Gyökerek Stopptúra

Nem vagyok az az otthon ülős típus, és ahogy telnek az évek, egyre inkább érzem, hogy nekem tényleg mennem kell. Be szeretném járni a világot, Magyarország zegzugait, kis falvakat, titkos utcákat, elhagyott fák árnyékában akarok fűszálat rágcsálni és tengerszemekbe lógatni a lábamat. Ám ezeket egyedül megtapasztalni nem jó, így kerestem magam mellé embereket, akikkel együtt generálhatjuk az egyediségünkkel a változatos és sokrétű kalandokat.

Ezen a hétvégén Balázzsal indultam el, hogy megkeressük a nagypapája szülőfaluját és egy kicsit kutassunk az ottani emberek emlékeimben, azon az utcán járjunk ahol ő és az édesanyja jártak és azt a fröccsöt igyuk, ami a legjobban esik egy cél elérésekor.

2015. június 10. Péntek, Budapest – Tótvázsonyi Kastélyszálló

Nagy fába vágtuk a fejszénket akkor, amikor úgy döntöttünk, hogy már pénteken munka után elindulunk. A Déli-pályaudvarnál találkoztunk, a vonatunk pedig 18:05 kor gördült ki a peronról. Mind a ketten fáradtak voltunk, hisz épphogy kiléptünk a pénzkeresők világából.

Másfél óra bambulás és semmibe nézés után érkeztünk meg Veszprémbe, ahol beálltunk a legközelebbi buszmegállóba stoppolni. Balázs nem hitte el, hogy ez működni fog, így épp amikor mondta, hogy elindul, lekanyarodott mellénk egy kedves férfi aki felajánlotta, hogy elvisz minket a város másik oldalához, ahol könnyen stoppolhatunk biztonságosan.

Előre be kell ismernem, hogy nagyon kevés nevet jegyeztünk meg, pedig tényleg igyekeztem a fejembe vésni, de – mint általábanilyenkor – ha csak nem írtuk fel egyből, már nem tudtuk felidézni kiknek is tartozunk hálával.

Még az utazás előtt készítettem köszönő kártyákat, amire a blogom elérhetőségét és a kalandjaim fajtáját tüntettem fel. Ez a kedves úr kapta az elsőt :)

Későre járt már, kicsit aggódtunk is, hogy éjszaka kell megpróbálkozni a stoppolással. Mögöttünk gyönyörű naplemente, előttünk a HARIBO gyár kacsintott ránk, amikor is megállt mellettünk egy kerékpárokkal felszerelt autó. Kis átrendezés után ültünk be melléjük. Kedvesek és nyitottak voltak felénk, meg is említették, hogy nem vettek fel még soha stoppost, mi voltunk az elsők! :) Azt tervezték, hogy körbe biciklizik egy nap alatt a Balatont, Szigligetről indulva. Remélem sikerült teljesíteniük amit kitűztek maguk elé.

A kedvességük abban teljesedett ki, hogy elvittek minket Tótvázsonyig a falu másik végére. Kártya osztás és sűrű köszönömök után búcsúztunk el.

Azért idáig jöttünk, mert Balázs építész, és amikor még fiatal volt (höhö) akkor a Cseri Kastély mellett építettek egy kis faházat. Ezt jöttünk meglátogatni, valamint egy egyetemi barát családjáé a kastély. A barát, Benjamin eljött értünk és elvitt minket a házhoz. Úgy volt megbeszélve, hogy a mezőn alszunk sátorban, de nagyon hidegre fordult az idő így kaptunk egy szobát! Kastélyban! Egy KASTÉLYBAN aludtunk! :D Úgy éreztem magam, mint egy királylány.

Miután letettük a cuccainkat, kimentünk megnézni a kis faházat, ami az erdő szélén állt. A nap már lement, hűvös volt. Mikor odaértünk, valami nagy zajjal elkezdett kirepülni a házikóból. Azt hittük denevér, de csak egy kismadár család volt. Az egyik az üvegnek repült rendszeresen és nem találta a kijáratot (pedig elég tágas volt a kiút). Végül Balázs kis rásegítésével kiröppent.

Miután körülnéztünk, felmásztunk a ház tetejére és koccintottunk egy korty pálinkával, lemásztunk és megkerestük a házigazdánkat, akik épp vacsoráztak. Odaültünk melléjük, Benjaminhoz és Zsófihoz a barátnőjéhez és beszélgettünk. Pontosabban a fiúk beszélgettek, a lányok meg hallgatták őket. Nap végére egy kicsit elfáradtam. Evés után megkínáltuk őket egy kis pálinkával, amit még a családi mátrai borkóstolón vettem (életem egyik legfinomabb pálinkája volt), majd koccintás után kiültünk a teraszra, ahol fröccsöztünk és mi lányok tovább hallgattuk a nosztalgikus emlékek felidézését.

