolozsvár

Mi a „Barátok útja”?

A Barátok Útja egy zarándoklat, ahol nap, mint nap, a gyalogosan leküzdött távok során egyre közelebb kerülünk úti célunkhoz, önmagunkhoz és társainkhoz, miközben felajánljuk Istennek örömeinket, nehézségeinket.
A Barátok útja barátkozás és megosztás. Kiscsoportokat formálunk, játszunk, együtt örülünk, énekelünk és táncolunk. Eközben az egymással eltöltött idő és beszélgetések által az új, értékes találkozásokból barátságok fonódnak.
A Barátok Útja egy lelkigyakorlat, ahol Istenre és a vele való kapcsolatra figyelünk. Hiszünk abban, hogy Istennel találkozhatunk az anyagi világban, a természet csendjében és a másik emberben is, ha eléggé nyitva tartjuk a szívünket.
A Barátok Útja egy kirándulás, melynek során egyszerű körülmények között megtapasztaljuk saját testünket és határainkat, a természettel való egységünket.
A Barátok Útja ajándék, melyből erőt meríthetünk. Jó arcok, igaz mondatok, tartalmas csöndek, barátok és út, napi 20-25km gyaloglás, napi szentmisék, vidámság és komolyság.
A Barátok Útja egy közösség, melyben évközben sem feledjük egymást. Nyaranta pedig a főbarátok és kisbarátok együtt keresik a válaszokat azokra az életünket formáló kérdésekre, amiket az adott év aktuális témaköre felvet.
Az idei Barátok Útján a Hit értékeit erősítettük magunkban és egymásban, eköré csoportosult minden feladat, játék, tapasztalat és beszélgetés.

2012. július 28. Szombat - Debrecen | 0. nap - Imamód

A szokásokhoz híven a nyitónap első felében megérkeztünk, köszöntöttük a régen látott barátainkat, vezetőinket és várakoztunk többiek érkezésére. Miután mindenki megérkezett megalakultak a kiscsoportok, majd elvonultunk egy csendes helyre, hogy megismerhessük egymást, és nevet válasszunk magunknak. Idén a csoportnévnek színnek kellett lennie, de olyannak, amit mi találunk ki. Nagy nehezen végül is egy kóbor elszólásból így lettünk a Hófehérkékek.

Bemutatkozó játékok és egyéb csapatösszehozó játékok után megvacsoráztunk, majd elindultunk a nyitómisére. A misén meghallgathattuk a köszöntéseket, beszédeket és kedves szavakat a zarándoklat indulásához. A misén a hangulat – mint várni lehetett – fergeteges volt. A zenészek játéka és a közös éneklés mindig felturbózza az érzelmeket. A dob kongása és a fiatalok szívből jövő énekénél nincs összekovácsolóbb.
A mise keretein belül megkaptuk a főbarátainktól kézrátétellel az áldást és az idei zarándoklat keresztjét, ami idén egy egyszerű fakereszt volt.

Mise végén leültünk a főlépcsőre mind a 170-en, és meghallgattuk az előadást az imáról. Nagyon szép volt amiket hallottunk, felért egy kisebb elmélkedéssel. Megtudtuk milyen imák vannak és hogy milyen sokszínűen lehet Istenhez szólni. Kiemelnék egy mondatot belőle, ami nekem egész úton a fejemben volt, és aköré építettem sok mindent:

„Mint minden másban, az imában is két lábbal kell állni a földön…”

Nem részletezném magyarázattal. Sokat jelent nekem ez a mondat és ezért hálás vagyok.

Miután vége lett az előadásnak indultunk fürdeni a kollégium zuhanyzójába. Azt hiszem csak a lányok. Fürdés után megkerestük a hálózsákunkat és arra lettünk figyelmesek, hogy kitúrtak bennünket, ezért átkukacoltunk egy másik helyre. Lefekvés előtt még felköszöntöttük egy barátunkat szülinapja alkalmából, amit egy rögtönzött női kórussal tettünk meg, utólag is köszönjük nekik!

Alvás.

>> a következő naphoz kattints a régebbi bejegyzések gombra <<