Hévízi evezés

Pénteken este (03.07.) érkeztünk meg a nagypapámékhoz, Budakalászra, hogy szombat reggel korán indulhassunk a csónakházhoz. Este jól bevacsoráztunk és előkészítettük a másnapi ennivalónkat. Rövid megbeszélés és egy jóízű vacsora után jóéjszakát kívántunk, és az öcsémmel még átmentünk a szomszédba a bátyámhoz megnézni a híres Gravity című Oscar díjas filmet. Ott is időztünk egy darabig a film után, majd hogy fel tudjunk kelni másnap, neki is jóéjt kívántunk és átvergődve a saras esőn visszamentünk és megkerestük a puha ágyikónkat.

Reggel pont jó időben keltünk fel ahhoz, hogy megcsodálhassuk a hegyről a gyönyörű napfelkeltét. Kívántuk, hogy messze menjenek a felhők és jó időt kapjunk evezés közben. Miután összepakoltuk a cuccainkat, ételünket, autóba szálltunk és lementünk a Dunapartra a csónakházhoz, ahol megismerkedtünk Indiánnal, a főszervezővel. Övé is a csónakház. Fél óra alatt megérkezett a csapat és el is indultunk Hévíz felé.

Az út hosszú volt és unalmas, több mint a felét átaludtam. Ébredés után már tűkön ültem és izgatottan kapkodtam a fejem hol jobbra hol balra, mert mindenhol gyönyörű volt a táj, és nagy szerencsénkre az idő is kitisztult mire odaértünk. Kiszálltunk, lekapcsoltuk az utánfutót amin a kenuk voltak, majd Indián még elment a csapat másik feléért Keszthelyre. Amíg váruk a többieket, bejártuk a környéket, megnéztük a híres Festetics Fürdőházat, a kis csatornát amiben evezni fogunk, a környék zugait és mivel rengetek időnk volt, szinte mindent. 

Fél óra elteltével érkeztek meg a többiek, és megkezdődött a beszállás. Összesen 14-en voltunk. Mi hárman ültünk egy csónakban, Papa, Dani

és én. Másodikakként tettük vízre a hajónkat és lelkesen eveztünk, hogy el ne veszítsük az elejét. A táj lenyűgöző volt: a part mentén vízililiomok nyíltak, leginkább lilák, de akadt egy-egy sárga és fehér darab is. Volt amelyik már a víz alatt kinyílt és várta, hogy a felszínre jusson. A víz meleg volt, volt egy bácsi aki még úszkált is benne. Lassan haladtunk előre, nem siettünk, jutott idő nézelődni, fényképezni, pihenni és nevetgélni. Le lehetett látni egészen az aljáig, mondjuk nem volt valami mély, néhol térdig ért a víz, de az alja eléggé iszapos volt. 

Elöl mentek az öregek ketten, később változott a felállás. Nagyon kellemes volt evezni a gőzölgő vízben, bár minél távolabb kerültünk a gáttól annál hidegebb lett a víz és annál kopárabb az élővilág. Voltak kisebb nagyobb fennakadások is, az elég vicces volt: kb 3 méter hosszan ellepte az átjárást a hínár és egy mocsár szerű részen kellett átverekedni a lapáttal és a saját súlyunkkal lökve magunkat. Pontosan úgy néztünk ki mint ezek (kattints). Ebből az akadályból volt még 2, egy kisebb, amit sebesség növeléssel hamar elhagytunk és egy nagyobb, amit már nehezen hagytunk el.

Az út nem tartott 2 óránál többnél, elég hamar végeztünk. Mi lettünk az elsők, köszönhetően a rövid versenynek amivel izgalmasabbá tettük az utat. Az ellenségünk ezt nem mondhatja el, mert a vereségük ára az volt, hogy belementek egy jó nagy nádasba. 

