Zemplénben innen, Regécen túl!

Idén megfogadtam, hogy nyáron minden szabad percemet kalandozással fogom tölteni. Olcsó utazásokkal, kirándulásokkal, stoppolással, barangolással és élmények gyűjtésével. Június elején volt az első:

2015. június 5. Péntek – Feles

Már régóta terveztük ezt az utazást Tottoval, őt mentem meglátogatni Zemplénben. Nagyon vártam már, készültem az útra, foglaltam kocsit a BlaBlaCar szuper fuvaros szervezetnél, és még a bőrműves utolsó sulinapot is lemondtam, hogy minden sínen legyen.

Hogy ne késsek el, fél órával előbb odaértem a Keleti pályaudvarhoz. Fél 6kor volt a találkozó és én már tűkön ültem, amikor megcsörrent a telefonom. A sofőr nő hívott, hogy hol vagyok, mert már mindenki bent ül a kocsiban. Erre pánikoltam és nem értettem semmit. Kiderült ugyanis, hogy rossz helyen várakoztam, így fénysebességgel átdzsalltam a másik oldalra, és kétségbeesetten kerestem a szürke passát autót. Fogalmam sincs, hogyan néz ki egy passát. És miért pont szürke? Újabb telefonálás, és végre meglett a kocsi. Sűrű elnézések közepette beültem az autóba és elindultunk.

3 óra volt az út, 2 óra Miskolcig, ahol a 4 utasból 3-an kiszálltak, így már csak én maradtam a maradék 1 órára. A sofőrrel jó dolgokról beszélgettünk: boldogságkeresés, élet, munkahely, hivatás, fontossági sorrendek. Szóval elég jó beszélgetés volt.

Miután megérkeztünk a végállomásra (Encs), a benzinkúton várakoztam Totterre, aki csak háromnegyed óra múlva érkezett meg (az én hibámból, mert későn szóltam neki, hogy induljon). Mea culpa.

Miután megérkezett, jól megölelgettük egymást, mert nagyon régen találkoztunk. Ennek örömére beültünk még Encsen egy nagyon gyönyörű szép étterembe, aminek „Anyukám Mondta” volt a neve. Pizzát ettünk és Gönci barackpálinkát ittunk. Eszméletlenül finom volt minden!

Az út Regécre egy óra volt. A kék terepjáró, mint a villám cikázott az utakon. Az utolsó 20 km-en pedig 7 őzet/szarvast láttunk, akik teljesen nyugodtan és ráérősen ballagtak át az út egyik oldaláról a másikra. Nem győztünk csodálkozni.

Miután megérkeztünk a regéci vendégházba, megnéztem mi merre van, majd a nagy fáradság ellenére egy kis bor iszogatása mellett megnéztük a Song of the Sea című mesét. Még mindig ez a legszebb mese, amit láttam.

Jó alvás.

2015. június 6. Szombat – Hosszú lépés

Úgy volt megbeszélve, hogy ő még szombaton dolgozik és korán oda kell mennie a helyszínre, így én addig aludhattam ameddig bírtam.

10 kor kopogásra keltem. Kimásztam az ágyból, Totter már visszaért. Reggelire házi kolbászos lekváros kenyeret ettem, eléggé finom volt. Kis felébredés, készülődés után megmutatta a mindenséget:

- Megnéztük a faluban épülő információs ház építését, megismertem a munkásokat, majd egy valakit felvettünk a kocsiba.

- Terepjáróval felmentünk a várba, ahol kaptam munkás sisakot.

- Bementünk a vár aljába, egy szűk kis alagúton, ahol ha nem lett volna rajtam a kobak, biztos megskalpoltam volna magam Az aljában volt a kút, amibe kavicsokat dobáltam.

- Körbejártuk a várat, jöttek az ott dolgozó munkások is, köztük II. Váradi Balázs. (klón).

- Felmentünk az építési területre, állványokra, falakra és mindenre amire lehetett.

A táj gyönyörű, és a levegőt harapni lehetett volna olyan friss volt! Miután lejöttünk, Totter még maradt a lenti építkezésen, én visszamentem a szállásra, feltettem egy fazék vizet, megfőztem a tésztát és naplót írtam. Mikor visszaérkezett ettünk egy nagyon finom tonhalas makarónit, aminek a szószát Totto anyukája készített szeretetből. Mennyei volt!

