2015. 04. 06.

Húsvéti lelkigyakorlat

Körülbelül fél éve kezdtem el járni a Szentjánosbogár közösségbe, ahol sok változatos programon vettem részt eddig és sok velem egykorú fiatal felnőttel találkoztam. E közösség szervezésével voltam idén először – a családom nélkül – a minden évben megszervezett húsvéti lelkigyakorlaton.

2015. április 2. Nagycsütörtök – Utolsó vacsora

Délután 1 órakor találkoztunk az Újpest-Városkapu buszpályaudvaron, ahol jegyet váltottunk egyénileg Rétságig, majd miután mindenki megérkezett, felszálltunk a buszra kb. 30-an, így eléggé hering módon tudtunk csak felnyomakodni.
Egy bosszantó néni mellé ültem, akinek semmi jó szava nem volt, folyamatosan csak ítélkezett és még engem is bekategorizált léhűtőnek és ingyenélőnek. Így telt el egy óra út Rétságig, ahol átszálltunk a Romhányba tartó buszra.
Fél órás út után megérkeztünk. Kiszállva tapasztaltuk, hogy nagyon hideg van és fúj a szél. Nagy táskákkal 20 perces gyaloglás után értünk a szállásra, ami a falu szélén volt, a tájházban. A helyi nénik melegen fogadtak, sütöttek rengeteg süteményt, pogácsát, rétest, valamint forró teával vártak minket. Az tetszett a legjobban, hogy mindenki nagyon nyitott volt felém és minden új taghoz aki eljött. Többen megöleltek, ami nekem meglepő is volt, ugyanakkor jó érzéssel töltött el, ezáltal könnyebb volt beilleszkednem a közösségbe. Amíg ettünk, ismerkedtünk egymással, beszélgettünk, nevetgéltünk, majd miután valamennyire átmelegedtünk a fogadtatástól és a jól fűtött cserépkályhától, elkezdtünk játszani ismerkedős-névtanulósat: A feladat a memóriánkat vette igénybe, mindenkinek kellett egy hozzá közel álló mozdulatot kitalálnia és elmutogatni úgy, hogy elmondja az előtte levő neveket és mozdulatokat. Ez a játék a későbbiekben sokat segített ha valakiről szerettünk volna beszélni, mert csak a mozdulatot kellett feleleveníteni és máris tudtuk kiről van szó.
A játék után még ettünk meg ittunk egy keveset, majd elindultunk a templomba ami a falu másik végében volt. Szerencsétlenségünkre, elkezdett esni az eső és még szél is fújt, így megszenvedtük az odajutást. A templomon belül csak a bal oldali padsorokban volt fűtés, így sajnos nem tudtunk olyan családias hangulatot kialakítani a hívekkel, hogy egymás mellett énekeljünk. Mi ültünk elöl a hívek hátul.
A Nagycsütörtöki szentmisében az evangélium az utolsó vacsoráról és a lábmosásról szólt. Zoli atya prédikációjából ami nagyon megfogott, az az a rész volt, amikor a befogadásról beszélt: úgy fogadtak be minket a falubeli családok, ahogy a vizeskorsót cipelő ember is befogadta Jézust és a tanítványait. Valamint ekkor volt még a lábmosás. Mise előtt lehetett jelentkezni, hogy kinek mossa meg az atya a lábát, így jött össze 6 önként jelentkező.

Lábmosás. Első hallásra nem is olyan nagy dolog. Aztán belegondolsz, hogy egy pap mossa meg a lábad, egy elöljáró, egy példakép, egy vezető. Arra gondolsz, hogy neked kéne inkább neki megmosni a lábát, hisz olyan sokat tesz/tett már érted. De most nem lehet. Letérdel eléd, gondosan kezébe veszi a lábad és megmossa, majd szépen megtörli. És te tehetetlenséget érzel. Azt érzed, hogy valaki megalázkodik érted, hogy neked jó legyen és te nem tudsz semmit adni cserébe, csak a koszos lábadat. Mindenkinek elgondolkodtató volt, azoknak is akik részt vettek benne és azoknak is akik figyelték.
A szentmise végén oltárfosztás következett, amikor is az főoltárról leszedik a díszeket, terítőt, olvasót, kendőket, gyertyákat és semmi nem marad, csak a csupasz asztal. Ez jelképezi Jézust, amikor megfosztják ruháitól. Végezetül az Oltáriszentséget elviszik egy mellékoltárhoz, csengők nélkül, kereplőkkel, majd némán kivonul az asszisztencia.

