Balaton körbestoppolás (Replay)

Már előre le volt foglalva július első hétvégéje arra, hogy Katával kalandozzunk egyet. Első körben Ausztriába szerettünk volna kistoppolni, majd egy kis ötletváltás után inkább a tokaji borvidékre fájt a fogunk, de a jó időre tekintettel, inkább a Balaton mellett döntöttünk. 

2015. július 3. Budapest-Siófok-Szemes-Siófok-Boglár

Pénteken hajnalban (5kor) találkoztunk a Déli-pályaudvaron azzal a lendülettel, hogy fél 6kor már boldogan suhanunk Balcsi felé, de nem így történt. Elnéztem a vonatot, és ahová eredetileg szerettünk volna menni (Szántód) inkább Siófokon kötöttünk ki fél 8kor. 

A vonatutunk izgalmasan telt, mivel végighallgathattunk egy előadást az ősmagyar táltosokról és a világ kialakulásáról, ami igazából úgy történt, hogy volt az ősóceán amibe belesütött az ősfény. Ebből a fúzióból jött létre egy mindent jelképező tulipán, ami a vizek felett lebegett, később pedig a régi királyok koronájának a hátsó oldalán foglalt helyet, amit egy ősi királyné letörött a koronáról majd....mind a ketten elaludtunk, és, mint egy varázsütésre hirtelen Siófok állomásán találtuk magunkat. 

Egy kis felfrissítő játszóterezés után megtaláltuk a szabadstrandot, hol hattyúk vártak minket. Kis pihenő és fűben fetrengés után kimentünk a kikötő orrába, ahol a politikáról cseverésztünk az ottani horgászokkal, miközben beleszőtték a mondandójukba, hogy milyen halakat lehet fogni a tóban. 

Ekkorra már elhatároztuk, hogy stoppal fogunk haladni Balatonboglár felé, Csabihoz. Ki is álltunk az útra és Kata első stoppolási kísérlete meghozta a várva várt eredményt, egy fogatlan, nem túl szószátyár, fuvarozó bácsit. Boldogan beszálltunk és elvitt minket Szántódra. Ideális helyszínt adott a LUKOIL parkolója, ahol rengeteg burzsuj Audis és BMW-s húzott el mellettünk. Persze köztük akadtak jófejek, akik különböző jelnyelvekkel kommunikálták le, hogy "nem arra mennek", "tele vannak", "helyiek", "jófejek vagyunk hogy stoppolunk, de sajnos most nem vesznek fel minket...", valamit voltak olyan jelek is, amiket egyáltalán nem értettünk. A motorosok rendszeresen berregtek nekünk, vagy mutatványoztak, esetleg végignéztek minket látványosan. Élveztük a helyzetet. 

A benzinkútnál rövid napon álldogálás után felvett minket egy idősebb néni, pont amikor majdnem továbbmentünk volna, és elvitt minket Balatonföldvárra. Út közben Bródy Sándorról és a mai fiatalok zenei ízléséről beszélgettünk. A néni kitett minket egy egész jó helyen, csak azt furcsálltuk, hogy amint kitettük a kezünket ketten is beszóltak, hogy rossz helyen stoppolunk, ezért átmentünk máshová, majd miután mondták a helyi árusok, hogy lehet ott stoppolni, visszamentünk oda. Hamar felvett minket egy Hévízre tartó fiatal hippi pár. 

Ők Szemesre vittek el, ami fontos nyomott hagyott az életünkben, mivel észrevettem, hogy elhagytam az övtáskám, benne minden pénzem, irataim, kártyáim. HALÁL. Egyből telefonálás: kolléganőmnek, aki ott nyaralt Szemesen, majd apukámnak, hogy mit csináljak, majd a rendőrségnek, hogy mit csináljak és hogy ők mit csináljanak. Annyira kétségbeestem, hogy még meg is kértem a Siófoki ügyeletes rendőrtisztet, hogy walkie talkie-za le a helyi járőröket, hátha leadták a táskám vagy ilyesmi, de erre nem volt hajlandó. :D

A lényeg, hogy visszakézből, kétségbeesett arccal kiálltunk stoppolni Siófok felé. Nagyon kétségbeesettek lehettünk, de éreztem, hogy velünk van a Gondviselés, így hamar kifogtunk egy nyílás-zárós kis furgont, amiben Laci és Ármin utazott, a két jó barát, akik fél óra alatt az autópályán átszáguldva egészen a standokig vittek. Örökké hálásak leszünk nekik: A táska meglett hiánytalanul :)

Így történt, hogy visszajutottunk fél nap elteltével oda ahonnan kiindultunk. A pultos lányok kedvessége miatt vettünk egy-egy sört, majd koccintva az egészségükre letelepedtünk a fűbe, majd később belemásztunk a Balatonba ruhástul, mert már nem bírtunk várni vele még fél napot.

Ez után ismét kiálltunk a már bejáratott stoppos helyünkre és gyorsan felvett minket két HIHETETLENÜL flegma srác. Ennyire közömbös emberekkel még életemben nem találkoztam. Ettől függetlenül sokáig vittek minket, pedig egyáltalán nem arra mentek mint mi. Leginkább azt sem tudták merre vannak, csak mentek egyenesen ameddig úgy gondolták, hogy ez még belefér. Ez a határ Zamárdi volt, itt letettek minket egy jó kereszteződésen. 

Egy kis alsóbb mellékúton stoppoltunk, majd felvett minket egy bácsi, aki Szántódig hozott. Ahol kitett, ott jó meleg volt, ekkorra már szépen pirosodtunk. Ahogy várakoztunk, megláttunk egy ismerős arcot, - amit alig hittünk el, - de felbukkant a Fogatlan bácsi. :D Jót mosolygott, integetett, de sajnos épp befordult, vitte a téglát valakinek. 

1 óra stoppolás után megállt egy autó, amiben egy fiú és egy lány ült. Kedves és beszédes volt az út Balatonboglárig. Mesélték, hogy csak a nagymamához mentek át egy kis 5 literes kannás borért. Ők is tovább vittek minket, mint ameddig mentek, és még egy házibuliba* is meghívtak, Szemesre. Telefonszámcsere után elbúcsúztunk és hívtuk Csabit! 

Csabival szép az élet! :) A napból már nem sok maradt, de azt rengeteg mindennel töltöttük el: strandoltunk, fürödtünk, játszottunk, iszappal dobáltuk egymást, gyerekmedencében lubickoltunk, vízi csúszdáztunk, pezsgőfürdőztünk, ugráltunk a kifeszített ugrálón, puha labdával lövöldöztünk levegőmeghajtású fegyverekkel, hadi sérülést szenvedtünk, lekváros lángost ettünk szódával, naplementét néztünk, fröccsöztünk, Balázzsal találkoztunk, nevettünk, Braille írást írattunk a lábunkra a szúnyogokkal, majd megvárva a zárást indultunk Csabihoz. 