Ebéd után punnyadtunk egy keveset, mély és fontos dolgokról beszélgettünk, megváltottuk saját kis világunkat, majd ő visszament dolgozni én meg azt mondtam, hogy elmegyek sétálni.

De nem mentem el, mert elaludtam a padon, meg a hintaszékben, aztán a napon és egyszer az árnyékban. Amikor már sok óra eltelt, úgy döntöttem elindulok, de pont akkor érkeztek meg az esti vendégek első csapata. Két hölgy, Tünde és Zsuzsa. Beszélgettem velük egy kicsit, majd tényleg elmentem sétálni.

Rá 5 percre hívott Totter, hogy végzett, menjek le az építkezésre. Lementem, aztán visszajöttünk üdvözölni a megérkezetteket, majd mielőtt beszállhattunk volna, halljuk a szomszédot, aki kétségbeesetten kiabálja, hogy: BOBI!! BOOOOBIIII!!!!! BOoooOBI!

Bobi egy kiskutya volt, aki elszabadult és úgy döntött, hogy ő most világot jár. De aztán inkább mégsem ment el, hanem visszasomolygott a gazdájához.

Beszálltunk a kocsiba és célba vettük az országutat. Egyenlőre cél nélkül haladtunk az úton, majd felfedeztük Hutát és környékét. Lélegzetelállítóan takaros falucskák voltak. Tiszta, rendes, szép, boldog mosolygós öregnénikkel.

Hamar visszafordultunk és elindultunk az erdő felé. Leálltunk a kocsival és onnan gyalog mentünk tovább. Befelé az erdő egyre szebb volt. Tágas, ritkás fák, sűrű aljnövényzet. Hasonló volt, mint Őrség. Elértünk egy kis tisztásra, ahol vadállat sózó volt, kis erdészházzal és egy kis horgásztóval. Ott bohóckodtunk, aztán mentünk egy kört, majd indultunk haza. Kicsit fáradtak voltunk.

Kis kulcsszerzés után robogtunk fel a várba. A sorompó után átvettem a vezetést, ami hatalmas élmény volt számomra! :) Sajnos a nagyon meredek részen már nem ment az elindulás, ezért ott gyorsan visszacseréltük és beparkolt a vár aljába.

Volt ott egy srác, aki őrködött, ő mesélte el, hogy bezártak egy csapat kisiskolást a várba, akik kihívták a rendőröket. Nagy hűhó volt, pedig ki tudtak volna simán mászni....

Ekkorra már lemenőben volt a nap. Kis rábeszéléssel, végre felmerészkedtünk a 40 méteres darura! felmenni fárasztó volt és amíg nem éreztem rá a ritmusra, mindig jól bevertem a térdem, így az most szép lila.

Amikor felértünk fotóztuk a naplementét, tájat, magunkat és egymást. Hihetetlen volt madártávlatból nézni a környéket. Elláttunk egészen a Tátráig!

Miután elbújt a napocska, lemásztunk a daruról, majd egészen hazáig üresben gurultunk lefelé. 

Mire hazaértünk megérkezett a bringás csapat másik fele, már pirongott a szalonna a bográcsban. Közéjük ültünk (az emberek közé), hoztunk egy üveg pálinkát és beszélgetésbe elegyedtünk. Mesélgettünk, majd egy kis technikai szünetet tartva (fuvart kerestem holnapra) ismét odatelepedtünk.

Nagyon jó hangulatú este volt. Sokat nevettünk, megismertük a szolnoki tejet és a gyártását, Zsuzsát, Tündét, Bélát, Sanyit, Istvánt, Mariannt és férjét, valamit Sárát a lányukat. Éjfél körül előkertül egy gitárt, azon kezdtünk el prüntyögni, majd amit tudtam fejből eljátszottam. Énekeltünk és nevettünk. Meg pálinkáztunk és boroztunk.