A szentmise végén felolvasták, hogy ki melyik családnál fog aludni, megkerestük egymást és elindultunk a szállásunkhoz, ki-ki a maga családjával:
Mi négyen voltunk lányok egy helyen, Viki, Fufi, Adri és én. Mind a négyen úgy állapodtunk meg, hogy a mi szállásadóink voltak a legjobbak! :) Egy kisbusszal mentünk a házig, ahol már megterített asztallal, forró gulyáslevessel vártak. Koccintással kezdtük az ismerkedést, majd evés közben folytattuk. Meséltünk magunkról, László és Ágnes meséltek Romhányról, a családjukról, gyerekeikről és hogy hogyan fogadtak be minket, hogyan készült a falu az érkezésünkre. Este fél 11 körül bontottunk asztalt, majd fürdés és ágyazás után mentünk aludni.

2015. április 3. Nagypéntek – Jézus meghal a keresztfán

Reggel kipihenve ébredtünk, nagypéntekre tekintettel mindenki azt reggelizett, amit a böjtje engedett. Evés után még beszélgettünk egy keveset, majd útnak indultunk. Késve érkeztünk a templomba, ahol volt a gyülekező a reggeli imához, elmélkedéshez. Nagypéntek szigorú böjti nap, háromszori étkezéssel, húsmentesen.
Ezen a reggelen Zoli atya vezette az elmélkedést, amelynek a témája a keresztút volt. Sokan úgy vagyunk a keresztúttal és magával a szenvedéstörténettel, hogy elmondjuk, kicsit belegondolunk, szomorkodunk majd haladunk tovább. Ezen a reggelen belehelyezkedhettünk egy kicsit a részletekbe. Egy kicsit történelmi szemszögből. Vajon hogyan történhetett tényleg! Amikor kimondjuk, hogy Jézust megkorbácsolták, tényleg belegondolunk abba, hogy hány seb lehetett rajta? Milyen fájdalmas volt elviselni a lelki megalázottságot és még a testi brutalitást is elviselni egyszerre. Jézus tűrt. Tűrt, mert feladatot kapott. A keresztgerendát hordozva a végkimerültséggel küszködve, többször arcra esve haladni az úton, miközben akik eddig szerettek és hallgattak, néznek téged és semmit nem tesznek érted.
Az elmélkedés végén, volt egy feladat: keresni kellett egy helyet, a templomban, ami számodra kényelmes volt és elfértél, majd ki kellett tárni a karjainkat úgy, ahogy Jézus is kitárta a karját a keresztfán. Egyszerűnek tűnik, de nem volt az. Nagyon hamar elfáradtak a karjaim és kevés ideig bírtam tartani. Érdemes kipróbálni és ezek után belegondolni abba, hogy milyen az amikor a csuklód inai között átszúrt hatalmas szögekkel függesz a kereszten és minden lélegzetvételhez fel kell tornáznod magad, hogy ne feszüljön meg a tüdőd. Borzalmas fájdalom.
Az imádságot egy énekkel zártuk, majd mi is feladatot kaptunk. A tájházig, ahol voltunk napközben, csendben kellett sétálni, és gondolkodnunk kellett azon, hogy értünk kik hoznak áldozatot, mi kikért hozunk, valamint azon, hogy a keresztútban melyik az a pillanat ami a legjobban megragad számodra, hova tudod belehelyezni magad, milyen szerepben lennél.
Még a templomban 7 csoportra osztódtunk, mindenki kapott két állomást, amit ki kellett dolgozni, továbbá a kiscsoportokban megbeszélhettük mire jutottunk a sétálás közben. Erre volt mindenkinek másfél órája.
Az idő elteltével, még ittunk egy kis teát, meg ettünk egy kis vajas kenyeret, majd kimentünk játszani a kertbe. Mind a kettő játék a bizalmon alapult. Először az volt a feladat, hogy sétálgatni kellett össze vissza, és amikor kedved van, összeeshettél. A többieknek meg az volt a feladata, hogy megtartson és ne ess a földre. Sokan nagyon bátrak voltak, még azt is megkockáztatták, hogy totálisan eldőlnek a földre! Én inkább csak elkaptam az embereket, jó volt figyelni a másikra és egymásra.
A második játékot már jobban élveztem: párokba álltunk, egyikünk becsukta a szemét, a másikunk vezetett minket és mutatott a terepen olyat, amit megérinthettünk, pl. falat, füvet, kerítést, szobrot, szerszámokat, zsúp tetőt, kavicsokat vagy akár egymást. Volt olyan, hogy elhagyott a vezető és ott álltál egyedül arra várva, hogy valaki más vezessen.