Ezt a rengeteg mindent azért tudtuk megcsinálni, mert Csabesz ott dolgozik, mint vízi-mentő és nagyon-nagyon hálásak vagyunk neki mindezért :) ♥

Mikor megérkeztünk hozzájuk, gyorsan megfürödtünk, hajat mostunk, kicsit még beszélgettünk, majd lefeküdtünk aludni. 

* A buliba nem mentünk el végül.

2015. július 4. Boglár-Keszthely-Minden más-Budapest

Reggel Csabival mentünk a strandra, ahol még ugráltunk egy utolsót, majd hálálkodva elbúcsúztunk. Kimentünk a piacra, feltankoltuk a gyomrunkat barackkal és málnával, megvettük az egész napi ételünket és kiálltunk az út szélére stoppolni. 

Nem sok idő telt el, felvett minket Róka-Rókus, akitől egy kicsit féltünk, mert el akart vinni minket Hollandiába, de miután mondtuk neki, hogy sokkolónk és gázspraynk is van azt mondta, hogy akkor nem. Utólag hozzátette, hogy viccelt, de azért volt bennem egy kis félelem. 

Kedves volt, mert ő is tovább vitt minket sokkal-sokkal, de ami a leghihetetlenebb volt, hogy elmentünk egy gokart pálya mellett és elkezdtünk erről beszélgetni, majd kiderült, hogy mi ketten még nem gokartozunk: Satufék, index, hajtűkanyar, és már ott is voltunk a gokart pálya pénztára előtt, hogy akkor ő most meghív minket. Így is történt. 

Fél óra várakozás után 10 perces menetre befizetett minket és zúztuk is a pályát. Hatalmas élmény volt és azt hiszem meg tudnám szokni, mint rendszeres sport! :) 

Ezután mi már nem szálltunk vissza a kocsiba, elbúcsúztunk és kezdtük a fűzfa alatt a stoppolást. A fűzfa nem hozott szerencsét, így átmentünk egy másik helyre, ahol nem sokkal később felvett minket egy fószer, aki jó sokáig vitt miket, egészen Keszthelyig. 

Keszthelyen kis mosdóhasználat után megtaláltuk a helyes irányt, és a körforgalom után tettük ki várakozóan a kezünket. Valamivel később megállt a várva várt autó és egy kedves fodrász anyuka vitt minket egészen Balatongyörökig. 

Ezen a helyen egy gyönyörű kilátó várt minket, szép panorámával, friss forrásvízzel. Kis pihi után újra indult a menet. Nem sok idő után megállt mellettünk egy puccos BMW, belőle zúdult az arcunkba kisGrofó és három megtermett roméró kérdezte, hogy merre megyünk, elvisznek. "Sajnos" a sok cuccunk miatt nem tudunk velük utazni. Kedvesek voltak, de azért van olyan kocsi, amibe nem szívesen száll be két fiatal lány. De! Hamar felvett minket egy fiatal srác. Kedves volt, vicces és aranyos, tovább vitt ő is, mint ahogy ment volna, helyileg a Badacsonylábdihegyi szabad-strandra. Ajándékba kaptunk tőle Hawaii műanyag füzéreket. 

A strandra betámolyogtunk, átöltöztünk és kis pancsi és felsőtestnézés után indultunk is zuhanyozni, majd enni egy kis hambit, hozzá ittunk fröccsöt meg kávét. Ez egy nagyon fontos evés volt, mert rengeteg mély és titkos dologról beszélgettünk. Mi ketten nem ismertük egymást olyan közelről, de ezzel a kalanddal megpecsételtük a barátságunkat, úgy érzem :) 

Sok időt töltöttünk pihenéssel ott - miközben beszélgettünk - így egy kicsit elment az idő. Gyorsan összekapkodva a cuccunkat, kiálltunk megint az út szélére. Valamivel később állt meg egy egész jól szituált autó, benne két szép férfi. Kicsit átrendezték a kocsit, hogy beférjünk, és még meg is megkínáltak két Staropramennel. Elfogadtuk és ittunk az egészségükre. Mesélték, hogy szörfözni tanulnak, ezért jöttek a Balatonra. Vicces volt ez az út. 

Balatonrendesig vittek, ott egy kis pihi és telefonálás után kezdünk bele a szakmába. Ekkora már Budapest volt a cél, bármi áron. Nem sokkal a kezdés után megállt egy angol autó. Gondoltam, végre nem kell majd beszélnem, mert az idegen nyelv nem az erősségem. 

Viszont Kata! Eszméletlenül jól beszél angolul és még a sofőrünk is megdicsérte! Olyan büszke voltam/vagyok rá! :) 

Általánosságban magunkról beszéltünk, mit tanulunk, hogy-hogy stoppolunk, nem félünk e, merre jártunk, hova megyünk...stb. Itt sem volt másképp. Értettem miről beszélnek, néha mondtam, hogy yes or no, de megszólalni már nem mertem. Ennyi. 

Tihanyig vittek, letettek egy jó elágazásnál. Itt intéztünk egy-két kitérőt a természetbe, majd megkoronáztuk a haladásunkat egy kis bálamászással. Közös fotó készítése után továbbhaladtunk az út mellé, és alig hogy feltettük a kezünket, hihetetlen módon EGYBŐL megállt egy autós. Ő volt a mi megmentőnk, mivel egészen Budapestig vitt minket!!

Út közben nagyon jó dolgokról beszélgettünk: hit, vallás, társadalom, élet, életművészet, elvárások, személyiségfejlődés, párkapcsolatok... szóval volt minden, és ez mind igen magas szinten. Rettenetesen jó beszélgetés és nagyon szuper út volt! Őt Zolinak hívták. 

Budapesten az Árpád-hídnál tett le minket, majd közösen még felszálltunk az 1-es villamosra. Ott ért minket a búcsú, és bár mindketten kómásak voltunk a fáradságtól, a búcsúkor felpezsdülve öleltük meg egymást :) 

Elképesztően változatos volt ez a két nap, köszönöm Kata, hogy együtt* éltük át ezt az egészet! :)

*Csabival szép az élet!