A lecsó megevése után eléggé elfáradtam, addigra a mulatozás is egyéni beszélgetésbe avanzsálódott, majd az emberek elszállingóztak lefeküdni.

Mi is így tettünk és egy nagy jó napot zártunk.

2015. június 7. Vasárnap – Fény

Reggel Totto korán kiment, hogy kinyissa a munkásoknak a kaput, majd visszajött és együtt elbúcsúztunk a bringásoktól, mert indultak hazafelé.

Sajnos nem találtam fuvart a visszaútra, így vonatot néztünk Hidasnémetiből. Egy közvetlen járat volt átszállás nélkül, ez 18:33 kor indult, bőven marad idő kalandozni!

Összepakoltam, elköszöntem a helytől és berámoltam a kocsiba. Első célunk Kőkapu volt, de az odaút egy komplett Bermuda háromszögnek bizonyult, mert sehogy sem akaródzott megtalálni a jó utat. 40 km-es csiki-csuki után hallottuk a fejünkben az ismert GPS hangot: Újratervezés.

Így elindultunk, addigra már éhesen, Gönc felé, hátha találunk egy kis éttermet ami nyitva van vasárnap.

Nem találtunk.

Még gönci pálinkát sem tudtunk venni. Továbbmentünk. Cél nélkül bolyongtunk be Hidasnémetibe, ahol egy kis kocsmában egy gyors kávé után tovább indítottak a határ menti autós étterembe. Ott megettünk mind a ketten egy Dömper Burgert.

Evés után kitaláltuk, hogy megnézzük Gönc mellett a pálos kolostorromot, így útnak indultunk. Közben gyakran emlegettük BOBI-t, aki időközben beszippantott egy bogarat, elgázolta egy fűnyíró és elütötte egy kocsi (természetesen csak a képzeletünkben), valamint az aznapi kedvenc zenénkből idéztünk elég sokat, megfelelő hangsúllyal. ÜGH!

Az erdő szélén álltunk meg a jippel (jipjip!), és indultunk gyalogszerrel a szép erdei ösvényen. Potácsházát hamar elértük, onnan felfelé haladtunk egy meredek ösvényen, és 2 km után értük el a romokat. Találtunk közben egy döglött léha békát is, aki beszorult két kő közé.

A romnál fotózkodtunk, rajzoltunk, felmásztam a falakra, majdnem lezuhantam, megcsípett minket a csalán, Totto talált önmagában életében először egy kullancsot amit boldogan szabadon engedett.

Lassan indultunk visszafelé, üdvözöltük a békánkat, láttunk egy kis házikót egy fa tetején, még egy kis csaláncsípést elviseltünk, majd beszálltunk a kocsiba.

Ott láttuk, hogy van még egy bő óránk, így tehát beültünk a kávézós kocsmába, ahol ittam egy finom fröccsöt. Beszélgettünk és nosztalgiáztunk.

Nagyon jó két és fél nap volt! Rengeteg közös poénunk született, amit csak mi értünk, sok vicces képet készítettünk, amit senkinek nem fogunk megmutatni (na jó, de.), és a barátságunk sem ment tropára a sok együttléttől. Ez már valami! - ami meg már, nem semmi!

Az állomáson vettem első osztályra jegyet, mert a másodra már nem volt szabad helyjegy.... -_- Kicsit ránk nehezedett a rengeteg jó emlék mellett a búcsúzás. Hirtelen lett vége, maradtam volna még egy hetet is akár!

Végül könnyes búcsú, majd 3 óra vonatozás után értem haza a Keletibe. Amíg tömegközlekedtem, azon gondolkodtam, hogy mennyire szeretem Budapestet és az ismerős szagokat illatokat. De most mégis visszamennék arra a gyönyörű tájra! Zemplén gyönyörű!

Barátok Útja 2012. Bánffyhunyad – Kolozsvár

Mi a „Barátok útja”?