A játékok után elindultunk a templomba, (út közben elkezdett 3 órakor esni a hó(!)) ahol végigjártuk a keresztutat. Minden állomás egyedi volt és elgondolkodtató, valamelyik interaktív és valamelyik szavak nélküli.
Ezután visszamentünk a szállásra, ahol elpróbáltuk a passiót, melegedtünk, beszélgettünk, majd este 6 órára érkeztünk meg a nagypénteki szertartásra, mert ezen a napon nincsen szentmise. Ennek a liturgiának egyik nagyon szép része a kereszthódolat, amikor a ministránsok megdöntve a feszületet helyet adnak a híveknek, hogy megérintve emlékezhessenek Jézus áldozatára amit értünk tett.
A szertartás után találkoztunk Lászlóval és Ágnessel, velük mentünk együtt vissza a szállásunkra. Vacsora közben is sokat beszélgettünk, és nagyon a szívünkbe zártuk őket, a végtelen kedvességet és melegséget amivel fogadtak és amit kaptunk tőlük. Az egyszeri jóllakás után, alváshoz készülődtünk, majd lefeküdtünk aludni.

2015. április 4. Nagyszombat - Föltámadás

Ébredés és összekészülődés után ültünk asztalhoz, ahol virslivel vártak minket. Ezen a napon volt László születésnapja, így a reggeli pálinka sem maradhatott el, valamint az Ároni áldás. Meghallgathattunk egy kis gitárszólót, majd reggeli közben még sokáig beszélgettünk. „Sajnos” olyan jól elbeszélgettünk, hogy a reggeli áhítatra fél óra késéssel érkeztünk csak meg.
Ezen a reggelen vezetett imádságon vettünk részt, ahol megint belehelyezkedhettünk arimateai József, Mária Magdolna, Nikodémus, valamint József anyja Mária helyébe. Megismertük a történetet megint egy kicsit történelmi, vagy legalábbis valósághű elbeszéléssel. Hogyan is történhetett, József mennyit gyalogolt, hogy eljusson Pilátushoz, hogy ő fogadja, hogy megvegye a balzsamot, hogy hogyan vették le a testet és vihették el a sírhoz... Az elmélkedés végén meg kellett keresni azt a szereplőt vagy részletet ahová a legjobban bele tudtad magad képzelni.
Visszaérkezve a szállásra, kicsit felmelegedve és jól felöltözve indultunk kirándulni, várost nézni, és megismerni a helyi nevezetességeket, legendákat és mende-mondákat, aminek, mint kiderült, a fele sem volt igaz.

