Szem-beszél

Már párszor nekifutottam ennek a bejegyzésnek, de egyszerűen annyira minimális, és mégis annyira nagyszabású dolgok történtek két nap alatt, hogy nem találok rá szavakat. 

Dávid elhívott egy Balaton kerülésre, de ennyire peches, mint ezen a hétvégén, már rég voltam. Maradjunk a listázásnál, mert az mindenkinek egyszerűbb, viccesebb, és a listákat mindenki szereti. Tehát:

2016.07.14. Csütörtök, nulladik nap - Pechday

- Elmentünk a Dechatlonba vásárolni, Dávid vett egy biciklis csomagtartót és egy hozzá való táskát, amit végül nagy nehezen rászerelt, majd kiderült, hogy tekerés közben belerúg a sarkával. 10 perc szerelés.

- Elindultunk haza (este fél 10 körül), Dávid belehajtott egy csatornába, durrdefekt: 30 perc szerelés, pun-pával szerencsétlenkedés.

- Hideg van. 

2016.07.15. Péntek, első nap - 90 km/szél

- Elnéztük a vonat indulását

- Megismerkedtünk Balónnal, aki sokáig boldogított minket 

- Orkán szél van

- Balcsiba láblógatás

- Fügepálinkázás (*nyálszívás*)

- Kávékocsizás (egy kis furgon volt kialakítva úgy, hogy a rakodótérbe volt berakva a kávégép, meg minden, és a család előkertjében voltak a székek, ahova le lehetett ülni! Kell nekem is egy ilyen!!)

- Amúgy jó tempóban haladtunk, út közben nem történt sok extra, tekertünk, meg ettünk, meg láncot visszaraktuk Anikó bicajára 2x

- Megérkezéééééééés Balatongyörökre hulla fáradtan, de büszkén!

- Sátorállítás

- Kajabeszerzési körút

- Hurkazabálás sörrel

- Alvás

2016.07.16. Szombat, utolsó nap - Gyász

- Egész éjszaka orkán erejű szél, halál, eső

- Rettegés, hogy ránk szakad egy faág

- Esős reggelre ébredés

- Sátorban dekkolás 11ig

- Kimászás a sátorból, fürdés a campingben (nincs annál jobb, mint amikor senki sincs a zuhanyzóban és pofátlanul sok forró vizet engedsz magadra a hidegben)

- Kajaszerzés (melegszendvics sztékburgonával)

- Szomorú döntés amellett, hogy hazamegyünk

- Felcuccolás, esőben sátorpakolás, elindulás a vonathoz a szakadó esőben

- 2 km, bőrig ázás, fázás

- Miután megvettük a jegyet, közli a pénztáros néni, hogy kapott egy hívást, hogy már senki nem fér fel a kis vonatra ami Keszthelyig visz, így ha sietünk 30 perc múlva indul a csatlakozás, talán elérjük, csak 9 km. -_-

- Életem legrosszabb 9 km-e, bugyiig ázás, hatalmas szél, majdnem borulás, hideg, eső, rossz látási viszonyok, erőltetett menet...stb.

- Elérjük a vonatot, ami egyből elindul, tehát megint csak büszkék vagyunk magunkra! :)

- Szomorkodós vonatút

- Hazaérkezés, felmelegedés

Ennyi. 

Amúgy én élveztem, nagyon sokat nevettünk, meg bohóckodtunk az úton. Csak tényleg elkeserít, hogy egy szép 3 napos hétvége ilyen rossz időbe fordult át.... viszont mivel mindenben van valami jó, örültem egy kicsit, a rossz időnek, mert most készülök északra, ahol kb. állandóan ilyen az időjárás, és így legalább kitapasztalhattam, hogy milyen ruhák kellenek ahhoz, hogy ne egyenek meg jégbe fagyba az fókák és a hegyi trollok. 

 Szóval aki ezt a bejegyzést elolvassa, az szurkoljon nekem július 22-től, hogy túléljem egyedül a zord északi Dániát! :) Izgi! 

Szép graffiti

Nem csak laptopot javít

Cigi és Balón

Ez a disznó még híres lesz

Ez a véleményünk a szélről

Anikó akkor is belemegy

Megcsináltuk!

Naplemente szemcukor

Bőrig áztunk, de elértük a vonatot!