A Barátok Útja egy zarándoklat, ahol nap, mint nap, a gyalogosan leküzdött távok során egyre közelebb kerülünk úti célunkhoz, önmagunkhoz és társainkhoz, miközben felajánljuk Istennek örömeinket, nehézségeinket.
A Barátok útja barátkozás és megosztás. Kiscsoportokat formálunk, játszunk, együtt örülünk, énekelünk és táncolunk. Eközben az egymással eltöltött idő és beszélgetések által az új, értékes találkozásokból barátságok fonódnak.
A Barátok Útja egy lelkigyakorlat, ahol Istenre és a vele való kapcsolatra figyelünk. Hiszünk abban, hogy Istennel találkozhatunk az anyagi világban, a természet csendjében és a másik emberben is, ha eléggé nyitva tartjuk a szívünket.
A Barátok Útja egy kirándulás, melynek során egyszerű körülmények között megtapasztaljuk saját testünket és határainkat, a természettel való egységünket.
A Barátok Útja ajándék, melyből erőt meríthetünk. Jó arcok, igaz mondatok, tartalmas csöndek, barátok és út, napi 20-25km gyaloglás, napi szentmisék, vidámság és komolyság.
A Barátok Útja egy közösség, melyben évközben sem feledjük egymást. Nyaranta pedig a főbarátok és kisbarátok együtt keresik a válaszokat azokra az életünket formáló kérdésekre, amiket az adott év aktuális témaköre felvet.
Az idei Barátok Útján a Hit értékeit erősítettük magunkban és egymásban, eköré csoportosult minden feladat, játék, tapasztalat és beszélgetés.

2012. július 28. Szombat - Debrecen | 0. nap - Imamód

A szokásokhoz híven a nyitónap első felében megérkeztünk, köszöntöttük a régen látott barátainkat, vezetőinket és várakoztunk többiek érkezésére. Miután mindenki megérkezett megalakultak a kiscsoportok, majd elvonultunk egy csendes helyre, hogy megismerhessük egymást, és nevet válasszunk magunknak. Idén a csoportnévnek színnek kellett lennie, de olyannak, amit mi találunk ki. Nagy nehezen végül is egy kóbor elszólásból így lettünk a Hófehérkékek.

Bemutatkozó játékok és egyéb csapatösszehozó játékok után megvacsoráztunk, majd elindultunk a nyitómisére. A misén meghallgathattuk a köszöntéseket, beszédeket és kedves szavakat a zarándoklat indulásához. A misén a hangulat – mint várni lehetett – fergeteges volt. A zenészek játéka és a közös éneklés mindig felturbózza az érzelmeket. A dob kongása és a fiatalok szívből jövő énekénél nincs összekovácsolóbb.
A mise keretein belül megkaptuk a főbarátainktól kézrátétellel az áldást és az idei zarándoklat keresztjét, ami idén egy egyszerű fakereszt volt.

Mise végén leültünk a főlépcsőre mind a 170-en, és meghallgattuk az előadást az imáról. Nagyon szép volt amiket hallottunk, felért egy kisebb elmélkedéssel. Megtudtuk milyen imák vannak és hogy milyen sokszínűen lehet Istenhez szólni. Kiemelnék egy mondatot belőle, ami nekem egész úton a fejemben volt, és aköré építettem sok mindent:

„Mint minden másban, az imában is két lábbal kell állni a földön…”

Nem részletezném magyarázattal. Sokat jelent nekem ez a mondat és ezért hálás vagyok.

Miután vége lett az előadásnak indultunk fürdeni a kollégium zuhanyzójába. Azt hiszem csak a lányok. Fürdés után megkerestük a hálózsákunkat és arra lettünk figyelmesek, hogy kitúrtak bennünket, ezért átkukacoltunk egy másik helyre. Lefekvés előtt még felköszöntöttük egy barátunkat szülinapja alkalmából, amit egy rögtönzött női kórussal tettünk meg, utólag is köszönjük nekik!

Alvás.

>> a következő naphoz kattints a régebbi bejegyzések gombra <<

Balaton-körbebiciklizés

Pirivel már nyár eleje óta tervezzük, hogy körbe szeretnénk biciklizni a Balatont. Azt is megbeszéltük, hogy ha majd a Barátok Útján megismerünk jófej embereket, akkor nekik is szólunk, és felkínáljuk a lehetőséget egy remek nyári programra! Így lettünk végül is 4-en: Piri, Ádám, Balázs és én.
Sok szervezgetéssel végül is azt beszéltük meg, hogy Balatonvilágosról indulunk és olyan 4 napot szánunk rá.