Fél óra múlva elbúcsúztunk és lefeküdtünk aludni aaaa KASTÉLYBAN.

2015. július 11. Szombat, Tótvázsony – Zalatárnok

Reggel korán szerettünk volna indulni, pontosan 7kor, de nem így történt. Balázs mindig gyorsan összekészülődött én pedig mindig lassan. Fogmosás, reggeli hideg zuhany után, már felszerelkezve indultunk le egy kis kávét szerezni a konyhából. Út közben találkoztunk Benjáminnal, ő adott nekünk reggelit.

Ezután kimentünk még egyszer megnézni a kis faházat, majd megsimogattuk Sacit a komondort, kicsit sétálgattunk, majd Benjiékkel megittunk egy kávét. E közben ajánlották fel, hogy elvisznek minket Balatonfüredre, mert a Káli-medence volt az első célunk.

Megérkezve Füredre, adtam egy kártyát nekik is, megköszöntem a csodálatos emlékeket és elindultunk jó helyet keresni.

Nagyon hamar kapunk fuvart, egy kedves nő ült benne, valamint egy másik stoppos és egy barátnő. Tudom, borzasztó, de a nevükre most sem emlékszem. A sztorikra viszont annál inkább. Remek út volt! Átkompoztunk a déli partra, előttünk robogott 150-nel egy ősrégi Lada amit alig tudtunk megelőzni, rengeteg stoppos történeten szakadtunk a nevetéstől és hüledeztünk némelyiken, meséltük a saját meséinket, és közelebb kerültünk egymáshoz egy kicsit. A sofőrünkről kiderült, hogy a Hungarohitch egyik vezetőjének a barátja, valamint, hogy ő vezeti az egyik stoppolós oldalt is és az enyémet is belerakja valamikor.

Ezzel a fuvarral egészen Balatonszentgyörgyig jutottunk, egy kis dinnyeárus és egy lerobbant kocsi mellé. A másik stoppos férfi is kiszállt, ő valamivel feljebb ment, mert érte szervezett fuvar jött.

Nem sok idő elteltével felvett két kedves férfi, akikről kiderült hogy hatalmas arcok! Csabi vőfélyként dolgozik, így poénokban nem volt hiány! Vele utazott még Laci, akinek szintén sok kaland jutott az életben. Ezeket mesélték el. Volt egy kis pihenő, ahol kaptam egy nagyon szép szavalást angyalokról és szép dolgokról. De, hogy Balázs se maradjon ki, kapott ő is egy nyomdafestéket nem tűrő jókívánságokkal teli versikét. :D Nagyon vidám út volt.

Keszthelyig vittek, ahol kiszálláskor pár közös képet kértem emlékbe, amit meg is kaptam! :)

A körforgalom után álltunk meg, és bemutattam, milyen az egy másodperces stoppolás. Amint kitettem a kezem, egyből megállt mellettünk egy kék kisbusz. Ketten ültek venne, Misi és Vivien. Az utakon általában magunkról meséltünk, kik vagyunk, honnan származunk, mivel foglalkozunk, mi a célunk az úton. Itt is a foglalkozás volt a fő cél, így kiderült, hogy Misiéknek van egy galériájuk, Vivien pedig közgazdásznak tanul. Nagyon értékes és érdekes dolgokról folyt a szó.

Egészen Bakig vittek minket, ahol a nagy melegre tekintettel megittunk egy házmestert. Tovább haladva szóba elegyedtünk egy nénivel, aki a ház előtti kispadon ült, ölében egy fekete macskával. Aranyos volt és kedves dolgokat meséltünk egymásnak.

Nagyon elégedettek voltunk, mert csak egy falu választott el minket Zalatárnoktól. Balázs nem is gondolta volna, hogy ilyen gyorsan és ennyire egyszerűen eljutunk a faluba. Az emberek kedvességére és a gyors haladásra tekintettel, elhatároztuk, hogy innen gyalog megyünk tovább.