Spartan Race Super 2015 - Eplény

Már legalább fél éve beneveztünk a Spartan Race Super eplényi versenyre, de akkor még nem sejtettük igazából mi is vár ránk. A facebookon verbuválódtunk össze csapatnak többen, így a lehető legolcsóbban megúsztuk a nevezési díjat (14.000.- Ft/fő). Az eseménynél lehetett több felkészítő lehetőségből válogatni, de én egyikre sem mentem el. Teltek a hónapok, több emberrel is beszéltem, hogy majd együtt edzünk, de nem lett az egészből semmi. Múltak a hetek és egyre közelebb kerültünk október 24-hez. Még mindig nem sportoltam semmit. Jójó, sziklát sokat másztam és a karom is nagyon erős lett, rendszeresen kerékpározom, azzal járok mindenhová.... de azért mégis. Futást a gimnázium óta nem gyakoroltam. Ettől rettegtem a legjobban. Banyek, beneveztem egy fu-tó-ver-seny-re!! Megőrültem?!?!

Jó. Elérkezett az utolsó hét a visszaszámlálásig. Hétfő. Oké, legalább most elmegyek futni! Nem mentem. Eltelt a kedd is. Szerdán már találtam nadrágot, és megkértem anyukám, jöjjön el velem futni.... és elmentünk! :) Másfél km után begörcsölt a vádlim és alig bírtam futni, lihegtem, mint egy kutya és a feladás kísértete lebegett a gondolataim között.

Vért izzadva lefutottam a Margitsziget felét, a másik felét gyors léptekkel gyalogoltam, miközben azt figyeltem, hogy mellettem milyen alkatú emberek suhannak tova. Én nem suhantam velük.

Elérkezett csütörtök este amit az izgalom miatt ugrabugrálással és öltözködéssel töltöttem. csak homályos ötletem volt arról, hogyan is fogok kinézni a versenyen, vagy egyáltalán milyen cipőben megyek. Reggelre terveztem a bepakolást (meg lett a következménye).

Péntek reggel Ádámmal korán felkeltünk, összeszedtük a fontosabb dolgokat, anyukám csomagolt nekünk sütögetni valót és adott egy jó ki hűtőtáskát, majd elindultunk a találkozóhelyhez.

Ezen a napon kirándultunk, sütögettünk az erdőben. Bár a facebookon alakult csapat nagy részét nem ismertük, szerencsére toboroztunk barátokat is, így jött össze 6 versenyző: Jani (bátyám), Ádám (öcsém), Krisztián (sógorom), valamint még 3 haver, Barna, Miki és Ricsi. Eljött még velünk bátyám felesége és kisbabájuk Anna és kis Kornél, valamint Miki felesége és kisbabájuk Timi és Lívia. Így volt a team.

Szerencsénkre nagyon jó időt fogtunk ki, és gyönyörű helyeken jártunk. Tamponnal tüzet gyújtottunk, batyut sütöttünk, és próbáltunk nem a holnapra koncentrálni. Tényleg pihentető volt, majd az evés végeztével megkerestük a szállásunkat, amit ha nem veszem figyelembe azt, hogy nincs konyha, nagyon kellemes, jó és olcsó hely!

Kis városnézés után punnyadtunk be teljesen, majd még egy kis esti közös idő után mentünk aludni.

2015. október 24. Szombat – SPARTAN RACE

Már futóruhába öltözve érkeztünk meg Eplénybe, ahol a futás indult. Megkerestük Krisztiánt, aki csak a verseny napján érkezett, és kerestünk egy helyet ahol lepakoltuk a cuccainkat. Rendesen stresszeltem. Úgy éreztem magam, mint érettségi előtt: nem tudtam mi vár rám, mit és hogyan kell csinálni és úgy ámblokk az egész teljesen homály volt.

Mire a rajthoz hívtak a kommentátor már vagy ezerszer beleordította a mikrofonba, hogy HALÁL, MIND MEGHALTOK!, CSAK A LEGJOBBAK ÉLIK TÚL!, HALÁL HALÁL! - biztató volt. Rövid bemelegítés után, beálltunk a starthoz, és 10 perc ugrálás meg stresszelés után, 11 óra 00 kor, maximum 15 fokban, 13 km megtételre készülve, dudaszóra meg ordibálásra indultunk fel a lejtőn cikk-cakkban, miközben füstbombákat dobáltak elénk. Csak kicsit volt fullasztó.