Budapest - Lourdes

Amikor kiderült Édesapám betegsége, sokat gondolkodtam mit tehetnék Érte, végül úgy döntöttem (egy álom miatt), elzarándokolok Lourdesba, az egyik leghíresebb Mária-zarándokhelyre. Mivel pénzem nem sok volt, az egyetlen megoldás a stoppolás volt. Mindig azt gondoltam, hogy a zarándoklatnak a lényege nem a cél, hanem az odavezető út kihívásaiban rejlik. Azáltal, hogy minden nap újra erőt kell vennünk magunkon, hogy kitartsunk a döntésünk mellett, hogy bátran kitartsuk a kezünket az autók elé, hogy az előbukkanó nehézségeket megoldjuk.... szerintem ebben rejlik a zarándoklat igazi lényege. Útitársként az öcsémet, Ádámot (18) választottam, hiszen ki más is lehetne jobb, mint egy testvér!

Még sosem stoppoltam, így az út előtt több emberrel is beszélgettem erről, mit érdemes, hogyan, miként, országok stílusai, nyitottságuk szerint... stb.
Nem tudtam mit pakoljak be, mire lehet majd szükség, de első nekirugaszkodásra ezeket vittem magammal:
3 póló, 3 nadrág (hosszú, közepes, rövid), tornacipő, esőkabát, 1db pulcsi, fehérnemű, pizsipóló, fürdőruha, zoknik, hálózsák, polifon, fényvisszaverő mellény, sátor, gázfőző, minimális eü. felszerelés, biblia, köszönő kártya, fürdős cuccok (sampon, szappan, borotva, deo), törölköző, szandál, nagyon meleg mamusz-zokni, felfújható párna, zseblámpa, mobiltöltő USB-s, szivargyújtós töltő, fényképező, mobil, 4 napi konzerv kaja, 12 adag bögrés porleves, 3 napi zacskós snack, övtáska!!!
amiket tényleg használtam:
2 póló, 2 nadrág, fehérnemű, 1 zokni, 1x hordtam a tornacipőm 2 órára, 1 pulcsi, fürdős cucc, fürdőruha, fényvisszaverő mellény, töltők és telefon, köszönős kártya, meleg mamusz-zokni, 2x a bibliát, eü felszerelésből az összes vitamint (nagyon hasznos a szar kaja mellett és a napszúrás ellen is jó), sátor, hálózsák, polifon (Ádám nem használt).
Az övtáskát mindig a nyakamban hordtam, és alváskor betettem a hálózsák aljába.
Idegen nyelvből (Szlovén, Olasz, Francia) kiírtam a legszükségesebb kifejezéseket:
Jó napot, köszönöm, benzinkút, Beszél angolul?, elnézést, örülök, hogy megismertem, magyar vagyok - ezek az előkészületek később nagy hasznunkra voltak :)
Előre késztettünk köszönő kártyákat Magyarul, Szlovénul, Olaszul és Franciául. Ostoba létemre az angolt kifelejtettem, de szerencsére nem sokat kellett volna használni. Mindenki aki felvett minket, kapott egyet a saját nyelvén.

1. Nap: Kedd, 2011.08.09 - indulás: Budapest

Miután bevásároltuk a legszükségesebb dolgokat, apukám kivitt minket kocsival az M7-es autópálya előtti benzinkúthoz. Kb. 1 óra stoppolás után megjelent még egy pár, akikről utólag kiderült, Izraelből jöttek és Zágráb felé szeretnének hazajutni. Fél óra múlva jött még egy stoppos, egy lány, aki a Balcsira készült. 5-en voltunk egy benzinkútnál, így féltünk is egy kicsit, hogy nem lesz nagy a sikerünk. Nagyon ki szerettünk volna jutni Magyarországról.
1 óra elteltével, megállt egy autó(1), és mondta ,hogy Szabadi-sóstóig megy, és elférünk. Kicsit átrendezte a fűnyírókat amit vitt, és sikeresen beültünk az autóba. Beszélgettünk vele, de még eléggé bátortalanul. Székesfehérvártól dugóba kerültünk, 2 óráig álltunk, míg a dugó kitisztult. Megkértük, tegyen ki a legutolsó benzinkútnál.

Ott találkoztunk egy nagyon jó fej kamionossal. Megtudtuk, hogy a legtöbb kamionosnak van beceneve, és az övé HegeDoktor(2). Mondta, hogy ő ma csak Nagykanizsáig megy, mert ott lakik, de másnap hajnalban indul Celjébe (Maribor utáni kis város Szlovéniában). Felajánlotta, hogy elvisz minket Kanizsáig, és ha van kedvünk, eljön értünk hajnalban, és együtt mehetünk vele Celjéig. Benne voltunk. Nagyon sokat beszélgettünk vele út közben, sokminden kiderült róla, és egy nagyon kedves barátot szereztünk. Kanizsán megszálltunk egy kempingben, ami elsőnek dárga volt, de sikerült lealkudni az árat, miután elmondtuk, hogy Lourdesba utazunk autóstoppal az édesapánk gyógyulásért.
A kempingben élveztük az utunk sikerességét, a konzervkaját, a meleg zuhanyt, és a naplementét. 8 kor mentünk aludni, mert másnap hajnali 3/4 3-ra jött értünk HegeDoktor. Kínos volt, mert mi azt hittük, hogy 3/4 3 az 3 óra 45 perc, ezért kissé kapkodtunk mikor csörgetett ,hogy itt van a kemping előtt... :D 5 perc alatt összedobáltuk a cuccainkat, és beszálltunk a személyautóba. Elmentünk a kamionért, és indultunk is.
Az útból nem sok maradt meg bennem, mert elaludtam, de Ádám fent volt, és sokat beszélgetett vele, meg mikor felébredtem már én is. Vele egész utunk során smseztünk, jeleztünk neki, hogy mi van velünk, mert aggódott értünk. (kaptunk tőle mézet, mert kiderült, hogy méhész is).

2. Nap: Szerda, 2011.08.10 - indulás: Celje

Az ékszakai utazás során HegeDoktor rádiózott a többi kamionosnak, hogy megy e esetleg valaki Olaszországba, és elvinne e 2 stoppost. Szerencsére talált 2 kamionost, akik együtt mentek, és megbeszéltünk velük egy találkozót. Amikor félreálltunk egy pihenőhelyen, kiderült, hogy leléptek, és így csalódottan indultunk tovább. Reggel 6ra érkeztünk Celjébe, ahol megreggeliztünk. Rövid időn belül felvett minket egy személyautó(3), aki Ljubljanához közeli benzinkúthoz vitt minket. Ott Sikeresen találkoztunk egy magyar kamionossal, név szerint Kereskedővel(4). Ő elvitt minket Velencéig, és letett minket egy Agip benzinkútnál, ahol 2 óra múlva vett csak fel egy olasz autós(5) és elvitt minket Pádováig. Ott hamar találtunk egy hippi kisbuszt, a tulajdonosai pedig egy svéd pár volt(6). Ők Veronáig vittek, ahol egyből át tudtunk szállni egy másik autóba(7). Egy apuka és a lánya ültek benne, Milánó felé mentek, de mi el szerettük volna kerülni, ezért megkérdtük tegyenek le minket Piacenzában. Ott 1 óra múlva felvett minket egy pösze sofőr(8), aki végülis elvitt minket a Milánói körgyűrű egyik kijáratához, ami Genova felé halat. Itt 5 órán át stoppoltunk (odamentünk, tábláztunk, csak kezeztünk), de senki nem vett fel. Mikor már késő este volt, Ádám talált egy autóst, aki félútig elvitt minket(9).