Ekkorrára már nagyon meleg lett, és rendesen izzadtunk, pirosodtunk, porosodtunk az út mellett. Kicsit össze is vesztünk azon, hogy melyik oldalon kell haladni, de most utánanézve kiderült, hogy nem nekem volt igazam, és mindig az autókkal szembe kell haladni. Fura, mindenesetre tartozom egy fröccsel. ;)

Egy buszmegállóban megálltunk ebédelni egy kis maradék, otthonról csomagolt felvágottakat meg zsömiket, majd kisebb kitérő után próbálkoztunk stoppolni. Nem sikerült és továbbmentünk, a lelkesedésünk töretlen, még egy szájharmonika is előkerül a zsebekből és toljuk az utcazenészt.

Hegyen-völgyön vezet az út, végül 3 km híján a falutól nem messze felvesz minket egy kedves furgonos stoppolás nélkül, a nagy melegre tekintettel. Egészen jó helyre visznek el, Zalatárnok, Táncsics u.

Megérkeztünk. Kitűztünk egy célt és most ott állunk, ahonnan a nagypapa ered. Érzésekről itt nem tudok írni, mert nem én éreztem őket, de az őszinte arc mindent elárult, amikor Balázsra néztem.

Amíg ő körüljárta a házikót és a telket, addig én bevetettem magam egy kényelmes árokba és hálát adtam a megérkezésünknek.

Ám ennyiben nem merült ki az eredet felkutatása, most következett a nyomozás, így elmentünk a helyi kocsmába, hogy meghallgassuk az emberek emlékeit a családról. Sajnos már csak a nagyon öregek emlékeztek részletekre, falábról és motorbalesetről meséltek. Megadtuk nekik az alapokat egy jó sztorizgatáshoz, mi pedig fáradtan hallgattuk őket, miközben kortyoltuk a hűsítő fröccsöt, felpezsdítő kávét, finom csipszet ettünk.

Jó 2 óra után megköszöntük az emlékeket, vásároltunk egy kis hagymát, szalonnát, bort, lecsókolbászt és elindultunk a pálinkafőző házikókhoz, ahol az aznapi szállásunk volt. Út közben megnéztük mikor van másnap mise, valamint megnéztük a kis horgásztavat ami a falvacska közepén terült el.

Nagyon pici volt, de szépen rendben tartották, padokkal, romantikus zugokkal tűzdelve. Én egész úton olyan voltam, mint egy jó turista és folyamatosan kattogtattam a fényképezőmet, amit Balázs nem értékelt annyira... Punnyadás és szottyadás után felkerekedtünk.

Út közben fát gyűjtöttünk az esti tűzhöz. Lecuccolás után még szedtünk pár öl fát, én pedig elviharzottam a búzamezőbe gyönyörű naplementét fotózni.

Mire visszaérkeztem, meg volt rakva a gúla. Kis idő múlva teljesen lement a nap, majd az éhségünkre való tekintettel meggyújtottuk a tüzet. Ha azt nem is, de Balázst egy kicsit oltottam, mert borzasztó hézagosan rakta össze a fákat és ha én nem mentem meg, akkor rakhatta volna újra, de szerencsére a jó cserkész mindent megold, így hamar belobbant a tűz egy kis tamponnal és pár szikravetővel.

Sütögetés közben beszélgettünk, falatoztunk, hallgattuk a közelben kelepelő gólyákat. Miután elfogyott a fröccs, már csak tisztán ittuk a 666.- forintos 2 liter mennyiségű bort. Hiába a sátán száma, úgy érzem isteni volt az esti beszélgetés. 'Én még sohasemmel' kezdtük, ami nagyon gyorsan egy témára korlátozódott. (If youknow, what I mean) Ebből átavanzsálódott 'én már csináltamra', majd a vége felé már csak kérdeztünk a másiktól olyat, amire kíváncsiak voltunk a másikkal kapcsolatban, és őszintén kellett rá válaszolni.

Tudni kell, hogy mi ketten nem ismerjük egymást, szinte egyáltalán. Mindig társaságban találkoztunk és akkor sem egymásért, hanem valaki más társaságával. Így megmaradtunk egymásnak úgy, mint: a Totter haverja/barátnéja aki általában ott van a nagyobb összekoccanásokon.

De ez az este nagyon mélyre sikerült és én pont ezt szeretem. Mély beszélgetéseket, ahol mindenki tanul valamit magáról és a másikról is. Nagyon jó volt, köszönöm Balázs!

Sajnos ezt a beszélgetést, - ahogy a tüzünket is – eloltotta egy nagy villámokkal érkező orkán. Gyorsan össze is cuccoltunk, benyomultunk a már korábban felállított sátorba, elhelyezkedtünk és elaludtunk. Nehéz volt, mert addigra már kopogott az eső és én őszintén féltem, hogy a kis Tescos sátrunk az első széllökéskor beázik, felborul, kiszakad, beszakad...stb. de nem így lett.