Az út végét (aminek a becses neve Fenékpuszta volt) egy nagy gát-torlasz jelezte, a másik oldal már szigorúan természetvédelmi területnek minősült, ahová tilos bemenni csónakkal. Ezen a részen már

várt minket a kisbusz az utánfutóval, de Danival még evezgettünk pár kört, gyakorolta a kormányzást. Miután meguntuk a körbekörbét mi is kiszálltunk, ittunk egy jó pohár finom forralt bort és teát, meg sütiztünk. Kimostam a hajónkat majd fel is tettük az utánfutóra. Sokáig vártunk az utolsókra, de ezalatt az idő fogtunk levelibékát, kecskebékát és tettünk-vettünk.

Végre megérkezett mindenki, ők még ettek-ittak, majd a csapat szétvált. A Keszthelyiek nem tartottak velünk a továbbiakban, ők mentek volna haza, de sajnos a kocsikulcsukat lehagyta az egyik kisfiú, így még volt

egy 15 perces rétkutatás együttes erővel, de sajnos nem találták meg. Az, hogy ezután mi lett velük nem tudjuk, mert mi jól otthagytuk őket. Vártak minket a szálláson. 

Az apartmanunk Kehidakustányon volt, egy nagyon szép kis társasházban. Danival és Papával voltam egy lakásrészben, Papa aludt a kihúzható kanapén, Danival mi voltunk a szobában.

Miután jól berendezkedtünk, rövid tanácskozás után megbeszéltük, hogy elmegyünk a helyi termál- és gyógyfürdőbe. Sajnos Indián - a túravezető - otthon hagyta a fürdőnadrágját így ő és még egy néni nem tartott velünk. 

A termál fürdő nagyon kellemes volt, bár rosszul kezdtem neki. Egyből belementem a legforróbb vizű medencébe és onnantól már mindegyik nagyon hideg volt nekem. 2-3 óra ázás után hagytuk el a fürdőt és mentünk vissza a szállásra ahol finom halászlé várt minket. Még pénteken a nagymamám csomagolt Daninak mg nekem rántott csirkét, mert nem szeretjük a halászlét, de én gondoltam megkóstolom. Nem volt rossz!

Kértem egy kis kóstolónyi adagot, természetesen kaptam egy jó emberes adag harcsát lével. A végére már nem esett nagyon jól, de büszke voltam magamra hogy megettem. 

Vacsora után eltakarítottuk a maradékot, elmosogattunk, és hamar álomra szenderültünk. Vasárnap reggelre szintén fürdő volt a terv egészen délig. Itt már okosan csináltam, előbb a hidegbe mentünk bele, fotóztunk sok vicces képet és rengeteget nevetgéltünk úszkáltunk és játszottunk Danival. Papa betámadta a meleg vizes medencéket és szivacsosat játszott. A fürdés végére mindenki bőre öregedett plusz 10

évet. 

Délre jött értünk a kisbusz, onnan mentünk tovább, de még szomorúan megcsodáltuk a medikopter leszállását 20 méterre mellettünk. Nem tudjuk pontosan mi történt, de már mikor jöttünk kifelé orvost kerestek a vendégek között. Danival elmormoltunk egy miatyánkot, majd útnak indultunk a Szent György-hegy felé a bor kóstolásra. Verőfényes napsütéses idő volt, langyos tavaszi szellővel. Az autóból szépen rá lehetett látni Badacsonyra, a fennsíkokra és a kúp alakú volt vulkánokra.Amíg utaztunk, elmeséltem a kalandunkat, hogy hogy jártunk a barátnőmékkel egyszer a szent györgy-hegyi Emmausz rom kápolnában. 