3. Nap: Csütörtök, 2011.08.10 - indulás: Valahol Genova felé vezető úton

Egy benzinkútnál kötöttünk ki, ahol éjszakára vadkempingezést választottunk. Ádám zseniálisan kitalálta, hogy nem szükséges felverni a sátrat, elég csak belebújni. Sajnos meggondolatlanságunk eredménye az lett, hogy sikeresen megfáztam, és minden cuccunk elázott a reggeli sűrű harmattól. Az ébresztőt reggeli 5 órára állítottuk be, és miután egy kényelmetlen éjszaka után megcsörrent, így szóltam:

- Ádám, kelni kell!
- Hideg van, mit csináljunk?
- Aludjunk 6 ig.
(6 kor csörög az óra)
- Ádám, még mindig hideg van, mit csináljunk?
- Aludjunk 8-ig!

Miután felkeltünk, a szokásos reggeli kávé, és az Enikő által sütött muffin (kanállal történő) elfogyasztása után összepakoltunk, félig megszárítva a hálózsákunkat és pár ruhát, nekikezdtünk a stoppolásnak.
A szokásos 2 órai stoppolás után, megállt egy kisebb terepjáró, amiben egy nagyon csinos nő ült, Jessicának hívták(10). Ő elvitt minket Genovába, egy nagyon kacskaringós de annál inkább gyönyörű úton! Hatalmas hegyeken, sok alagúton, viaduktokon át-keresztül-fölött-alatt haladt az országút. Közben megismertük egymást, kiderült, hogy egy énekes (volt) barátnője, hallgattuk a srác énekeit, és meg kell mondjam, gyönyörű hangja volt. Jessica nagyon meghatódott a történetünkön és a célunkon, megkínált finom sütivel, és nekünk adta a Red Bullját, mert ő nem szerette. Mikor elváltunk, adott pénzt buszra, és sok sikert kívánt.
Genovában megvártuk, míg kinyílt a McDonald's, abban megreggeliztünk, és kaptunk kupont. Ezt a napot kineveztük pihenő napnak, és mivel senki nem vett fel, kénytelenek voltunk vonatra szállni, és elmenni Savonába. A jegyvásárlás kicsit nehézkesen ment, mert Olaszországban nem km-re, hanem időre veszik a jegyet, és indulás előtt be kell pecsételni egy gépben, hogy mikor indultál el, és csak azt nézik, hogy mennyi ideje utazol. A vonattal 90 perc volt a max, azzal a jeggyel bárhová át tudtál szállni, ha benne volt még az időben. (ebben a jegyvásárlásban egy anyuka segített, akinek volt egy vak kisfia)
Savonában lementünk a tengerpartra, ahol fürdőztünk, fényképezgettünk és sikeresen megfürödtünk! :) Fontosnak tartottuk, hogy mindig tisztának nézzünk ki, ezzel is elősegítve a jó megjelenést a sikeres stoppoláshoz.

Mikor megelégeltük a fürdőzést, elindultunk az autópálya felé. Miközben sétáltunk, egyszer csak megállt mellettünk egy autós, és felajánlotta, hogy elvisz minket valameddig(11). Rettentően elcsodálkoztam, és nehezen tudtam felfogni, hogy vannak ilyen kedves emberek, akik kéztartás nélkül is megállnak segíteni... Kiderült, hogy Turinból jöttek (lepel), és nagyon figyelmesek. Fáradtak voltunk mindketten, és nehezünkre esett nyitva tartani a szemünket. A néni meg a bácsi látták ezt, és megálltak út közben egy bolt előtt. Nem tudom miért, vagy hogyan, de a bácsi meghívott minket egy hatalmas fagyira, ami sikeresen felélénkített minket. Keveset beszéltek angolul, ezért csak nagy nehezen tudtuk elmutogatni nekik, hogy mi a célunk. Elvittek minket az autópálya fizető kapujához, mi meg nem győztünk hálálkodni. Nagyon a szívembe zártam őket.
- Emmánuel, velünk az Isten! -
Sajnos az a hely nem volt valami jó, sőt! ... Egy Bermuda háromszögbe értünk, mert olyan hely volt, ahonnan nem lehetett lemenni egy könnyen, mert nem volt járda, vagy útszéle, ahol lehetett volna legyalogolni. Nem volt árnyék, és nem voltak jófej autósok se. estig stoppoltunk, de egy árva lélek sem vett fel minket. A lelkesedésem kezdett merülni, és kétségbeestem egy kicsit. Ádám nagy segítségem volt, és nem győzöm megköszönni neki a sok bolondságot, ami mindig ott volt ha épp csüggedni kezdtem.

Végül nekiveselkedtünk, és elindultunk lefelé az út melletti kis vízelvezetőben. Kiderült, hogy zsákutca, ezért visszamentünk. Ezt eljátszottuk még 2x, majd úgy döntöttünk, hogy leszarjuk az autókat, és elindulunk az úttesten. Volt egy kis parkoló rész, ahol még próbálkoztunk, de miután egy rendőr is elmosolyodott rajtunk, úgy döntöttünk tovább megyünk lefelé. A helység neve Loano volt. Ott találtunk egy buszmegállót, ami Andorába (Maria dí Andora) vitt minket, de még előtte történet egy újabb csoda:
Nem nagyon tudtunk kiigazodni a menetrenden, ezért segítséget kértünk egy nagypapától, aki a feleségével és 2 unokájával álldogált mellettünk. Elmondta, hogy 20 perc múlva jön a busz. amíg várakoztunk, elkezdtünk kávét főzni (már este volt), erre a bácsi elkezdett nevetni, és megkérdezte hova valósiak vagyunk. Elkezdődött a beszélgetés, és nagyon nyitottak voltak, érdeklődők, és elképesztően kedvesek. Annyira belemelegedtünk a beszélgetésbe (kézzel-lábbal), hogy a bácsi kifizette a buszjegyünket, a felesége meg adott nekünk 20€-t, hogy imádkozzunk érte és gyújtsunk gyertyát a családjáért. Leírta a nevét, és mi megígértük nekik, hogy mindenképpen megemlékezünk róluk!
- Ezután az eset után, nagyon megnőtt a bizalmam Isten felé. Minden rosszban van valami jó. Ha felvettek volna minket az autópályánál, akkor nem történt volna velünk meg ez a hatalmas áldás. -