2015. július 12. Vasárnap, Zalatárnok – Balatonkenese

Az éjszaka folyamán többször is felébredtünk, forgolódtunk, a sátrunk lejtett, így folyamatosan „guggoltunk,” nem tudtuk kinyújtani a lábunkat. Hajnaliban felkeltem kipihenten, hogy akkor indulhatunk, majd kiderült, hogy még csak 5 óra van, így boldogan visszafeküdtem. Addigra a vihar is enyhébb lett.

Balázs kelt fel előbb. Mire kimászott én is felébredtem, kicsit óvakodva mozogtam, mert a sátor bepárásodott és ha hozzáértem az oldalához akkor elkezdett csöpögni a víz.

Lassan, kómásan öltözködtem, összerámoltam a cuccaim, ruháim és megszülettem a sátorból én is. Gyorsan kiszedtünk mindent a sátorból, és amíg vártuk a száradást, elmentem egy helyre, visszajöttem, arcot és fogat mostam, majd összehajtottam a sátrat. Ezután pakolás, pálinkázás, pálinkafőzőház fényképezés, szeretés, macskaetetés, zenehallgatás és indulás.

A mise nagyon későn lett volna, így a templomot elhagyva betértünk a kocsmába, ahol reggeli kávé és a vasárnapi nyitva tartással mit sem törődbe bevásároltunk zsömléket, felvágottat és lekvárt.

Ezután következett a temetőlátogatás, ahol a családneves sírköveket néztük meg. A temető szomorú hely. Ritkán járok oda szerencsére, de ez alkalommal nagyon elszomorodtam. Találtam két egymás mellett lévő ici-pici sírboltot. Kisbabák feküdtek benne. Volt ott egy néni a temetőben, aki pedig a 19 éves fiát jött meglátogatni. Elmesélte a hirtelen halálát, és amikor elbúcsúztam tőle nem tudtam a könnyeimnek parancsolni. Pici babák, fiatal halál. Hálát adtam azért, hogy én még élek, van családom és vannak kalandjaim. Az ember nem is érzi igazán mekkora ajándék az, hogy él....

1 óra temetőlátogatás után elindultunk kifelé a faluból, és esélytelennek érezve magunkat, stoppolni próbáltunk. Vasárnap reggel, egy 650 fős, mindentől távol eső faluban.

Rengeteget várakoztunk, közben összeszedtem magam. Sok idő elteltével megállt mellettünk egy autó, amiben cigányok ültek és mondták, hogy elvisznek minket Bakig. Beültünk és nagyon jól elbeszélgettünk. Nem azt mondom, hogy nincsenek előítéleteim, de igenis adni kell esélyt mindenkinek, hogy bizonyítsa az igazát, és ők bizonyították. Nagyon kedvesek voltak, viccesek és meglepően megszerettem őket.

Elvittek minket a Keszthelyi elágazásig, ahol az előző bejegyzésemben Katával voltam. Ott felvett minket egy kedves család, akik strandolni igyekeztek Keszthelyre. Út közben beszélgettünk, meséltünk magunkról, ők is magukról. Kiderült, hogy Lentiben élnek és van egy lovardájuk, szóval ha arra járunk, akkor legközelebb mindenképpen benézünk hozzájuk.

Elvittek minket a parthoz, ahol letelepedtünk a fűbe reggelizni. Zsömle, lekvár, felvágott, hagyma, majonéz. A vízben vagy egy tucat hattyú úszkált, a gyerekek száraz kenyérrel etették őket, volt köztük egy kerekesszékes fiatalember is.

Evés után sétáltunk a parton és kerestünk egy helyet, ahol belelógattuk a lábunkat a vízbe és vártuk, hogy a snecik, mint egy halpedikűr, tisztára egyék a lábunkat, de nem tették. Én í vízbe – pontosabban a köveken – beljebb merészkedtem és találtam egy lebegő döglött kagylót, aminek az lett a sorsa, hogy elkacsáztam a távolba.

Nagyon meleg van és mi kezdünk egyre fáradtabbak lenni. Ezt kiküszöbölöm egy erős arcon fröcsköléssel, amihez nem maradt el az ellentámadás.

Borzasztó sok bolyongás és sétálás után megtaláltuk a főutat, ahol nem vettek fel sehol. Megláttunk egy benzinkutat, ahol megittunk egy kávét, könnyítettünk magunkon, majd újult erővel tettük ki a kezünket az autók elé.