Na de ennyi sok szövegelés után csak röviden összefoglalom a menetét:

Már az első pár méter meredek úton való felfutás után meghalt a lábam és majdnem kiköptem a tüdőm. Totálisan a végére maradtam, még a kommentátor is hozzáfűzte, hogy nem gyalogolni kéne.... na mindegy.

(A linkek csak illusztrációk, némelyik az idei versenyről van, de nem mindegyik).

1. akadály – Szint

Ez „csak” annyi volt, hogy meredek úton kellett 1-1,5 km-t futni, fel a hegyre, majd brutál meredeken le az útra, majd megint fel és ezt még párszor, míg el nem értük a bemelegítő akadályokat.

2. akadály – O-U-T

Ez annyit jelent, hogy 3 fal volt egymás után, az egyik alatt, a másik felett és a harmadikon át kellett jutni. Az önkéntes segítők mondták, mikor mit kell tenni, de a táblákra is rá volt rajzolva egyértelműen a feladat.

3. akadály – 6 láb magas fal

Ezen át kellett mászni. Ha nem sikerült valamelyik akadály, akkor 30 burpee-t (4ütemű fekvőtámaszt) kellett csinálni, de szerencsére a FairPlay mindenhol játszott, így a legtöbb helyen átjutottam.

A nehezítések között természetesen a legnehezebb a futás volt. Fel, le, fel, le. Volt olyan hogy négykézláb lehetett csak felmászni, viszont lejönni is csak fenéken vagy a sarkadra ülve tudtál csúszni. Egy idő után már bemelegedett a lábam és ezért könnyebb is volt a meredek utakon haladnom. Körülbelül a közepéig Krisztiánnal és Ádámmal haladtam, majd lassan lassan elhagytuk egymást és a maradék részt már csak egyedül tettem meg.

4. akadály – MonkeyBar

Ettől is féltem, mert a játszótereken mindig leestem, ha megpróbáltam... de itt szerencsére sikerült végigszenvednem magam.

5. akadály – 7 láb magas fal

Itt a lányoknak már rá volt helyezve kisebb kiugró lépcső, amit lehetett használni. A férfiak ezt nem vehették igénybe, így már Ádámnak és Krisztiánnak is segítséget kellett kérnie, de szerencsére átjutottak.

Ekkor már túl voltunk 2,5 km-en, de sokkal többnek tűnt. Rossz volt, hogy senki nem tudta hol járunk és hogy mennyi van hátra. Mindenki csak remélte, hogy már túl vagyunk a felén. Nem voltunk.

6. akadály – A alakú hálón átmászás

Ez könnyű volt, csak lassan lehetett haladni, mert mindenki rázta össze vissza. Az ide való lejutás is meredek lejtőn vezetett, sokszor mentünk irtáson, vagy csak legyalult füves részen ahol a fű miatt szinte lehetetlen volt nem elcsúszni.

Ezt a nehezítést követte egy extra meredek felfelé menés, pontosabban kúszás-mászás. Ekkor már nagyon szét volt húzva a csapat. Nem tudtam ki hol jár.

7. akadály – Tricepszbar

Burpee time! A feléig elszenvedtem, de aztán majdnem lefelejtem a földet úgy leestem, szóval jöhetett a négyütemű. Fárasztó volt!

8. akadály – Homokzsákcipelés

Itt értelem szerűen fel kellett kapni a vállunkra egy 10-20 kilós zsákot, és levinni a hegyről, majd felhozni vissza. Ettől is féltem, de már dühöngött bennem az adrenalin és kisebb kézzsibbadást leszámítva simán ment.

9. akadály – Memóriafeladat

Itt ki volt téve egy tábla, amin meg kellett keresni a rajtszám utolsó két számjegyét, az én számom volt a 2224, tehát megkerestem a 24-est és megpróbáltam memorizálni a számokat és a neveket. Még most is emlékszem rá: 53Benedikt2188! - erre jó példa, hogy a sport milyen jót tesz az emlékezőtehetségnek.

Itt volt út közben egy ivós állomás, ahol izotóniás- és ásványvizet lehetett inni. Nyami. Ekkor már túl voltunk 5 km-en.