Andorában, amikor megérkeztünk, kimentünk a tengerpartra, és fényképeztünk, meg kerestünk vizet. Éjszaka nem vettek fel, ezért alvóhelyet kerestünk, és találtunk egy csomó "lakatlan" öltözőfülkét, ami akkora volt, mint sok helyen egy kisebb fürdőszoba. Én mondtam ,hogy aludjunk itt, de Ádám nagyon nem díjazta az ötletet. az összetűzésből az lett, hogy én elaludtam a fülkében, Ádám meg kiment egy napozóágyra, és ott morgott. Végül felkeltett, hogy aludjunk ott, de akkor egy másikban.
Én viszonylag jól aludtam, de Ádám nem, ezért hajnalban felkeltett, hogy induljunk tovább. Reggelre nagyon rosszul lettem, ezért mondtam ,hogy nekem tovább kell aludnom, hátha elmúlik az émelygés. Összecuccoltunk, és kimentünk a tengerpartra aludni.


4. Nap: Péntek, 2011.08.11 - indulás: Andora

Reggel 7 kor Ádám kávéval és meleg csilis-bab reggelivel fogadott, azt remélve, hogy jót fog tenni :) Jobban lettem, de sajnos a csilis-babot nem reggelire szánták, ezért ki kellett önteni, mert nem bírtuk megenni.
a táj gyönyörű volt, hát még a napfelkelte! :)
Megint buszra kellett szállnunk, 5€-ért elmentünk San Remoba, a jól ismert kacskaringós, szédítő látványú úton. Elöntött a nyugalom, és az a tudat, hogy sikerülni fog, bármi is történjék is. Apuért minden nap imádkoztunk, hol együtt, hol magunkban.
San Remoból buszoztunk Ventimigliába, amit csak úgy emlegettünk később, hogy "A halálváros..." Egész nap stoppoltunk, különböző helyeken, de egy lélek sem állt meg. Ilyenkor gondoltam mindig arra, hogy csak egy autónak kell megállnia az ezerből... De egy autós sem akadt... Pedig előttünk mentek el az üres üzletemberek, üres autóikkal, de ránk sem pillantottak... Sokan nem tudják, milyen hálásak vagyunk azért, hogy feltétel nélkül megbíznak bennünk, és bevesznek a kocsijukba. Egy-egy nehéz nap után, amikor csak 10 km-re visznek arrébb, de olyan helyre, ami egyszerűen tökéletes... !! Megfogadtam ,hogy minden stoppost felveszek, ha majd erre kerül sor.
Ventimigliában sem vett fel minket senki, ezért kénytelenek voltunk vonattal átlépni a Francia határt, és így eljutni Nicébe.
Nicében senki nem beszél angolul, ha meg igen, nem állnak szóba külföldiekkel, ha meg szóba állnak, nem tudják mi az a motorway és hogy merre van...
19:23 van, és még mindig itt kóválygunk a városban reménytelenül. Föl és alá, jobbra és balra, táblákat keresve.
- A szerencse forgandó! -
21:12. Megtaláltuk az autópályára vezető utat, és ott dekkolunk. Unalmunkban megbontottuk HegeDoktor mézét, és abban a pillanatban megállt mellettünk egy autó. Kiderült, értünk fordult vissza, mert nem szeret egyedül utazni. Valentinnak(12) hívták, és elmesélte, hogy azért van bekötve a keze, mert volt egy súlyos balesete, ahol leszakadt a hüvelykujja, de már visszavarrták. Mutatott róla képet is. Felvitt minket az autópályára, és letett egy benzinkútnál. Hihetetlenül hálásak voltunk neki, ezért adtunk neki valamennyi pénzt az autópálya díjra.
Találtunk alvóhelyet, és sátrat vertünk, majd gyorsan aludtunk.

5. Nap: Szombat, 2011.08.13 - indulás: Nice utáni első benzinkút

Reggel Apu ébresztett minket, telefonon keresett. Nagyon aggódott értünk, mert a mindennapi helyzetjelentés szerinte elmaradt. Közben kiderült, hogy csak le volt némítva és nem kapta meg a tegnap estit. Jó volt hallani a hangját.
Reggel Összebarátkoztunk 2 kamionossal, az egyik portugál a másik spanyol volt, és meghívtak minket kávéra. [eco park]
A hajnali 5 óra kelés valahogy sosem sikerült, megint 8kor keltünk fel. Amíg készülődtünk, megértük, had tegyük be a fényképezőt tölteni a kamionba.
(Ádámnak leégett a kopasz feje, és egész nap ezt mondogatja, hogy mennyire fáj neki, és hogy leégett, és fáj... :P )
A benzinkútnál találkozunk 2 másik stoppossal, akik Barcelonába mentek. Pár óra stoppolás után, felvett minket egy olasz pár(13), akik egy Ford Ka-val voltak cuccokkal, így el lehet képzelni hogyan utaztunk... :D Ők Toulous-ig vittek minket, kb 450 kmt utaztunk együtt, ami azt jelenti, hogy kb 5 órát voltunk velük. Közben történt egy baleset, ami miatt dugó alakult ki, ezért erre az 5 órára rádobott még kettőt.
Ők is vallásosak voltak, de nem gyakorolták, mégis megkérték, hogy imádkozzunk értük. Ajándékba egy képregényt rajzoltunk nekik, és odaadtuk a búcsúkor, mikor letettek minket egy benzinkútnál, ahol rengeteg kocsi volt.
a megfázásom elérte azt a pontot, hogy nem kapok levegőt, és köhögök, de mára már kitisztul az orrom szerencsére, a köhögés erősödött.

Itt sátrat vertünk a kamionosokkal szemben, akik mondták hogy hova lehet sátrat verni és hol szokták elvégezni a kisebb dolgukat (oda ne menjünk). Az egyik kamionos olyan volt mint a nagybátyánk, Béla, mind személyiségileg, mind testalkatilag. Mondta, hogy reggel 7 kor, ha bekopogunk hozzá, csinál nekünk kávét.
Este vettünk sört, és leültünk a közeli tópartra beszélgetni, majd elmentünk aludni.