1. Nap: Szerda, 2011.08.24 - indulás: Budapest

Reggel nagyon izgatottan keltem ki az ágyból, és még egyszer jó alaposan átgondoltam, hogy semmi fontosat nem hagyok e otthon. Pirivel azt beszéltük meg, hogy a Nyugatiból indulunk, és elmegyünk Kőbányára vonattal, mert oda érkezik az a vonat, amint a fiúk utaznak (ők Debreceniek).
Nem csalódtam magamban a Nyugati felé vezető úton, hogy kb 10 méter tekerés után elfáradtam :D Kíváncsi voltam mi lesz így velem és a rám váró 230kmes úttal.
Megérkeztem a Nyugatiba, megvettem a jegyet, és megvártam míg Piri is megérkezik Újpestről.
Felszállás. Hát igen! :D A vonatra feltenni a bicikliket egy külön művészet! Nagy örömünkre pont akkor kellett feltenni amikor begurult mellénk egy vonat, így mindenki premier plánban nézhette, hogyan szenvedjük fel őket. Elindult a vonat, és 3 megálló múlva jöhetett a leszállás. Itt egy kedves bácsi segített nekünk, így nem volt olyan égő.

Amikor begurult a fiúk vonata, kiderült, hogy nincs, vagy legalábbis nem lehet használni a bicikli tároló vagont, ezért a nagy csomagos bicikliket egy személy vagonba kellett feltuszkolni úgy, hogy ne dugasszuk el az átjárást. Találkoztunk a fiúkkal, ők segítettek feltenni a bicikliket.
Nagyon be voltunk zsongva, így az odaút, bár hosszú volt, hamar eltelt :)(a fiúk megismerkedtek Csibivel, aki egész úton velünk volt, és adta a hangulatot!)
Megérkeztünk, gyorsan levettük a bicikliket, és nagy éljenzés közepette elindultunk Kenese felé. Az északi part felé kezdtük az utat. Kenesén megálltunk egy rövid pihenőt tartani, majd továbbhaladtunk Fűzfő felé. Út közben vettük észre, hogy Pirinek van egy hátsó defektje(1). Az amúgy fél órás utat, így (10 percenkénti pumpálásokkal) elértük 1 óra alatt. Ott megálltunk, és ekkor döbbentünk rá Pirivel, hogy milyen jó, hogy velünk jöttek a fiúk, mert azt hiszem egy defekttel nem tudtunk volna mit kezdeni. Szóval a fiúk nagyon ügyesen megjavították a biciklit, kiemelném Balázst, akinél minden szerszám megvolt ami kellett, és kiemelném Ádámot, akinek köszönhetően nem lett több hátsó defekt Piri biciklijén :)
Sikerült pont azt a hetet kinéznünk magunknak, amikor ország szerte kánikulát hirdettek. Ezért elővigyázatosságból sűrűn vizeztük magunkat naptejeltünk, sokat ittunk és igyekeztünk nem tekerni déltől fél 3-ig. Ezt a pihenőt Tihany előtt tettük meg, ahol ettünk valamit, aludtunk, masszázskurzust tartottunk, és természetesen hülyültünk egész végig.
Út közben, Ádámnak köszönhetően, minden szembejövő biciklisnek csöngettünk, integettünk, és az elmaradhatatlan "Arrivá-árrivá, andale-andale" kombóval köszöntük meg, ha valaki visszacsöngetett :) Sokat énekeltünk út közben, mobilról zenét hallgattunk (köszönjük Ádám) és röpködtek az elkerülhetetlen poénok.
A mai napi végállomásunk Udvari volt, Piri nagybátyjának a nyaralója. Mikor odaértünk kérdéses volt hogy be tudunk e egyáltalán menni! :D Mikor ezt a problémát elhárítottuk, kérdéses volt hogy be tudjuk e kapcsolni a vizet. 1 órán át próbálkoztunk a bekapcsolásával, bele is másztunk a hideg vizes vízóra-aknába, hogy hátha ha kézzel tekergetjük a csapot beindul, de felejtős volt. Végül a vacsorához és egyéb szükségletekhez körbejártuk a szomszédságot, és PET-palackokba kértünk vizet.
Piri nagyon finom vacsorát készített, megettük, majd elindultunk a strandra, hogy megfürödjünk végre :D Minden esti programunk volt, hogy hulló csillagot néztünk, kerestünk és láttunk :) Azt hiszem én láttam a legtöbbet bár lehet hogy csak megvilágított bogarak voltak vagy madarak :D (nagyon könnyen összekeverhető velük).