10. akadály – 8 láb magas fal

Itt a lányoknak könnyű volt, piros lépcsőket vettem igénybe, a fiúknak viszont már szívás volt erősen. Főleg az alacsonyaknak! De segítséggel itt is túljutottak.

11. akadály – Cölöpök

10-12 cölöp volt beverve a földbe, ezeken kellett átegyensúlyozni. Előttem egy srác úgy elesett, hogy lehorzsolta az egész belső combját és a vádliját is rendesen. De erőt vettem magamon és megpróbáltam. Kettő híján sikerült. Burpee time.... itt már nagyon fáradt voltam, többé kevésbé megvolt a 30...

Akadálynak nem mondanám, de hátráltatónak megemlíteném az ipari mennyiségű katicarajzást. Volt mindenféle színű, számú, és előszeretettel csipkedtek is a fura kinézetűek, nem beszélve arról, hogy mindenhová berepültek ahova nem kéne.

Túl vagyunk a 7,5 km-en!

12. akadály – Cargoháló mászás

Ez annyiban volt nehéz, hogy nem volt kifeszítve, csak ott lógott és libegett, így egymást nehezítettük a saját mászásunk által. Aki volt már kalandparkban biztos tudja, hogy az egyik legnehezebb akadályok között van. Nekem jól ment, mert jó karizmom van.

13. akadály – Herculeshomokzsák emelés

A képek jól illusztrálják. A lányoknak itt is könnyebb volt, 20 vagy 30 kg-os volt, és azáltal ó, hogy belefeküdtem, szinte a saját súlyommal felhúztam a csigán. A férfiaknak viszont volt vagy 70-80 kilós, és ezért sokan burpeeztek a háttérben.

Ekkorra már felértünk majdnem a csúcsra. Rengetek szintet futottunk ami nagyon fárasztó volt, de én itt már nagyon élveztem, mert sok sikerélményem volt.

14. akadály – szögesdrót alatt kúszás

Egyszerű volt, mert nagyon magasra tették a drótot, nem kellett hason csúszkálni, elég volt négykézláb átjutni alatta. Jó volt!

15. akadály –dárdahajítás

Képzelhetitek. Ez egy instant négyütemű állomás volt. 20 emberből egynek sikerült kb. Itt csak 20at csináltam meg, mert a kezem már nagyon nem bírta és valahogy a hasamnál azt éreztem, hogy valami mindjárt kiszakad, szóval nem erőltettem ezt a dolgot.

Itt megint egyről lefelé, ekkor már lehagytam Krisztiánt, mert úgy éreztem, hogy menni fog és hogy futnom kell. Így is lett, ahol tudtam ott futottam, vagy száguldoztam, vagy gurultam lefelé, keresztbe-kasul.

16. akadály – Szögesdrót

Miután lefutottam a hegyről, jöhetett a szokásos felfelé. Körülöttem az emberek már teljesen ki voltak készülve, mindenki morgott a sok szintkülönbség miatt. Ezen a lejtőn ment szét a tenyerem, mert itt már kis kavicsokon kellett felkapaszkodni, nem kis lavinát zúdítva az alattunk levőkre. A torlódás okát természetesen megtaláltuk: itt felfelé kellett a kavicsokon kúszni a szögesdrót alatt. Fájt.

17. akadály – Sóderesvödör cipelés átölelve

Ez szinte rögtön a drót után jött. A vödör pont akkora volt nekem, hogy éppen csak át tudtam kulcsolni az ujjaimat a vödör túloldalán, miközben vittem. Máshogy nem szabadott hordozni. Ja és természetesen meg volt pakolva jó vizes homokkal. Azt hittem kiszakad a tüdőm, mire oda vissza vittem.