Az út nagyon hideg volt és szeles, de mégis jól telt, mert mindig mentem valakivel és ritkán voltam egyedül. Amikor készültem a húsvétra, még nem voltam biztos abban, hogy eljöjjek erre a szervezett lelkigyakorlatra, mert aggódtam amiatt, hogy nem fognak befogadni, vagy nem fogok tudni beilleszkedni, de szerencsére Laci meggyőzött, és ezért sokáig hálás leszek neki.
Ezen a városnézésen megismerhettük Romhány híres épületeit, kastélyait, szobrait, emlékműveit, turulmadarát és a hírös Nagy Magyarország alakú török mogyoró fát is, amit Rákóczi-fának is neveznek.
A hosszú, hideg és szeles túra után a Fáradt Vándor nevű étterembe érkeztünk, ahol a helyi kedves emberek jóvoltából egy nagyon finom és kiadós ebédet költöttünk el együtt. A menü májgombóc leves, és sajttal töltött csirkemell rizzsel és sültkrumplival volt. Hmmm... nyami! :)
Visszaérkezve a szállásra (tájház), a nagy hidegre és fáradságra tekintettel volt egy kis döfönye, ami egyenlő a szabadfoglalkozással és a punnyadással egyszerre. Ilyenkor mindenki a kályha és a fotelekhez csoportosult és folytak a jobbnál jobb beszélgetések és nevetések.

Miután felmelegedtünk nagyjából, kimentünk a kertbe játszani. Én ilyen vicces játékokat még nem láttam! :D Az egyiknek ez volt a neve, hogy

Bomba-Pajzs
Körbe kell állni, majd mindenki először kiválaszt magának egy embert, ő lesz a bombája, majd kiválaszt magának egy pajzsot. A játék lényege, hogy a kijelölt területen belül, úgy kell helyezkedni, hogy a pajzsod mindig a bombád és magad között legyen, ezzel meg tudod védeni magad a robbanástól, amit a játékvezető egy tapssal vagy füttyszóval jelez.

Igen ám! De nem tudhatod, hogy a te pajzsod vagy bombád kit szemelt ki, így az egész játékból egy indokolatlannak tűnő futkosás és helyezkedés lett a vége. Volt olyan nálam például, hogy az én bombám engem szemelt ki pajzsnak, míg a pajzsom valaki egész mást, így lehetetlen volt az, hogy a bombám a pajzsom mögé kerüljön. Főleg, hogy legalább 30an futkostak ide oda. A lényeg, hogy nagyon, nagyon, NAGYON vicces volt mint játékosként, mint nézelődőként is. Talán nézni viccesebb volt mint játszani! :) A másik játék

Flamingó fogó:
A flamingók a fogók, a pingvinek a menekültek. Ennek a játéknak a különlegessége, hogy a pingvinkék csak pingvin járásban mehetnek, a flamingók meg hát... leginkább a Monty Pytonhülyejárásához tudnám hasonlítani járásban. 3 fogó volt, akit megfogtak ő is flamingó lett. A harmadik játék

Ölelős fogó:
Ez a játék is az egymásra figyelésről szól. Mindenki csak sétálva járhat, a fogók is és a menekülők is. A fogók támadását azzal lehet kivédeni, ha valakit gyorsan megölelsz. Szobrozni mellette nem lehet, de az örökkévalóságig sem szabad ölelkezni. Ha valakit megfogtak, az megdermed, és csak úgy lehet kiszabadítani, ha 3 ember kézen fogva körbetáncolja. Amikor táncolnak akkor sem szabad megfognia a fogónak.

Ez a játék egy kicsit káosz lett a végére, mert az egy kupacban lévő dermedteket már 5-6-os csoportokban táncolták körbe, ami tényleg egy kicsit csalásnak tűnt, de a fogók még így is megnyerték a játékot. A végén a fogókat is kaptak egy nagy ölelést :)

Miután kijátszottuk magunkat, visszamentünk a szobába, ahol egy kis megnyugvás után körbeültünk, hogy ráhangolódjunk a feltámadásra. Egy görög ikonról elmélkedtünk, ami Jézust ábrázolja abban a pillanatban, amikor alászáll a poklokra és elsőként Ádámot és Évát húzza ki a sírból. Sokat beszélgettünk a témáról és a képről, a szimbólumokról és hogy vajon mit jelent az, hogy alászállni a poklokra. Mi az hogy feltámadás... stb.