2. Nap: Csütörtök, 2011.08.25 - indulás: Balatonudvari

A reggeli nehéz kelés után összepakoltunk, és elindultunk Fövenyesre, ahol megreggeliztünk, ééééééééééééééééééééééééés Piri első kerekének a defektjét(2) a fiúk ismét megjavították :) ♥
Itt is megfürödtünk a Balcsiban, majd elindultunk Badacsonytomajhoz. Az utat kisebb nagyobb megszakításokkal és ivószünetekkel tarkítottuk, és szenvedtünk a meredek utakon. Azt hiszem az egész út alatt csak egy helyen kellett feltolni a kerékpárunkat, de az kimerítő volt.

Az északi part gyönyörű volt de annyi volt a meredek rész! Volt egy megszokott felállásunk mégpedig így: Legelöl Piri (ő volt a koordinátor és a térképész és az élő GPS-mester), Balázs (kifáradhatatlan, talpmasszőrmester, kerékpárjavító szerviz zseni, kártyás), Ádám (hangulat és csengőmester, Zenemasina, partifész, partilöketgyáros), Ani (leghátsó, meredeken lemaradó, nevess magadon és az Isten is megsegít :D ).
Általában együtt tekertünk, de a meredekebb részeken a biciklik közötti táv igencsak hosszú volt!
Mikor elértünk Badacsonytomajba, lepihentünk, ettünk valamit, ittunk vizet, és jó 2 órán át punnyadtunk. Szegény Pirinek a háta első nap nagyon leégett, mert bekentük ugyan, de mivel bement a Balcsiba, lemosódott :/ Itt volt az arcfestő szalon is, festékünk a szőlőcukor pora volt :)
A legközelebbi megálló Györökön volt. Ott fürödtünk, láttunk szörfdeszkás kutyát, majd bementünk a városba és megebédeltünk. Ebédre általában szendvicset ettünk.
Kicsivel később megálltunk vacsorázni, majd az út hátralévő részét Keszthelyig megállás nélkül teljesítettük.

Keszthelyen egy strand volt a szállásunk, ahol elképesztően sok volt a repülő szúnyoglégy vagy mi... és nagyon idegesítőek voltak. Sátrat állítottunk, majd elmentünk fürdeni. Homokos volt a partrész és RENGETEG kagyló volt a vízben, ezért szereztünk egyen-vágást a talpunkra és a kezünkre.
Ennek ellenére Ádám meg én nagyon sokat voltunk bent a vízben, játszottunk Baywatch-os berohanást lassítva és simán, versenyezzünk ki tud tovább befutni, majd az idő hátralévő részében hullócsillagokat néztünk, és nagyon sokat láttunk, legtöbbjét egyszerre. Odajött hozzánk két kisgyerek, akikkel elbeszélgettünk, és azt mondtuk nekik, hogy énekesek vagyunk és egy bandában éneklünk, nem hallottunk még soha Fluor számot, nem ismerjük Justin Bíbert, elénekeltük nekik a "szijja hambát", meg még sok mást. Mikor elmentek, mi még ottmaradtunk. A víz melegebb volt mint a levegő, de azért a jóból is megárt a sok, ezért kimentünk, felöltöztünk, majd lefeküdtünk aludni. 2 sátrunk volt, a fiú- és a lánysátor.

Majdnem kifelejtettem. Esti legjobb programjaink közé tartozott a fényfestés. Itt is sokat alkottunk és elképesztően jókat csináltunk!