6. Nap: Vasárnap, 2011.08.14 - indulás: Toulous

Reggel 7 kor keltünk, Ádám bekopogott Bélához, aki addigra megcsinált egy hatalmas bögre kávét, amit mind nekünk adott. Vettünk kenyeret, megreggeliztünk, kimostuk a bögrét, elbúcsúztunk Bélától, összepakoltunk, és elindultunk stoppolni. Az első hely nem volt sikeres, de az időt játékra fordítottuk, és elkezdtünk szerepjátékozni. Ádám volt a történetmesélő, én a szereplő, nagyon élveztem! :)
Átmentünk egy másik helyre, ahol rövid időn belül odajött egy nő, de sajnos ő nem arra ment, amerre mi. Várakozás közben jött 3 kisbusz, amiben olaszok ültek, és sok szerzetes. Reméltük, hogy Lourdesba mennek, és eléggé feltűnően néztek és mutogattak ránk. Akkor már csak Lourdes táblával stoppoltunk. Mikor már majdnem felvett a kisbusz, jött egy személyautós, Sebastian (14). Kiderült róla, hogy görög katolikus. Ő letett minket a Lourdesba vezető út elejére. Alig 10 percet álltunk ott, jöttek a kisbuszok a szerzetesekkel. a helyzet nagyon vicces volt, és jót mulattunk rajta, főleg akkor, amikor a középső autó megállt, és felvettek(15). Nagyon jó társaság volt, mindenki bemutatkozott, és kiderült, hogy Madridba mennek az ifjúsági világtalálkozóra. Hívtak minket is, hogy menjünk velük, de sajnos nekünk más volt a célunk. Viccesek voltak, mert az egyik szerzetes próbált beszélni velünk, de nem tudott semmit angolul, és a fiatalok jót mulattak rajta.

Elértük Lourdes külvárosát, ahol letettek minket, mert ők még meg akartak nézni egy másik falut, de mondták ,hogy ha még itt leszünk, akkor felvesznek, de nem kötelességünk megvárni őket.
Amíg vártunk, elkezdtünk reggelihez készülődni, Ádám bement egy piacra, hogy együnk tojásrántottát, én meg elkezdtem a kávét. Már felforrt a víz és beletettem a port, amikor az Ádám fülig érő szájjal fut felém, és mondja, hogy öntsem ki a kávét, mert kaptunk egy fuvart(16) a belvárosba. A kávét gyorsan beleöntöttük egy palackba, és miután betuszkoltuk a cuccainkat a csomagtartóba, elindultunk Lourdes felé. Út közben beszélgettünk velük, és kiderült, hogy szeretik a magyar néptáncot, és a zenénket is, és betették a Macskajaj zenéjét. :P nem akartam megmondani nekik, hogy ez egy kicsit más.... :D Út közben táncoltak, meg kurjongattak, mint a magyar néptáncosok, nagyon viccesek voltak.

2011.08.13 - 13:00 ELÉRTÜNK LOURDESBA!
- Szól a gyenge, Hős vagyok! -

A nagy boldogság közepette, elindultunk kempinget keresni. Nem nagyon tudtuk, hogy merre indulunk, csak mentünk amerre az erdő vezetett. Kicsit meg voltunk lepődve, hogy alig vannak emberek, pedig másnap volt a Nagyboldogasszony ünnep, és kicsit több emberre számítottunk, de hát mindegy. Rövid kérdezgetés után, találtunk egy kempinget. Bementünk, lecuccoltunk és Ádám mondta, hogy elmegy megnézni a többit is, hátha az olcsóbb. Amíg ott várakoztam, unatkoztam, megjött a recepciós, de hiányos angol tudásommal, csak annyit tudtam mondani: "no, im waiting my brother, thx..." hát igen... van még hova fejlődnöm... :D
Ádám megérkezett, addigra a recepciós elment... -.- a hely nagyon jónak tűnt, mert volt medence, ping pong asztal, játszótér és nagyon sok minden más. Ádám mondta, hogy 2 másik kempinget talált, az egyik 20 euróért, a másik 15 ért, de az gusztustalan, meg legyes. Ezért maradtunk itt. A recepciós nem tudott angolul, ezért szólt egy másik srácnak. Mint kiderült már régebbről, az angol számokkal hadilábon állunk. Megkérdeztük, hogy csak sátorral mennyi az annyi, mire miszerintünk azt mondta, hogy 30€... Kicsit leforrázott a hír, és megpróbáltunk alkudni 20-ra. Erre kinevetett minket, és leírta a számológépbe, hogy nem 30, hanem 13€! :D boldogság volt, és egyből le is csaptunk rá. Megmutatta a helyet, közel volt mindenhez, és a szomszédok is kedvesek voltak.

Az idő borult volt, és reménykedtünk abban, hogy nem fog esni az eső. Megebédeltünk (babgulyást, és 2-2 bögrés levest), majd felfedeztük a helyet, és találtunk egy mosógépet. Mivel nem vittünk magunkkal mosószert, kénytelenek voltunk kérni. Egy kedves asszony mondta, hogy neki nincs, de leírja egy papírra franciául, hogy mit kérünk, és keressünk mást. Ádám ment el, és mikor visszajött nevetve mesélte, hogy amikor meg akarta szagolni a mosószert, a francia bácsi elkezdett kapálózni, hogy "Nooooo driiiiiink!!!!" A mosógép érmével működött, de mi megpróbáltuk 5 forintossal lecsalni. Természetesen sikertelenül. Végül 4€-ért vettünk érmét és elindítottuk a mosást. Amíg mosott, beszélgettünk, meg kiteregettük a fűre a vizes törcsinket, meg fürdőruhánkat, elmostuk az edényeinket, és pihentünk. Amikor kész lett a mosás, kiteregettünk a fűre, szerencsére kisütött a nap, majd elmentünk zuhanyozni, utána meg beugrottunk a medencébe. Ott nagyon jól elbohóckodtunk, csináltunk víz alatti felvételeket, videókat, és baromkodtunk össze-vissza. Mikor már kezdtünk fázni, még egyszer lezuhanyoztunk meleg vízben, hajat mostunk, és elindultunk a városba körülnézni.

Út közben szereztünk wifit, Ádám kiírta facebokra, hogy 'Lourdesban vagyok'. Sajnos csak ennyire volt képes, ezért is fél órán keresztül várt a kapcsolásra... Elindultunk befelé. Út közben beültünk egy sörre, ami hihetetlenül ól esett abban a melegben. Amikor beértünk a belvárosba, szerettem volna enni valami igazi franciát, de pénz híján csak egy lasagnára futotta, de az is olyan finom volt!!! Evés után továbbsétáltunk, megnéztük a kirakatokat, és azt fedeztük fel, hogy bár vasárnap van, minden bolt nyitva. Út közben hazafelé, vettünk 2 francia sört, és 1 bort, és 2 örök cukorkát. A cukorkát 2 óráig szopogattuk, míg elértünk a rágós részére. A rágó olyan édes volt hogy belefájdult a fogunk. A városban találtunk egy bontatlan dobozos kólát, és egy kalapot. Mikor visszaértünk a kempingbe, kifeküdtünk a fűbe. Kicsit csepegett az eső ezért mindent bedobáltunk a sátorba.
Megbontottuk a sört, koccintottunk, és hálát adtunk, hogy épségben eljutottunk. A borral gondjaink voltak, mert nem volt nálunk dugóhúzó, és féltünk, hogyha benyomjuk a dugót, akkor felrobban. Szerencsére nem robbant fel, így azzal is tudtunk koccintani. Este sokáig fent maradtunk és nagyon mélyen elbeszélgettünk, leszűrtük a tanulságot, majd ott a szabadban elaludtunk.