Egy kis lábjegyzet: a 1113-as kép illusztrálja a hétvégi humorszintet. Ennek a képnek a címe: "Ez nem mind egy!" - lábjegyzet vége

Lassú út után megérkeztünk a Horváth Pincéhez, ahol hatalmas fehér

betűkkel ki volt írva, hogy BOR. Felmentünk a meredek úton, mellettünk vége láthatatlan szőlő sorok, távolban lélegzetelállító táj, friss levegő. A borászok már jól ismerték a csapat több tagját, hiszen ez az út amit most végigjártunk ilyen.... befizetett út volt, vezetővel meg minden. Egy évben 5-6x teszik meg ezt az utat. Mivel siettünk, a borkóstolás kimerült abban, hogy egy kis pohárral ittunk olyat amit kértünk, majd vettünk is. Én vettem 2 liter Burgundy Pinot Noir félédes vörös bort, ilyen aranyos, füles palackban :D. Elképesztően finom! Remélem azért sokáig kitart.

Körülbelül egy órát voltunk ott, mászkáltunk még a Danival, Papa felmérte a szőlők metszését, simogattuk a 6 lábujjú kutyát, majd újra kocsiba ültünk és elindultunk Révfülöp felé. 

Papa elmesélte, hogy innen indul a Balaton átúszás és a jó sztorikkal hamar elment az utazás, így hamar megérkeztünk ide. Mármint Révfülöpre ahol beültünk a szokásos étterembe. Vegetáriánus ételt rendeltem, hamár nagyböjt van, így az ebédem rántott camembert volt áfonyaöntettel és rizzsel, hozzá sajnos már nem volt pénzem bort kérni

ezért egy finom korsó sört ittam. Evés közben hajózós történeteket mesélt Indián, a kapitány, hogy milyen kalandokban volt része a Rabszolgálya keresztnevű hajójával, milyen utakat járt be és melyen sok helyen járt. 

Ebéd után, jóllakva, élményekkel gazdagon indultunk el Budapest felé. Az utat nagyrészt végigaludtuk Danival. Budakalászig mentünk, út közben elhagytuk a csapat nő tagjait, csak én maradtam. Mikor megérkeztünk, segítettük beállni az utánfutóval, megköszöntük ezt a csodálatos túrás, majd Papa hazahozott minket kocsival. 

Nagyon nagy kaland volt számomra ez a hétvége, rengeteg első élményem volt (levelibéka, Hévíz, medikopter, Danival közös út). 

Visszatérek

Farkasordító Éjszakai Túra

Sok év kihagyása után megint kedvet kaptam egy jó kis éjszakai túrához. Szerencsére mostanában többet kirándultam, így nem féltem, hogy nem fogom bírni. Az úti célunk Börzsöny legmagasabb hegye, a szép nevű Csóványos (938m) volt.

A Nyugati pályaudvar 8. vágányánál gyülekeztünk, már megváltott jegyekkel Nógrádig. Egy barátommal mentem, így szerencsére nem voltam egyedül az úton és mások is csatlakoztak hozzánk akiket szintén ismertem régről.

Január elején voltam még egy éjszakai túrán, ahol úgy emlékeztem, a kabátom végig a kezemben volt olyan meleg volt meg természetesen ki is melegedtem, ezért erre felbuzdulva csak egy pulóvert vettem fel. Persze tettem el még egy plusz pulcsit meg sálat-sapkát, mivel jobb félni mint megijedni!

Mikor mindenki megérkezett, felszálltunk a vonatra és kisebb nagyobb átszállások után megérkeztünk Nógrádra. Rövid gyaloglás után felmentünk a Nógrádi várhoz, ahol Hangya (a túra vezetője) elmondta mire kell számítani, mi lesz a rendszer, ki lesz a sereghajtó és mikor fogunk enni. Mikor elindultunk, én egy kicsit lemaradtam elintézni ezt azt, aminek az lett a következménye, hogy a vak sötétben a kiégett lámpámmal a várból nem találtam meg az utat. Bevallom eléggé kétségbeestem, mert bár 40 ember lámpázó fénye elég feltűnő, én mégsem tudtam hogyan kell lejutni. Szerencsére a sereghajtó megtalált és visszajött értem, amiből meg az lett, hogy mind a ketten eltévedtünk. Kisebb telefonálgatás után végül is megtaláltuk az utat és a többieket is.

