Rengeteg mindent elképzeltem ,hogy vajon mit kell majd csinálni: mocsárban mászva megszerezni a pontokat, fára mászni, sziklát mászni, barlangba bemenni...stb. Hát nem ilyen volt. :D
A hetek folyamán, kaptunk mindig a szervezőktől egy két tanácsot, tudniillik, nem tudtuk, hogy hová visznek, és egyébként, semmit nem tudtunk. A csapattársakkal rendszeresen leveleztünk ,hogy mit vigyünk magunkkal, mire lehet szükségünk. Az első és legfontosabb az volt, hogy beszerezzünk Magyarország minden tájegységéről térképeket - mivel nem tudjuk hogy hová megyünk, és a segítség térkép általában vaktérkép.
Összeszedtünk minden fontos térképet, és boldogan és lelkesen találkozunk május 11-én pénteken du. 5 kor a Keletinél. Megbeszéltük a fontosabb dolgokat, kaptunk dögcédulát amivel azonosíthattuk magunkat, és vártunk hogy indulhassunk. Azzal ellentétben, hogy azt hirdették aki nincs ott 17:40-re az nem jöhet, a vonatunk fél 7 után indult... -_-
Felszálltunk, és fll óra múlva el is indult a vonatunk Szombathely felé. A biciklitárolóban ültünk, és a másik csapattal beszélgettünk, közben találgattunk, vajon hová megyünk, vagy hol dobnak ki. Reménykedtünk Őrségben, mert ott kevesen jártak a csapatból, és nagyon szép hely. Az út (kb 4 óra volt) vége felé a főszervezőktől megkaptuk a füzeteket, amiből kiderült, hogy a Kőszegi-hegység lesz a végállomás... épp körben ültünk a padlón, mind a négyen, és mindenkinek egyszerre koppant, de rohadtul fájdalmasan: nincs Kőszegi térképünk. . .
Túlélni térkép nélkül... TÉRKÉP NÉLKÜL! Minden reményünk abban volt, hogy majd a kapott vaktérkép lesz olyan, hogy használni tudjuk valamennyire... na mindegy - gondoltuk - ha más nem akkor elmegyünk várost nézni, és átugrunk Ausztriába meg minden.
Szombathelyre mikor megérkeztünk, átkapcsoltak minket a Kőszegi vonatra, így késtünk egy órát. A verseny nulladik pontja a Kőszegi kilátó volt, az Óház. Miután leszálltunk a vonatról mindenki arra ment amerre akart, mi árnyákként követtük a csapatokat, remélve, hogy mindenki jó irányba megy. Az odaút nagyon hajtós volt, rohadtul gyorsan kellett menni, és nagyon meredeken. Azt hittem hazamegyek olyan fáradt voltam, és annyira nem bírtam menni. Teljesen azt hittem hogy én leszek majd az, aki hátráltatja a csapatot... Végül is nagy nehezen felértünk, bemutattuk a dögcédulát, és megkaptuk a térképet.
A TÉRKÉP
Tudni kell erről a versenyről, hogy minden térképet amit kaptak eddig a versenyzők, valahogyan megbabrálták, valamit kellett vele csinálni, hogy kijöjjenek a tereppontok, ahol voltak a bónuszok. Első ránézésre felujjongtunk, mert teljesen jó volt! Halványan lehetett látni a turista vonalakat és a domborzat is jó volt. Csakhogy össze voltak keverve a részek, képzeljétek úgy el, mint egy puzzlet, csak téglalapokkal. Körbenéztünk, hogy a többiek mit csinálnak, és hát, elkezdtük tétován kivágni, hogy összerakjuk. Kaptunk a térkép mellé egy segédletet, hogy hogyan kell kirakni a térképet, mármint hogy hogyan kell rászerkeszteni a pontokat.
első instrukció: NE ESS PÁNIKBA! Második: A térkép mindent úgy ábrázol, olyan méretben, ahogyan a turistatérkép is van, higgyük el.