7. Nap: Hétfő, 2011.08.15 - indulás: Lourdes (Nagyboldogasszony ünnepe)

09:00 kor keltünk. Ádám elment zuhanyozni majd hozott bagettet, és kiderítette hogy délig el kell hagyni a kempinget, de megbeszélte vele, hogy a cuccunkat otthagyhatjuk ameddig bejárjuk a várost. Én is lefürödtem, majd összepakoltuk a hatalmas kupit, betettük a táskánkat a garázsba, és indultunk felfedezni Lourdes-ot. Út közben belerúgtam a járdába, és felszakadt a nagy lábujjam. Meg akartam állni, de Ádám mondta, hogy ne törődjek vele. Mikor legközelebb lenéztem, már az egész szandim ázott a vérben. Megálltunk bekötöttük zsepivel majd továbbmentünk.
Ádámnak rossz kedve lett mert nm szereti a tömeget. Fogalmunk sem volt hogy merre kell menni, és az emberek és a zsivaj egyre csak nőttek. Végül felfedeztük, hogy ha követjük a kék csíkot ami az aszfaltra van festve, eljutunk a kegyhelyhez.

Természetesen a kék csík az összes bolton, kirakaton, báron, múzeumon keresztülvitt. Vettünk egy kis üvegcsét Apunak.
Amikor megérkeztünk a kegyhelyre, hatalmas tömeg és rengeteg nemzetiség fogadott. Mindenhonnan dőlt a zene, az imádságok, énekek...stb. Bementünk a templomba, én leültem a padra és 1 óráig imádkoztam Apuért, Milánért, azokért az emberekért akik segítettek idáig eljutni, akik támogattak minket és magunkért is, hogy megtaláljuk a helyünket a világban és sikeresen hazaérjünk. Ádám is imádkozott, megnézte a templomot, majd kiment.
Én szerettem volna megnézni a misét, de Ádám erre nem volt kapható ezért szétváltunk. Megbeszéltük, hogy ha elkezd esni az eső, a templom előtt találkozunk, vagy ha bármi van ott találkozunk. Én elmentem egy Hungary táblával (kartonpapír+alkoholos filc) az emberek közé, és leültem a padra. Sokan jöttek gyógyulásért, rengeteg járásképtelen, sérült, rákos, és egyéb beteg. Legtöbbjük öregember volt, de szomorúan láttam ,hogy vannak nagyon pici gyerekek is. Sajnos az imádságból semmit nem értettem, így 1 óra múlva elindultam megkeresni az Ádámot. Negyed óra tolakodás után szerencsére ő is épp felém indult, így megtaláltuk egymást hamar. Amíg én imádkoztam, ő talált magyarokat, és kapott tőlük 4500 forintot.
Még indulás előtt megpróbáltunk koldulni valamennyi pénzt, de 20 perc égés után inkább behúztuk a kalapunkat, és továbbálltunk... :D

A kegyhelyen volt egy becsületkassza, amibe ha beledobtál 1€-t vehettél gyertyát vagy kis üvegcsét a vízhez. Mi bedobtunk kb 3€-t és vettünk 3 gyertyát, és 5 kis üvegcsét.... :$ Megtöltöttük a kis üvegeket, pluszba még egy másfél literes petpalackot.
Miután kivettük a garázsból a cuccainkat, elindultunk hazafelé, Tarbes felé vezető útra. Ott gyújtottunk egy gyertyát, és imádkoztunk azokért akik kérték, hogy imádkozzunk értük, és meggyújtottuk a gyertyát amit otthonról hoztunk a nagypapánkért, aki nemrég hunyt el.
Nem sok idő telt el és felvett minket egy nő(17). Út közben Bob Marleyt hallgattunk, és elbeszélgettünk. Letett minket az autópálya egyik benzinkútjánál, és kaptunk tőle 2 liter vizet.
Még Lourdesban vettünk ajándékokat és magunknak főzős kávét. Zokniból csináltunk magunknak kv szűrőt, de nem volt olyan hatásos mert a kv nagyon gyenge lett. Megint szerepjátékoztunk. Amint ott várakozunk, Ádám szétnézett a kamionosok között. Talált egy magyar kamionost, de ő nem vett fel minket mert már büntették meg azért, mert 3 ember utazott egyszerre a fülkében. Azóta nem mer kockáztatni.
Estig ottmaradtunk, sokat beszélgettünk, játszottunk, majd elaludtunk egy fedett asztalnál.