Sajnos nem volt hold az égen, de tökéletesen tiszta volt az ég, így látni lehetett a csillagokat. Nagyon hiányzott már ez a látvány.

Az idő kellemes volt amikor mentünk, de amikor megálltunk átkoztam magam amiért nem hoztam kabátot. Előtte való napokban esett az eső, de ezt csak a bakancsunk és a nadrágszárunk sínylette meg. Az éjszaki kirándulás titkaival haladtunk előre, kerülgettük a tó méretű pocsolyákat, követtem az előttem lévők lámpafényeit és szidtam a gyenge fényű saját lámpám. Gyakran felpillantottunk az égre és minél beljebb mentünk a sötét erdőbe annál több és több csillag kacsintott vissza ránk. Néha még hullócsillagot is lehetett látni!

Idő közben sereghajtókká alakultunk és Kapisztrán módban tartottuk egyben a csapatot és sürgettük a lemaradókat. Az álmosság néha néha megpróbált levenni minket a lábunkról, de szerencsére vittem magammal finom fahéjas kávét amit segített átvészelni a holtpontot. Sajnos 3an nem bírták a tempónkat, így őket hátrahagyva (egy idősebb pár és egy fiú) gyorsan felértünk a csúcsra. Addigra már elkezdett fújni a szél, ami csak ráerősített arra, hogy vegyem fel a plusz pulcsit és sálat és mindent ami csak van a táskámban. A kilátóra építkezés miatt nem lehetett felmenni, de kiengesztelésül kaptunk csokit. Rövid idő múlva elindultunk lefelé. Hálát adtam hogy nem azon az oldalon jöttünk fel ahol lementünk, bár ezen még ott is gondolkodtunk, mert lefelé menni sem volt kellemes csúszós sárban és térdmegeröltetve.

Ekkorra már mindenki fáradt volt, az óra elütötte hajnali 2tőt is. Miközben mentünk, meghallgathattuk az összes régi CartoonNetwork-ös régi mesék slágereit és az egyéb remek mesék főcímdalait, hála az előttünk haladóknak. A lefelé menet miatt a csapat eléggé széthúzódott, így mikor kijutottunk Diósjenő szélére csak egy kisebb csapat várt minket, keresve az utat a vonatállomásra. Elindultunk a turistajelzésen és egy hosszabb séta után értük el az állomást. A többiek már bevetették magukat a váróterembe, volt aki a padlón helyezte kényelembe magát és kezdte meg a jól megérdemelt pihenést. Mi kint a padon iszogattuk meg a maradék kávénkat és ettük meg a kekszet. Jól elfáradtunk. A vonat hamar begurult, fel is szálltunk és még mielőtt elaludtunk volna megvettük a jegyeket Budapestig. Utána képszakadás, zötykölődés, helyezkedés és arra ébredés, hogy megérkeztünk. Mármint megint átszálltunk buszra, majd vonatra ami már a Nyugati pályaudvarig ment. A napfelkelte nagyon szép lett volna, ha nem kezd el gyűlni a felhő az ég alján. Ezen már nem aludtam, mert előbb szálltam le mint a többiek és nem szerettem volna lekésni. A hangulat jó volt, beszélgettünk, de leginkább kifelé néztem a szép tájat.

Miután leléptem a Rákosrendezői peronra, éreztem, hogy nem vagyok még fáradt, ezért elmentem a fél 8-as misére. Ott már persze éreztem a fáradságot és azon voltam leginkább, hogy ne aludjak el a pap monoton prédikációja alatt. Nem sikerült, ezért inkább a mise többi részét állva töltöttem. Fél 9 körül értem haza, majd egy jó forró zuhany után jöhetett a megérdemelt alvás.

Táv: ~ 25 km.