Óráknak tűnő napon égés után megáll egy kedves fiatalember, aki hazafelé tart Hévízről és miközben haladunk elmeséli a helyi nevezetességeket, mert ő a kereskedelemben dolgozik. Jókat mesélt, tetszett az út :) Balatonedericsi elágazáshoz vitt minket és egy biztonságos helyen szálltunk ki az autóból.

Elképesztően szerencsétlenek voltunk hazaúton. Alig-alig álltak meg, nehézkesen mentünk, de elértünk egy olyan szintet szellemileg, ahonnan már nem sok vezetett el az őrületig. Össze vissza vicceltünk, nevettünk, énekeltünk, harmonikáztunk, beszélgettünk és barátkoztunk.

Végre-valahára felvett minket egy kedves Lengyel úr, akivel nem sokat beszélgettünk, mert nem tudott külföldiül. Így csak boldogan mosolyogtunk és takkoltunk mindenre. TAK!

Elvitt minket Badacsonylábdihegyig, ugyan oda, ahol Katával stoppoltam, de nekünk kevesebb szerencsénk volt. Nem akartunk sokáig álldogálni, mert már 16 óra is elmúlt, mi meg otthon akartunk lenni.

Amíg várakoztunk, Balázs úgy döntött, hogy túl meleg van, ezért leöntötte a hátamat, majd a mellkasomat vízzel. A retorzió nem maradt el, viszont így csupa vizesen esélytelennek éreztem, hogy bárki felvesz minket, ezért valahogy meg kellett várni amíg megszáradok: megéhez/szomjaztunk, így épp kapóra jött, hogy bemenjünk a szemben lévő ebédlőbe és burzsuj áron egyek hamburgert és egy sört, Balázs meg igyon egy kis fröccsöt.

Boldogság után, telítve kiálltunk. Nagyon nehezen, de megáll egy francia rendszámú autó, amiben egy magyar férfi ült. Én elkaptam a kajakómát és szégyen szemre 10 perc erős koncentráció után elaludtam hátul. Balázs (nem tudom, lehet tényleg büdös voltam addigra) egy ideje már mindig előre ült. Most is így tett, így ők ketten nagyon jól elbeszélgettek. Amíg figyeltem én is sokat nevettem, de aztán vége. Képszakadás és arra kelek, hogy hálásan köszönöm a fuvart és a légkondis autót.

Szomorú lettem, amiért elaludtam, mert míg Balázs teljesen bepörgött a lelkesedéstől én annyira befordultam a magam kis világába. Balatonudvarihoz közel álltunk meg, szemben az út túloldalán egy dinnyés kacsingatott ránk, amit nem tudtunk megállni és befaltunk egy sárgadinnyét.

Miközben ettünk, befordult pár kocsi, hogy vegyen a gyümölcsből, ennek köszönhettük a következő fuvart. Kiderült róla, hogy elvégezte a fizikus egyetemet, de most közgazdászként dolgozik. Balázs jól bírta beszéddel, én már az utolsó 3-4 kocsiban szinte semmit nem mondtam. Mindig úgy alakult, hogy Balázstól megkérdezik mivel foglalkozik, elmeséli lelkesen, hogy építész, aztán rám már nem kerül sor, én meg hülyén érezném magam, ha a semmiből előbukkannék, hogy: 'nem mellesleg én népi bőrművesnek tanulok.' Cirip cirip és mindenki kínosan érzi magát. :D

Szóval örültem, hogy gondolkodhattam, ÁM ebben a kocsiban rám is sor került és teljesen belelkesültem, hogy elmesélhettem milyen király dolgokat tanulok és hogy ilyen jó és lelkes hallgatóságom van. Szóval egy kicsit én is felpörögtem.

Jó, beszédes út után Balatonkenesén tett ki minket a vonatállomáson, ami nem sok ellenvetés után stoppolásunk végállomásává lett.

Nagyon fáradtak voltunk mind a ketten, így nyugodt szívvel vettük meg a Déli-pályaudvarra szóló jegyünket. Teljes fáradság.

Fél óra múlva érkezett meg a vonat, elfoglaltunk egy kabint, ahol egy fura bácsi ült. Út közben beszélgettünk, én játszani szerettem volna, de sajnos a velem szemben ülő piros szemű zombi más véleményen volt. Végül csak néztük egymást, nevetgéltünk a kalandjainkon, piszkáltuk egymást, buborékot fújtunk a vonat népének és a gyerekeknek.

2 óra múlva érkeztünk meg az állomásra, majd még a 105-ös busszal is együtt utaztunk sok megállón keresztül. Könnyes búcsú, majd elválás.