8. Nap: Kedd, 2011.08.16 - indulás: Toulous mellett

A szokásos 5 órai kelés helyett 7 kor kikászálódtunk. Így 8 nap elteltével megállapítottuk hogy a 7 órai kelés az ideális :D. Felkeltem hoztam vizet, megfőztem a kávét. Ádám még alszik, de a kávéra ő is kikelt :D Összepakoltunk, és rövid stoppolás után felvett minket egy kisbusz(18), amiben nagyon kedves emberek ültek.
Először mondták, hogy csak 'eddig mennek', de út közben nagyon jól elbeszélgettünk a lányukkal, és sokat nevettünk. A lányt Eloisznak hívták, és nagyon nagyon kedves és nyitott volt.
Kiderült, hogy tovább is mennek, mint amit elsőnek mondták és még azt is megengedték ,hogy bár beszállt még egy fiú, velük utazzunk tovább. Út közben megálltak, é meghívtak a családi piknikükre. Nagyon finom salátát csinált az anyuka és mind olyan zöldségből amit ők termesztettek. Ádámnak remek ötlete támadt, és elkezdtünk velük cserkész játékokat játszani. Először elnök-titkároztunk angolul amibe az anyuka is beszállt, majd kártyáztunk, meg barkochbáztunk, meg még rengeteget játszottunk.
Miután kijátszottuk magunkat, elkezdtünk franciául meg magyarul beszélni. Rajta volt a telefonomon a "most múlik pontosan - Csík zenekar feldolgozásban", azt meghallgattuk, meg kérte a lány, hogy írjak neki pár szót magyarul. Olyanokat írtam ,hogy köszönöm, elnézést parancsolj, nap, napraforgó, ne haragudj, hogy vagy? ...stb. Leírtuk neki a leghosszabb magyar szót (megszentségteleníthetetlenségesketéseitekért), amit nagyon vicces volt hallgatni, ahogy olvassa :P. Ők is leírták a leghosszabb francia szót (anticonstitutionnellement), természetesen rajtam is nevettek, amikor megpróbáltam kiolvasni. A nyelvekkel még eljátszottunk és elbohóckodtunk egy darabig, a szülők is, meg a gyerekek is élvezték, és nagyon vidám volt a hangulat. Búcsúzáskor, meghívtak minket egy kávéra, a pikniknél mi is főztünk nekik, e persze nem zokniban szűrtük... :P Amikor már a hátunkon volt a táska, az apuka akart adni nekünk 10€-t de mi nem akartuk elfogadni. Kb 500 km-t vittek minket meghívtak egy csomó mindenre... mi nem akartuk elfogadni, de addig nem indultak el, amíg el nem vettük a pénzt. Túlcsordult bennem a hála, és az hogy vannak ilyen emberek. A lánnyal emailcímet cseréltünk, és megígértem nekik ,hogy írok amikor hazaértem.
Büszke voltam az Ádámra is, hogy ilyen talpraesett volt és hogy így helytállt egész végig.
A benzinkútnál találkoztunk még 2 stoppossal akiket elláttunk tanácsokkal. Megettük a maradék magyar konzervet, meg pár porlevest. Amíg ott pihengettünk, elmentem hajat mosni egy csapban. 2 óra elteltével, előbb őket vették fel, majd minket(19). Egy férfi vett fel minket, akinek nagyon jó volt hallani a nevetését, mert mindig nevetett, és úgy, hogy nem tudtad megállni, hogy ne nevess vele :). Ő elvitt minket Nice közelébe.
Az idő nagyon szép, és a forróság elviselhetetlen. A következtetésem: minden autóúton bealudtunk, vagy az Ádám, de leginkább inkább én... :D.
A férfi letett minket ugyan ott, ahol Bélát megismertük, csak a másik oldalon. Ismét konkurenciába ütköztünk, 3 lány stoppolt, Görögországba akartak eljutni. Stoppoltunk de nem vettek fel. A lányokat elvitték, de mi nem kaptunk fuvart. Kerestünk fekvőhelyet, majd elaludtunk.

9. Nap: Szerda, 2011.08.17 - indulás: Nicéhez közel

Reggel felkeltünk olyan 6 körül, megreggeliztünk. Találkoztunk egy stoppossal. Rájöttünk ,hogy itt senki nem vesz fel minket. Nekem nagyon rossz kedvem lett, és a hangulatom a béka feneke alá esett. Franciaországban vagy kikapunk egy nagyon jó fuvart vagy 2 napig semmi...
Fél nap elteltével és egy két összezördüléssel, Ádám a semmiből meglátott egy magyar furgonost, aki csodák csodájára felvett minket. Bár már ezerszer nagyon hálás voltam, akkor azt a bácsit legszívesebben feldobtam volna a levegőbe és örömtáncot jártam volna körülötte, mivel: BALCSIIG ELVITT MINKET!!

Gézának hívták(20), és nagyon rendes volt. Sok mindenről beszélgettünk, sok stoppost felvett már, és sok vicces története volt. Mesélte hogy már 263xra megy Madridba, és mindig szállít valamit. Ilyen szerencsét nem kaphattunk hiába. 2x álltunk meg hazafeléig, és 13 óra alatt hazajutottunk. Pontosabban valahol Balatonkeresztúr közelében tett ki minket a vonatállomáson. Megbeszéltük, hogy elküldjük a beszámolót, ha kész lesz, majd nagy hálálkodás közepette elbúcsúztunk. Én nagyon álmos voltam, ezrét makacsul lefeküdtem a vonatállomás várótermében, és nem törődve Ádám aggodalmával elaludtam a padon. Ádám morgott megint, hogy kirabolnak meg minden, de engem nem érdekelt különösebben.

10. Nap: Csütörtök, 2011.08.18 - indulás: Balatonkeresztúr

Reggel Ádám közölte velem ,hogy semmit nem aludt, mert folyamatosan járkáltak az emberek. Még tegnap megtudtuk, hogy Apuék Bogláron nyaralnak, és hogy szeretné, ha benéznénk hozzájuk. Megvettük a vonatjegyet, közben a pénztáros megkérdezte ,hogy honnan jövünk, és mivel, de amikor elmondtam, közvetlenül Franciaországból stoppal, először nem hitt, majd eléggé elcsodálkozott :)

A reggeli 06:51 es vonattal mentünk Boglárra. Megérkeztünk hozzájuk, és nagyon jól éreztük magunkat. Ott volt a 2 öcsém, Dani és Milán, egy vendéggyerek: Imre, és Apu. Odaadtuk nekik az ajándékokat, és a Lourdesi vizet. Apu meghívott minket ebédre, és meghallgatta dióhéjban a történetünket, és megnézegette a képeket.
Sokat napoztunk, eveztünk, és hálát adtunk, hogy itthon vagyunk. Ebéd után Ádámmal elaludtunk, majd délután mentünk haza a 19:15-ös vonattal.

Összegzés:
Kb. 4500 km-t stoppoltunk, 20 autós vett fel minket, közülük 2 kamionos. Kb. 250 eurót kaptunk itthonról, 40 eurót út közben az emberektől.

Akiknek köszönetet kell mondjak:
Apukám, aki pénzzel, és aggódással lendítette a lelkesedésünket, Bélának, aki anyagilag és térképileg segített minket, Atinak, aki megcsinálta nekünk a kártyákat (kb az összes aranyszínű elfogyott), Hoacinnak, aki tanácsokkal látott el, és végezetül az összes autósnak aki felvett minket, továbbá mindenkinek aki imádkozott és drukkolt értünk. Köszönjük!

>> 2011.10.18. Megjött az utolsó vizsgálat eredménye Édesapám betegségével kapcsolatban: A daganat jelentősen visszafejlődött! <<

Nem tudom mit érzek ezzel kapcsolatban. Apukám szigorú vegetáriánus diétára lett ítélve, ami biztos nagyon sokat dob a latba. De.... úgy érzem, hogy a sok felajánlás és minden más nagyon sokat számított. Ez az út nekem adott egy életformát, egy életfelfogást, egy viszonyítási alapot, és rengeteg kellemes csalódást az idegen emberekkel kapcsolatban :). Most... azt hiszem 10x hálásabb vagyok, mint amit eddig a legjobban hálásnak éreztem. :P Senkinek nem kívánom, hogy ilyen úton legyen hálás Istennek... nem is tudok most mit írni már... köszönöm!