A nagyszombati szentmise este fél 9kor kezdődött. Sötétség volt már amikor odaértünk. Kint álltak a hívek, hozzájuk csatlakoztunk mi is, mindegyikünk kezében volt egy-egy gyertya. A szertartás a tűzszenteléssel kezdődik: egyedül a parázsló szén világít, s az arról vett tűzzel a pap meggyújtja a húsvéti gyertyát, miközben azt imádkozza, hogy Jézus Krisztus tegnap és ma, ő a Kezdet és a Vég, ő az Alfa és az Ómega, övé az idő, és övé az örökkévalóság, övé a dicsőség és a hatalom, mindörökkön örökké. A húsvéti gyertya fénye maga is a feltámadt Jézus Krisztust jelzi, aki új reményt ad az embernek.
Ezután a pap és a ministránsok, valamint a segítők szétosztják a fényt, a lángot a híveknek is. A húsvéti örömének, az Exsultet elhangzása után kezdődik az igeliturgia, mely végigvezet minket az üdvösségtörténet nagy állomásain, majd felhangzik a Glória, Isten dicsőítése és „visszatérnek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően újra felhangzik (újra megtanuljuk) az alleluját, majd meghallgatjuk az evangéliumot.
Az igeliturgia után a vízszentelés, ahol megújítjuk a keresztségi fogadalmunkat, Isten mellet és a sátán ellen vallunk. Ezután, itt Romhányban a diakónus kisfia, Benjámin elsőáldozására került sor, majd mi is magunkhoz vettük az eucharisztiát. Ezután jött a feltámadási körmenet, amit gyertyákkal megvilágítva és hangos énekléssel jártunk végig. Nagyon hideg volt.

A dicsőséges szentmise után mindenkinek ragyogott az arca, és úgy éreztem együtt támadtam fel Jézussal, egy kicsit új ember lettem. A templom előtt ott voltak a családok akiknél laktunk, velük is együtt örültünk és mondtuk: Feltámadt Krisztus! Mire jött a válasz: Valóban feltámadt!
Az úton visszafelé sokat beszélgettem Linával, együtt vittük a húsvéti gyertyát, de sajnos az övé félúton elaludt. Azt hittem mi vagyunk az elsők között, de kiderült, hogy az utolsók vagyunk. Fel is vett minket az egyik kocsi sajnálatból :D így nem lettünk utolsók.
Odaérve már javában folyt a mulatozás, volt sok süti, meg sonka, torma, főttojás, bor! Meghívtuk magunkhoz a Dalárdát, akik a helyi férfi énekes kar, ők énekeltek nekünk dalokat, pl.: Mestereknek mestere című éneket is.
Az este hátralévő részében ettünk, ittunk és énekeltünk! Nagyon jó volt, a kitartóak hajnalig bírták, én fél 3 körül mentem el lefeküdni a kápolnába, ugyanis ott aludtunk matracokon és polifoamokon.

2015. április 5. - Húsvét vasárnap

Már nem emlékszem milyen ébresztőre kelve másztunk ki a hálózsákunkból és ültünk az asztalokhoz reggelizni. A reggeli kalács volt, maradék sonka, főtt tojás és lekvár. Több kalácsot a helyi nénik sütötték nekünk. Evés után kezdtünk el összepakolni, takarítani, összekészülődni, majd 10 re kimentünk a templomhoz az ünnepi misére. Szép volt, megható és nagyon boldog! Jó énekeket énekeltünk, mindenki örült és mosolygott a másikra. A szertartás végén köszönetet mondtunk a falunak, ajándékot adtunk és kaptunk, lelkit és folyékonyat.
A templom előtt elbúcsúztunk Lászlótól és Ágnestől, megfogadtuk, hogy még viszont látjuk egymást, majd a Szentjánosbogarak fele is hazaindult kocsival. Körülbelül 15en mentünk vissza a tájházba. Ott tartottunk még egy kis állófogadást, megettük a maradékot, és elvégeztük az utolsó simításokat a rendrakás terén.
A hazaúton nagyon jó volt. Akikkel együtt utaztam már nem voltak idegenek és azt éreztem, hogy befogadott a közösség. Sokat nevettünk, páran aludtunk a buszokon, majd Budapesten egy nagy SZER-VUSZ-TOKkal elköszöntünk egymástól.


Köszönöm, hogy ott lehettem Veletek és együtt tölthettük a legszebb ünnepet: a Húsvétot!

"Föltámadt Krisztus e napon! Alleluja hála légyen az Istennek!"