Hihetetlen milyen sok mindent ki lehet hozni két napból. De a recept egyszerű:

• vegyél magad mellé egy embert
• legyen egy hátizsák a hátadon
• tűzz ki egy helyet
• indulj el
• minden lehetőséget fogadj el (gokart, komp, dinnyeevés, bármi)
• jóra való látásmód
• hálaadás

Ennyi. :)

Köszönöm mindenkinek aki részt vett ezen a kalandon, az embereknek akik felvettek minket, akik útbaigazítottak, akik megnevettettek, a motorosoknak akik mindig viccesek, és az útitársamnak, Balázsnak az egyéniségét és a poénjait!

Köszönöm!

Balaton körbestoppolás (Replay)

Már előre le volt foglalva július első hétvégéje arra, hogy Katával kalandozzunk egyet. Első körben Ausztriába szerettünk volna kistoppolni, majd egy kis ötletváltás után inkább a tokaji borvidékre fájt a fogunk, de a jó időre tekintettel, inkább a Balaton mellett döntöttünk. 

2015. július 3. Budapest-Siófok-Szemes-Siófok-Boglár

Pénteken hajnalban (5kor) találkoztunk a Déli-pályaudvaron azzal a lendülettel, hogy fél 6kor már boldogan suhanunk Balcsi felé, de nem így történt. Elnéztem a vonatot, és ahová eredetileg szerettünk volna menni (Szántód) inkább Siófokon kötöttünk ki fél 8kor. 

A vonatutunk izgalmasan telt, mivel végighallgathattunk egy előadást az ősmagyar táltosokról és a világ kialakulásáról, ami igazából úgy történt, hogy volt az ősóceán amibe belesütött az ősfény. Ebből a fúzióból jött létre egy mindent jelképező tulipán, ami a vizek felett lebegett, később pedig a régi királyok koronájának a hátsó oldalán foglalt helyet, amit egy ősi királyné letörött a koronáról majd....mind a ketten elaludtunk, és, mint egy varázsütésre hirtelen Siófok állomásán találtuk magunkat. 

Egy kis felfrissítő játszóterezés után megtaláltuk a szabadstrandot, hol hattyúk vártak minket. Kis pihenő és fűben fetrengés után kimentünk a kikötő orrába, ahol a politikáról cseverésztünk az ottani horgászokkal, miközben beleszőtték a mondandójukba, hogy milyen halakat lehet fogni a tóban. 

Ekkorra már elhatároztuk, hogy stoppal fogunk haladni Balatonboglár felé, Csabihoz. Ki is álltunk az útra és Kata első stoppolási kísérlete meghozta a várva várt eredményt, egy fogatlan, nem túl szószátyár, fuvarozó bácsit. Boldogan beszálltunk és elvitt minket Szántódra. Ideális helyszínt adott a LUKOIL parkolója, ahol rengeteg burzsuj Audis és BMW-s húzott el mellettünk. Persze köztük akadtak jófejek, akik különböző jelnyelvekkel kommunikálták le, hogy "nem arra mennek", "tele vannak", "helyiek", "jófejek vagyunk hogy stoppolunk, de sajnos most nem vesznek fel minket...", valamit voltak olyan jelek is, amiket egyáltalán nem értettünk. A motorosok rendszeresen berregtek nekünk, vagy mutatványoztak, esetleg végignéztek minket látványosan. Élveztük a helyzetet. 

A benzinkútnál rövid napon álldogálás után felvett minket egy idősebb néni, pont amikor majdnem továbbmentünk volna, és elvitt minket Balatonföldvárra. Út közben Bródy Sándorról és a mai fiatalok zenei ízléséről beszélgettünk. A néni kitett minket egy egész jó helyen, csak azt furcsálltuk, hogy amint kitettük a kezünket ketten is beszóltak, hogy rossz helyen stoppolunk, ezért átmentünk máshová, majd miután mondták a helyi árusok, hogy lehet ott stoppolni, visszamentünk oda. Hamar felvett minket egy Hévízre tartó fiatal hippi pár. 