18. akadály – Vödör feltekerés

Itt egy füles vödör volt rákötve egy hengeres rúdra. Ha felemelted magasra a rudat, akkor pont feszes lett a kötél a kettő között. A feladat az volt, hogy végig magasba tartott, nyújtott karral kellett feltekerni a vödröt. Elég lassan ment, de ezt is sikerrel zártam! :)

19. akadály -TÓ

Innentől kezdődött a fagyhalál. Át kellett kelni egy maximum 5 fokos kis tavacskán. Amint beleléptem éreztem, hogy a jéghideg víz ellepi a cipőm, ezáltal sziklákká változtatva a súlyát. Gondoltam szépen belegyaloglok...na a lópikulát. Úgy megcsúsztam, hogy nyakig merültem a fagyos vízben. Próbáltam úszkálni, de esélytelen volt, ezért inkább áthúztam magam a kötéllel. 1 percen át voltam a vízben, közben úgy vettem a levegőt, mintha mindjárt hipotermiás sokkot kapnék. Közel voltam hozzá. Kimászva a vízből, olyan voltam, mint egy centrifuga használat közben, - úgy remegtem.

20. akadály – Falmászás

Egyből jött a falmászás, ami ilyen fagyottan esélytelenné vált, és különben is örültem, hogy hátha a burpeektől kimelegszem. Hát nem melegedtem sehová. Ekkor már nagyon a végén akartam lenni. Nagyon!

21. akadály – Merülősfal

Itt kaptam sokkot kb. Át kellett bújni egy vízzel teli árokba állított fal alatt. Természetesen teljesen le kellett bukni hozzá. FÚJ! Még visszagondolni is kiráz a hideg. 5 percig álltam négykézláb a vízben, mire rávettem magam a merülésre. A fehér pólómnak annyi, szerintem örökké barna marad. Szem-száj-fül-orr tele sárral, de büszkén tovább vánszorogtam.

22. akadály – Sár,Sár, Sár

Itt ilyen... hepehupákon kellett átjutni, bemászni a vízzel teli árokba, majd kimászni valahogy a sárból. Hol térdig, hol derékig elmerülve a patakhideg vízben. fúúúúúj, de hideg volt te jó ég!!!

23. akadály – Sóderesvödör cipelés

Mikor már azt hiszed, hogy vége, akkor még a fagyott, merev kezeiddel kotord bele a sódert a vödrödbe, kapd fel a válladra és usgyi! Szerencsére kimelegedtem, ami csak annyiban volt elszomorító, hogy a vizes akadályoknak még nem volt vége.

24. akadály – Kötélmászás

Haggyuk má'! Eleve belegázolni a derékig érő vízbe egyáltalán nem volt kedvem, de ekkor már megláttam a bátyámékat meleg száraz ruhában, akik drukkoltak és ez fellelkesített! Izomból belecsúsztam a sárba, majd vért izzadva felmásztam a saras, csúszós kötélen. Sokan biztattak! Igen ám, de lejönni már nem volt erőm, ezért szépen végigcsúsztam a 8 méteres kötélen, majd mielőtt hanyatt elmerültem a vízben, még hallottam az ott álló nézők felszisszenését. A kezem örült a jéghideg víznek, mert olyan pirosnak még nem láttam soha. De sajnos hiába volt a hideg víz, az égető érzés sokáig nem múlt el.

25. akadály – Memória ellenőrzés

Bénázva és fogvacogva bemondtam a kódomat amit azóta 100x elmondtam magamban: 53Benedikt2188

26. akadály – Extrémalacsony szögesdrót

Itt már annyira fájt a mindenem, hogy alig bírtam kúszni. Az volt a szerencsém, hogy tök vizesen csak a lábammal kellett hajtanom magam, mert úgy csúsztam, mint egy frissen kipottyant kisbaba a szülőszobában. Úgy is éreztem magam.

Az 50 méteres szöges szenvedés után már csak pár patakban szemben menés, meg híd alatt átbújás kellett ahhoz, hogy meglássam az utolsó akadályt.

27. akadály – Tűzugrás

Én inkább úgy döntöttem, hogy megmelegszem a szépen megrakott farakás mellett, de nem értékelték annyira, azért átugrottam olyan kecsesen, mint egy levágott lábú, félig kihányt maradék – de persze szerintem olyan voltam, mint egy gyönyörű antilop – majd mintha mindig is futva közlekednék, beértem a célba!

Végre! Annyira büszke voltam – és vagyok most is – magamra! Nyakamba kaptam az érmét, majd mikor a kezembe akarták adni a jutalom sört és banánt, a fejemet és a kezem remegését, elnézve inkább úgy pakolták rám, mintha kisbabát tartanék.

