Mindjárt itt a karácsony
és ilyenkor az embert, vagy legalábbis engem, mindig elfog a vágy,
hogy segítsek másokon, önkénteskedjek, átadjam a helyem,
indokolatlanul adjak pénzt hajléktalanoknak, vagy földön kuporgó
néniknek vegyek egy kis kávét, vagy csak spontán figyelmes legyek
az emberekkel akikkel együtt élek a földön.
Ezért is voltam nagyon
boldog akkor, amikor láttam, hogy a cserkész oldalon meghirdettek
egy hihetetlenül jó és kedves programot: bejglit kellett segíteni
sütni, amiből a befolyó összeget a Hűvösvölgyi Gyermekotthonra és
az azon belüli egyéb hasznos dolgokra fordítják majd. Ez egy
eszméletlen jó program! Egyből be is lelkesedtem és megindult a
toborzó hadjárat: facebook esemény, összes ismerős meghívása,
nyilvánosra állítás, emailek, telefon, kollégáknak kihirdetés
és ha le nem fognak akkor talán még az utcáról is begyűjtöttem
volna a ráérősen sétáló embereket.
A lelkesedésem megvolt,
de sajnos a zh időszak és a rengeteg elfoglalt barátok közül
csak a legrátermettebbeket sikerült elcsábítanom, így jöttünk
össze összesen 4 (azaz négy)-en.
Egy decemberi keddi napon
találkoztunk a Moszkva
Széll Kálmán téren, majd 61-es villamossal mentünk a Völgy
utcáig, ahol telefonos segítséggel megtaláltuk az otthont amin
belül elénk jött pár kisfiú, hogy pontosan hová is kell menni.
Végre odaértünk és lelkesen álltunk egy darabig téblábolva,
mert épp nem volt mit csinálni. Szerencsére valaki megtörte a
csendet és így sikerült megszerezni az első feladatot:
asztaltörlést.
Miután
ezzel végeztünk és minden asztal csillogott a tisztaságtól,
Csordás Imre (cserkésztiszt, cukrász, gyermek-
és ifjúságvédelmi asszisztens) bevezetett minket a bejglisütés
rejtelmeibe és megmutatta az összes titkos cukrász
fogást. Azért természetesen nektek is leírom, hogy tudjátok,
mert sokan el akartatok jönni, csak
a keddi nap nem volt jó. Tehát, két csoport volt:
Az
egyik csoport nyújtotta a tölteléket a másik pedig a tésztát.
Én tésztáztam. Az volt a trükkje, hogy a már előre kimért és
megkelesztett tésztazsömléket le kellett tennünk magunk elé,
lisztezetlenül! A Sodrófával mindig csak a közepét volt szabad
nyújtani, és minden nyújtás után meg kellett fordítani a
tésztát, majd a sarkokat is külön-külön nyújtani. Sajnos nem
tudok szinonimát írni a nyújtásra így rengetegszer fogom leírni.
Törekedni kellett arra, hogy a tészta végig felismerhető téglalap
alakú maradjon, de a hibákat is könnyen lehetett korrigálni. Kb.
2 (férfi) tenyér nagyságúra alakítottuk, ez után kerülhetett
rá a már szépen kilapított töltelék. Itt arra kellett figyelni,
hogy a tölteléket, mivel azt lisztesen kellett formára igazítani
(fúú, csak úgy jönnek a szinonimák!), a kevésbé lisztes
oldalával lefelé tegyük rá a tésztára. Ha ez megvan, akkor
kicsit bele és
rá
kellett nyomkodni annyira, hogy a tésztából 2 ujjnyi távolság
legyen a szélén. A
két rövidebb oldalát ráhajtottuk a töltelékre és a tenyerünk
élével a tésztát belemasszőrködtük a töltelékbe. Ha megvolt
a két oldal, akkor a tetejét is behajtottuk, és amit felhajtottunk
tésztát (a
tetején),
annyira belenyomkodtuk a töltelékbe, hogy egy kisebb árok
keletkezzen. Ez azért volt fontos, mert így volt
hely a feltekerésnek és nem türemkedett
ki a tészta a közepén. Ezután, végre jöhetett a feltekerés,
ahol figyelni kellett arra, hogy a szélén ne jöjjön ki a tészta.
Ezt követően elegyengettük
a
széleit ls az alját, majd az egészet bejgli alakúra gyömködtük,
majd
odaadtuk
Imrének, hogy kijavítsa a hibákat és rendesen megformázza és
bekenje tojással.
Este
6
órára mentünk oda, és körülbelül 9-
fél10ig maradtunk. Megkaptuk a receptet, és kaptunk kóstolót is.
A tésztázás közben rengeteget viccelődtünk, Imre mesélt a
hagyományőrző életéről, az otthonról,
a cukrászásról, és csomót
nevettünk... meg persze dolgozunk is. Mesélte Imre, hogy
kísérletezik a kolbászos bejglivel, amit mindenképpen meg
szeretnék kóstolni! :D *KoOLBÁáSZ*
A
rengeteg bejgligyártás után elbúcsúztunk, ott még folyt a
munka, elkezdték sütni őket, mi pedig ismét egy kis személyes
kísérettel eljutottunk a buszmegállóba.
Kép
rólunk sajnos nem készült, így lerajzoltam hogyan is kell
csinálni a bejglit. Köszönöm, hogy ott lehettem és hogy ilyen jó
fej emberek élnek a földön.