3. Nap: Péntek, 2011.08.26 - indulás: Keszthely

Jó korán felkeltünk (7kor), és összepakoltunk. Kiderült, hogy nem szabad strandon aludni, meg amúgy is bezárt a strand... Odajött egy néni, leszidott minket, hogy ki is hívhatná a rendőröket, aztán mondta, hogy ha ki szeretnénk menni, akkor szóljunk neki, majd kinyitja a kaput. Sokat panaszkodott a bogarakról, és mi tagadás. Átérzem. Tegnapról megmaradt még egy kis főtt tészta, amit én vittem, de sajnos kint felejtettem, ezért ellepték a hangyák, ezért azt ki kellett önteni.
A déli part nagyon jó volt! Gyönyörűen kiépített bicikli út (mondjuk ez mindenhol elmondható), jól jelzett utak, táblák, és rengeteg szembejövő tekerő :)
A mai napi végcélunk Balatonboglár volt, Balázs nagymamájánál. A könnyű terep megengedte, hogy csak egyszer álljunk meg odáig. Több részét partitekerésben mentük le: leghátsó legelőre teker, és így váltakozva. Balázs valamit félreértett, mert úgy előre tekert, hogy nem tudtam megelőzni, ezért abbahagytuk a játékot egy időre.

Amikor megérkeztünk Boglárra, a hangulat a tetőfokára hágott! A Balázs nagymamája nagyon aranyos volt. Lepihentünk, kártyáztunk és sokat beszélgettünk majd elmentünk a strandra. Itt volt egy kis káosz, mert Ádám nem hozott magával fürdőgatyát ezért elmentek venni, addig mi kerestünk helyet, de természetesen nem beszéltük meg hogy hol találkozunk. Kb. 1 órán át kerestük a fiúkat, meg ők is minket, majd mikor meguntuk a keresést, Pirivel bementünk a vízbe, ahol kiszúrtuk Ádám jellegzetes járását, és így megtaláltuk egymást. Bevittük a vízbe a labdát és csibit. Jól elszórakoztunk sok sok órán keresztül. A fiúk bakot tartottak, így tudtunk ugrálni :), de a legegyszerűbb, mégis a legélvezetesebb játékunk az volt, hogy gödröt ástunk a lábunkkal az iszapba :D Versenyeztünk, kié lesz a legmélyebb, és büszkén elmondhatom, hogy nyertem! Mégpedig úgy, hogy ha Ádám beleállt (kb 190cm), akkor nyakig elmerült! :D (A víz mellig ért). A lényeg, hogy ha Piri beleállt, akkor elmerült teljesen. Szóval NAGYON mély lett! :D Ezzel sokáig elszórakoztunk. Majd elindultunk hazafelé.
A vacsora nagyon finom volt! Balázs csinált PIRItott hagymás nokedlit, amit meg kellett szórni bőségesen sajttal. Elképesztően finom és laktató volt. Mellé boroztunk.
Miután befejeztük a vacsorát, elmentünk mezítláb sétálni. El akartam helyezni egy TravelBug-ot egy geoládába, de otthon felejtettem, de attól még meg akartam keresni a ládát, mert a fiúk még nem Geocaching-eltek. GPS híján, csak olyan leírásom volt, hogy: "A Vörös és Kék kápolna közelében a temetőhegy tisztása szélén, egy két törzsű fa odvában." Azt hiszem el tudjátok képzelni, hogy mennyi 2 törzsű fa volt, és hogy az esélyeim egyenlőek voltak a nullával! 1 óra keresgélés után, mezítláb a fenyős erdőben úgy döntöttem ,hogy majd legközelebb... :D Közben a többiek fényt festettek, és megszülettek a legszebb alkotásaink.

Hazafelé vezető úton rámtört a James Bond feeling, ezért egészen a nagymama házáig kommandózva mentünk. Piri, Ádám és én. Álcáztuk magunkat fának, lopóztunk, és baromkodtunk össze vissza. Márcsak pár lépés volt a kapuig, de megbotlottam és ezért nem tudtam tovább menni. Mivel "SENKIT NEM HAGYUNK HÁTRA!!", ezért Ádám felkarol, és mint egy jó katona elkezdett vonszolni, aminek az lett a következménye hogy belerúgott egy kőbe, és mindenki egymás hegyére-hátára esett. Ott maradtunk az aszfalton, és 1 órán át néztük a csillagokat :) ♥
Mikor meguntuk, bementünk még üldögéltünk valamicskét, majd mindenki elment aludni.