Sokáig azt sem tudtam hol vagyok, merre kell mennem, de a körülöttem álló sáros és remegő zombik megnyugtattak, hogy nem csak én vagyok félholt. Lassan odabotorkáltam a cuccainkhoz, kikerestem a meleg ruhámat, és elmentem, hogy vegyek egy kis spártai fürdőt. Igen. Még egy kis hideg víz. Alig bírtam levenni magamról a ruhát, egy idegen lánynak kellett kb. levetkőztetnie. a hideg zuhany után nem találtam meg a lány öltöző sátrat, ezért bementem egy toitoi vécébe és ott szerencsétlenkedtem magamra a ruháim. Sajnos a törcsit kint felejtettem, de már annyira nem érdekelt az egész, hogy inkább egy fél pár zoknival törölköztem meg, minthogy visszaöltözzek sárosba és elmenjek érte.

Tehát sikerült felöltözni és visszatérni a többiekhez. Utólag kiderült, hogy utolsó lettem és már mindenki beérkezett, de valamiért egyáltalán nem zavart, mert túléltem, és jó időt futottam!

Eredményeim:

Táv: 13,26 km

Szint: 750 m 

Akadályok: 27
Futamidőm: 3 óra 36 perc
Előedzés: semennyi...
2767 befutóból lettem az 1759.-ik.
Női versenyzők közül 533ból a 265.-ik

Ezután jött egy közös örömködés, egymás keresése, melegedés.... Komolyan, legalább 2 órába telt, míg felmelegedtünk. Onnan láttam, hogy ki volt versenyző, hogy remegtek, mint a nyárfalevél. Volt egy lány, akinek annyira vacogtak a fogai, hogy alig bírta megenni a jutalom banánját. Kemény volt.... a verseny, nem a banán! ;)

Miután összeszedtük magunkat és egymást, elindultunk vissza a szállásra. Ott még iszogattunk, elmentünk egy kávézóba enni valamit, rengeteget nevettünk a versenyen és egymáson. Krisztián és Ádám már a verseny után hazament, majd vissza kellett jönniük, mert náluk felejtettem a kulcsot.... mea culpa.

Az este, bár ki voltunk purcanva, jól telt. Vidámak voltunk, büszkék önmagunkra és egymásra is!

Másnap még elmentünk a cseszneki via ferrata pályára mászni egy kicsit. Szerintem csak emiatt és az unokaöcsém tartása miatt lett izomlázam. A lábam egyáltalán nem fájt, egyedül a mellkasom és a karizmom éreztem még pár napig.

Folyamatosan frissülő album feltöltést találhattok ezen a linken: EZEN. 

Jövőre megcsinálom a trifectát!!! Csak akkor már edzeni fogok rá, nem leszek ilyen felelőtlen puding.... :)

Zárásként pedig, hogy egy kicsit élethű is legyen a bejegyzés, alább megnézhetitek a bátyám futamát, amit GoProval rögzített:

AROOO! AROOO!!!

Farkasordító Éjszakai Túra

Sok év kihagyása után megint kedvet kaptam egy jó kis éjszakai túrához. Szerencsére mostanában többet kirándultam, így nem féltem, hogy nem fogom bírni. Az úti célunk Börzsöny legmagasabb hegye, a szép nevű Csóványos (938m) volt.

A Nyugati pályaudvar 8. vágányánál gyülekeztünk, már megváltott jegyekkel Nógrádig. Egy barátommal mentem, így szerencsére nem voltam egyedül az úton és mások is csatlakoztak hozzánk akiket szintén ismertem régről.

Január elején voltam még egy éjszakai túrán, ahol úgy emlékeztem, a kabátom végig a kezemben volt olyan meleg volt meg természetesen ki is melegedtem, ezért erre felbuzdulva csak egy pulóvert vettem fel. Persze tettem el még egy plusz pulcsit meg sálat-sapkát, mivel jobb félni mint megijedni!