Ők Szemesre vittek el, ami fontos nyomott hagyott az életünkben, mivel észrevettem, hogy elhagytam az övtáskám, benne minden pénzem, irataim, kártyáim. HALÁL. Egyből telefonálás: kolléganőmnek, aki ott nyaralt Szemesen, majd apukámnak, hogy mit csináljak, majd a rendőrségnek, hogy mit csináljak és hogy ők mit csináljanak. Annyira kétségbeestem, hogy még meg is kértem a Siófoki ügyeletes rendőrtisztet, hogy walkie talkie-za le a helyi járőröket, hátha leadták a táskám vagy ilyesmi, de erre nem volt hajlandó. :D

A lényeg, hogy visszakézből, kétségbeesett arccal kiálltunk stoppolni Siófok felé. Nagyon kétségbeesettek lehettünk, de éreztem, hogy velünk van a Gondviselés, így hamar kifogtunk egy nyílás-zárós kis furgont, amiben Laci és Ármin utazott, a két jó barát, akik fél óra alatt az autópályán átszáguldva egészen a standokig vittek. Örökké hálásak leszünk nekik: A táska meglett hiánytalanul :)

Így történt, hogy visszajutottunk fél nap elteltével oda ahonnan kiindultunk. A pultos lányok kedvessége miatt vettünk egy-egy sört, majd koccintva az egészségükre letelepedtünk a fűbe, majd később belemásztunk a Balatonba ruhástul, mert már nem bírtunk várni vele még fél napot.

Ez után ismét kiálltunk a már bejáratott stoppos helyünkre és gyorsan felvett minket két HIHETETLENÜL flegma srác. Ennyire közömbös emberekkel még életemben nem találkoztam. Ettől függetlenül sokáig vittek minket, pedig egyáltalán nem arra mentek mint mi. Leginkább azt sem tudták merre vannak, csak mentek egyenesen ameddig úgy gondolták, hogy ez még belefér. Ez a határ Zamárdi volt, itt letettek minket egy jó kereszteződésen. 

Egy kis alsóbb mellékúton stoppoltunk, majd felvett minket egy bácsi, aki Szántódig hozott. Ahol kitett, ott jó meleg volt, ekkorra már szépen pirosodtunk. Ahogy várakoztunk, megláttunk egy ismerős arcot, - amit alig hittünk el, - de felbukkant a Fogatlan bácsi. :D Jót mosolygott, integetett, de sajnos épp befordult, vitte a téglát valakinek. 

1 óra stoppolás után megállt egy autó, amiben egy fiú és egy lány ült. Kedves és beszédes volt az út Balatonboglárig. Mesélték, hogy csak a nagymamához mentek át egy kis 5 literes kannás borért. Ők is tovább vittek minket, mint ameddig mentek, és még egy házibuliba* is meghívtak, Szemesre. Telefonszámcsere után elbúcsúztunk és hívtuk Csabit! 

Csabival szép az élet! :) A napból már nem sok maradt, de azt rengeteg mindennel töltöttük el: strandoltunk, fürödtünk, játszottunk, iszappal dobáltuk egymást, gyerekmedencében lubickoltunk, vízi csúszdáztunk, pezsgőfürdőztünk, ugráltunk a kifeszített ugrálón, puha labdával lövöldöztünk levegőmeghajtású fegyverekkel, hadi sérülést szenvedtünk, lekváros lángost ettünk szódával, naplementét néztünk, fröccsöztünk, Balázzsal találkoztunk, nevettünk, Braille írást írattunk a lábunkra a szúnyogokkal, majd megvárva a zárást indultunk Csabihoz. 

Ezt a rengeteg mindent azért tudtuk megcsinálni, mert Csabesz ott dolgozik, mint vízi-mentő és nagyon-nagyon hálásak vagyunk neki mindezért :) ♥

Mikor megérkeztünk hozzájuk, gyorsan megfürödtünk, hajat mostunk, kicsit még beszélgettünk, majd lefeküdtünk aludni. 

* A buliba nem mentünk el végül.

2015. július 4. Boglár-Keszthely-Minden más-Budapest

Reggel Csabival mentünk a strandra, ahol még ugráltunk egy utolsót, majd hálálkodva elbúcsúztunk. Kimentünk a piacra, feltankoltuk a gyomrunkat barackkal és málnával, megvettük az egész napi ételünket és kiálltunk az út szélére stoppolni. 

Nem sok idő telt el, felvett minket Róka-Rókus, akitől egy kicsit féltünk, mert el akart vinni minket Hollandiába, de miután mondtuk neki, hogy sokkolónk és gázspraynk is van azt mondta, hogy akkor nem. Utólag hozzátette, hogy viccelt, de azért volt bennem egy kis félelem. 

Kedves volt, mert ő is tovább vitt minket sokkal-sokkal, de ami a leghihetetlenebb volt, hogy elmentünk egy gokart pálya mellett és elkezdtünk erről beszélgetni, majd kiderült, hogy mi ketten még nem gokartozunk: Satufék, index, hajtűkanyar, és már ott is voltunk a gokart pálya pénztára előtt, hogy akkor ő most meghív minket. Így is történt. 