4. Nap: Szombat, 2011.08.27 - indulás: Balatonboglár

Reggel reggeliztünk, könnyes búcsút vettünk nagymamától, majd elindultunk Zamárdi felé. Út közben volt partitekerés, zenehallgatás, éneklés, egyszer-kétszer megállás inni, majd megérkeztünk Zamárdiba. Ott vettünk kenyeret meg felvágottat, csokit meg cukrot. Sok időt ott töltöttünk, csináltunk csoportképet, és játszottunk a játszótéren. Volt ott egy nagyon jó formájú mászóka, aminek a közepe le föl ingott. Azon táncoltunk meg himBÁLÓztunk :).

Mikor továbbindultunk, megbeszéltük, hogy megállunk Sóstón a kedvemért, mert ott töltöttem fiatal éveim részét, és szerettem volna egy kicsit nosztalgiázni.
Mikor megérkeztünk, fagyiztunk egyet, majd Pirivel és Ádámmal bementünk a Balcsiba. Ádám fürdőnadrágban, Piri félig fürdőruhában, én ruhástul ;). Vittük magunkkal Csibit, és egy labdát és sokat játszottunk. Addig Balázs vigyázott a cuccokra és a biciklikre. Mikor kijöttünk, kicsavartam Csibit, és kiráztam belőle a vizet, aminek az lett a következménye, hogy minden embert meglocsoltam, aki a közelünkben ült. Nem nagyon szerettek.
Mikor elindultunk, megálltunk még egy kápolnánál, de oda csak a kerítésen át lehetett benézni :( Kitűztük, hogy Világosig nem állunk meg! Az utolsó 200 méter volt a legnehezebb, mert egy 50 fokos meredekségű hegyoldalon kellett feltekerni a vonatállomáshoz. Kihívás elfogadva!
Mindenki feltekert, bár nekem már égett az izmom, mégsem szálltam le, de ezt mindenki elmondhatja magáról! :D szeretem az 1es-1es fokozatú sebességet :D
A Vonatállomáson, és mikor beértünk Világosra, hatalmas ujjongást produkáltunk mert MEGCSINÁLTUK! kb. 230 km, Balaton körbetekerés, remek élmények! Ezt megkoronázta az, hogy 5 per sem telt el, jött egy vonat, ami Kőbányára ment! :D
Felszálltunk, és örömködtünk tovább :) Megbeszéltük, hogy elmegyünk hozzánk, és csinálunk egy afterpartit, ezért leszálltunk Kőbányán, átszálltunk a Nyugatiba menő vonatra, majd eltekertünk hozzánk, lecuccoltunk, bevásároltunk, és egész este parti volt :) Kedvenc kártyajátékunk a Fekete Macska volt, és nem tudom miért van ez, de mindig nálam volt kb a pikk dáma :D
A hangulat nagyon jó volt, a kedv még jobb és a teljesítmény érzése mámorító! És hogy senki ne érezze magát kifelejtve, a szóvicc kedvéért: a lÁDÁMat otthon felejtettem :D

5. Nap: Vasárnap, 2011.08.28 - indulás: Budapest (Fiúk részéről)

Reggel elmentünk misére, ezzel megkoronáztuk mindazt, amin együtt keresztül mentünk. Az élményeket, a barátságunkat, a közös kalandokat és a majd következő közös kalandokat!!!
Mise után könnyes búcsút vettünk a fiúktól, akik mentek Debrecenbe haza, meg Piritől, aki Újpestre ment haza :)
Örök élmény volt Veletek, köszönöm!! ♥

Teljesítményeink:
- Piri megnyerte az egyedüli >Defekt< kupát
- Ádám megnyerte a legjobb arab viselet szépségversenyt
- Balázs megkapta a >mindig maradjunk higgadtak< oklevelet
- Anikó kifejlesztette a legjobb kéztartást az örömködésre
=> mindenki kiérdemelte a Balaton körtúra aranyérmet! :)