Mikor mindenki megérkezett, felszálltunk a vonatra és kisebb nagyobb átszállások után megérkeztünk Nógrádra. Rövid gyaloglás után felmentünk a Nógrádi várhoz, ahol Hangya (a túra vezetője) elmondta mire kell számítani, mi lesz a rendszer, ki lesz a sereghajtó és mikor fogunk enni. Mikor elindultunk, én egy kicsit lemaradtam elintézni ezt azt, aminek az lett a következménye, hogy a vak sötétben a kiégett lámpámmal a várból nem találtam meg az utat. Bevallom eléggé kétségbeestem, mert bár 40 ember lámpázó fénye elég feltűnő, én mégsem tudtam hogyan kell lejutni. Szerencsére a sereghajtó megtalált és visszajött értem, amiből meg az lett, hogy mind a ketten eltévedtünk. Kisebb telefonálgatás után végül is megtaláltuk az utat és a többieket is.

Sajnos nem volt hold az égen, de tökéletesen tiszta volt az ég, így látni lehetett a csillagokat. Nagyon hiányzott már ez a látvány.

Az idő kellemes volt amikor mentünk, de amikor megálltunk átkoztam magam amiért nem hoztam kabátot. Előtte való napokban esett az eső, de ezt csak a bakancsunk és a nadrágszárunk sínylette meg. Az éjszaki kirándulás titkaival haladtunk előre, kerülgettük a tó méretű pocsolyákat, követtem az előttem lévők lámpafényeit és szidtam a gyenge fényű saját lámpám. Gyakran felpillantottunk az égre és minél beljebb mentünk a sötét erdőbe annál több és több csillag kacsintott vissza ránk. Néha még hullócsillagot is lehetett látni!

Idő közben sereghajtókká alakultunk és Kapisztrán módban tartottuk egyben a csapatot és sürgettük a lemaradókat. Az álmosság néha néha megpróbált levenni minket a lábunkról, de szerencsére vittem magammal finom fahéjas kávét amit segített átvészelni a holtpontot. Sajnos 3an nem bírták a tempónkat, így őket hátrahagyva (egy idősebb pár és egy fiú) gyorsan felértünk a csúcsra. Addigra már elkezdett fújni a szél, ami csak ráerősített arra, hogy vegyem fel a plusz pulcsit és sálat és mindent ami csak van a táskámban. A kilátóra építkezés miatt nem lehetett felmenni, de kiengesztelésül kaptunk csokit. Rövid idő múlva elindultunk lefelé. Hálát adtam hogy nem azon az oldalon jöttünk fel ahol lementünk, bár ezen még ott is gondolkodtunk, mert lefelé menni sem volt kellemes csúszós sárban és térdmegeröltetve.

Ekkorra már mindenki fáradt volt, az óra elütötte hajnali 2tőt is. Miközben mentünk, meghallgathattuk az összes régi CartoonNetwork-ös régi mesék slágereit és az egyéb remek mesék főcímdalait, hála az előttünk haladóknak. A lefelé menet miatt a csapat eléggé széthúzódott, így mikor kijutottunk Diósjenő szélére csak egy kisebb csapat várt minket, keresve az utat a vonatállomásra. Elindultunk a turistajelzésen és egy hosszabb séta után értük el az állomást. A többiek már bevetették magukat a váróterembe, volt aki a padlón helyezte kényelembe magát és kezdte meg a jól megérdemelt pihenést. Mi kint a padon iszogattuk meg a maradék kávénkat és ettük meg a kekszet. Jól elfáradtunk. A vonat hamar begurult, fel is szálltunk és még mielőtt elaludtunk volna megvettük a jegyeket Budapestig. Utána képszakadás, zötykölődés, helyezkedés és arra ébredés, hogy megérkeztünk. Mármint megint átszálltunk buszra, majd vonatra ami már a Nyugati pályaudvarig ment. A napfelkelte nagyon szép lett volna, ha nem kezd el gyűlni a felhő az ég alján. Ezen már nem aludtam, mert előbb szálltam le mint a többiek és nem szerettem volna lekésni. A hangulat jó volt, beszélgettünk, de leginkább kifelé néztem a szép tájat.

Miután leléptem a Rákosrendezői peronra, éreztem, hogy nem vagyok még fáradt, ezért elmentem a fél 8-as misére. Ott már persze éreztem a fáradságot és azon voltam leginkább, hogy ne aludjak el a pap monoton prédikációja alatt. Nem sikerült, ezért inkább a mise többi részét állva töltöttem. Fél 9 körül értem haza, majd egy jó forró zuhany után jöhetett a megérdemelt alvás.

Táv: ~ 25 km.