Fél óra várakozás után 10 perces menetre befizetett minket és zúztuk is a pályát. Hatalmas élmény volt és azt hiszem meg tudnám szokni, mint rendszeres sport! :) 

Ezután mi már nem szálltunk vissza a kocsiba, elbúcsúztunk és kezdtük a fűzfa alatt a stoppolást. A fűzfa nem hozott szerencsét, így átmentünk egy másik helyre, ahol nem sokkal később felvett minket egy fószer, aki jó sokáig vitt miket, egészen Keszthelyig. 

Keszthelyen kis mosdóhasználat után megtaláltuk a helyes irányt, és a körforgalom után tettük ki várakozóan a kezünket. Valamivel később megállt a várva várt autó és egy kedves fodrász anyuka vitt minket egészen Balatongyörökig. 

Ezen a helyen egy gyönyörű kilátó várt minket, szép panorámával, friss forrásvízzel. Kis pihi után újra indult a menet. Nem sok idő után megállt mellettünk egy puccos BMW, belőle zúdult az arcunkba kisGrofó és három megtermett roméró kérdezte, hogy merre megyünk, elvisznek. "Sajnos" a sok cuccunk miatt nem tudunk velük utazni. Kedvesek voltak, de azért van olyan kocsi, amibe nem szívesen száll be két fiatal lány. De! Hamar felvett minket egy fiatal srác. Kedves volt, vicces és aranyos, tovább vitt ő is, mint ahogy ment volna, helyileg a Badacsonylábdihegyi szabad-strandra. Ajándékba kaptunk tőle Hawaii műanyag füzéreket. 

A strandra betámolyogtunk, átöltöztünk és kis pancsi és felsőtestnézés után indultunk is zuhanyozni, majd enni egy kis hambit, hozzá ittunk fröccsöt meg kávét. Ez egy nagyon fontos evés volt, mert rengeteg mély és titkos dologról beszélgettünk. Mi ketten nem ismertük egymást olyan közelről, de ezzel a kalanddal megpecsételtük a barátságunkat, úgy érzem :) 

Sok időt töltöttünk pihenéssel ott - miközben beszélgettünk - így egy kicsit elment az idő. Gyorsan összekapkodva a cuccunkat, kiálltunk megint az út szélére. Valamivel később állt meg egy egész jól szituált autó, benne két szép férfi. Kicsit átrendezték a kocsit, hogy beférjünk, és még meg is megkínáltak két Staropramennel. Elfogadtuk és ittunk az egészségükre. Mesélték, hogy szörfözni tanulnak, ezért jöttek a Balatonra. Vicces volt ez az út. 

Balatonrendesig vittek, ott egy kis pihi és telefonálás után kezdünk bele a szakmába. Ekkora már Budapest volt a cél, bármi áron. Nem sokkal a kezdés után megállt egy angol autó. Gondoltam, végre nem kell majd beszélnem, mert az idegen nyelv nem az erősségem. 

Viszont Kata! Eszméletlenül jól beszél angolul és még a sofőrünk is megdicsérte! Olyan büszke voltam/vagyok rá! :) 

Általánosságban magunkról beszéltünk, mit tanulunk, hogy-hogy stoppolunk, nem félünk e, merre jártunk, hova megyünk...stb. Itt sem volt másképp. Értettem miről beszélnek, néha mondtam, hogy yes or no, de megszólalni már nem mertem. Ennyi. 

Tihanyig vittek, letettek egy jó elágazásnál. Itt intéztünk egy-két kitérőt a természetbe, majd megkoronáztuk a haladásunkat egy kis bálamászással. Közös fotó készítése után továbbhaladtunk az út mellé, és alig hogy feltettük a kezünket, hihetetlen módon EGYBŐL megállt egy autós. Ő volt a mi megmentőnk, mivel egészen Budapestig vitt minket!!

Út közben nagyon jó dolgokról beszélgettünk: hit, vallás, társadalom, élet, életművészet, elvárások, személyiségfejlődés, párkapcsolatok... szóval volt minden, és ez mind igen magas szinten. Rettenetesen jó beszélgetés és nagyon szuper út volt! Őt Zolinak hívták. 

Budapesten az Árpád-hídnál tett le minket, majd közösen még felszálltunk az 1-es villamosra. Ott ért minket a búcsú, és bár mindketten kómásak voltunk a fáradságtól, a búcsúkor felpezsdülve öleltük meg egymást :) 

Elképesztően változatos volt ez a két nap, köszönöm Kata, hogy együtt* éltük át ezt az egészet! :)

*Csabival szép az élet!