Hát mi szétvágtuk, és kiraktuk. Minden téglalap sarkában volt egy betű és egy szám, mi szépen mint a jógyerekek, elkezdtük kiolvasni: N....E....V....Á....G....D....S....Z....É.....T..... HOGYMI??!!
Sajnos mikor tovább olvastuk az utasításokat, akkor döbbentünk rá, hogy tényleg nem kellett volna szétvágni, mert előbb rá kellett volna szerkeszteni a pontokat. Mondtunk mindenféle szépet...
Hajnali 1 óra volt. Teljesen elcsüggedve, de elkezdtük összerakni. Az volt a szerencsénk, hogy nem mindenhol egyenesen vágtam, így a keresztvonalakat, meg a többi vonalakat, hajnali vak sötétben, zseblámpák fényénél illesztgettük össze csupán 2 órán keresztül... Közben párszor feladtuk, és megbeszéltük, hogy inkább alszunk, és elmegyünk várostnézni.
Kínszenvedés után kiraktuk, jöhetett a szerkesztés. Nem volt olyan nagyon bonyolult így utólag, de mi egyáltalán nem értettük, hogy mi van... régen volt általános iskola, és abba sem gondoltunk bele, hogy mi az az irányított egyenes, és hogy melyik pontból kell mérni melyik pontokat, és hogy mit kell mivel összekötni, hogy kijöjjenek a tereppontok... Hajnali 4kor már mindenki szállingózott fel a kilátóra, hogy megcsodálja a napfelkeltét. Miközben szenvedtünk a térképpel, jó volt felnézni, és látni ,hogy nem csak mi vagyunk ilyen szerencsétlenek, és hogy mások is összevágták a térképet, sőt, volt aki teljesen rosszul ragasztotta össze, és össze vissza... nagyon szemét volt az a térkép...
Elértem a holtpontomat napfelkelte előtt, és aludtam egy órát, szerintem a többiek is. Közben szereztünk egy padot, mert eddig a fűben szerkesztettünk.. Szóval a padon már jobb és könnyebb volt egyeneseket húzni, még úgy is, hogy a vonalzónk egy centi szalag volt! Fő a kreativitás.
Mire felébredtem, már reggel volt, és szó szerint egy csapat sem volt a közelben, akik a kishalálon vettek részt, csak a nagyhalálosok, akiknek a versenyük vasárnapig tartott.
Még szerkesztgettünk egy két pontot, és nagyon jól és még mindig fáradtan elindultunk 8kor. Közben VÉGRE felhagyva a szaros büszkeséggel, lefényképezhettem a másik csapat térképét, hogy legalább egy átkozott fotónk legyen a turistatérképről. Komolyan mondom... ha ez egy olyan túlélő lenne, ami tényleg arra menne, hogy meghalsz ha nem érsz be, a csapatom fele meghalna a büszkeségüktől... ennyire ideges már régen voltam... :@@
Na mindegy. Félredobatva a büszkeséget elindultunk fél térképpel, és még egy kis szarakodással, de elindultunk.
A verseny elején kaptunk egy füzetet, max életpontot: 300, és egy nagy adag sok sikert! Az életpont abból állt, hogy 3 percenként lement egy életpont. Csapatilag volt 300, nem külön külön. Akkor tudtál életben maradni, ha teljesítetted a tereppontokon lévő feladatokat, amik abból álltak, hogy meg kell keresni a stafétuszokat. Minden ponthoz volt egy leírás, hogy hol található a stafétusz, pl: egy nagy odvas fának a gyökere alatt.
Minden tereppontnak volt egy nehézségi foka, és hogy mennyit ér. Ha találtál egy 9 pontos stafétuszt, akkor .... na ez nagyon bonyolult volt, a lényeg ,hogy valamennyivel nőtt az életpontod. Asszem úgy kellett kiszámolni, hogy fel kellett írni mikor érkeztél meg a ponthoz. Megnézted, hogy mennyi idő telt el az előző pont óta, kiszámoltad, hogy mennyi életpontod ment le. A Múltkori életpontból ezt kivontad, majd hozzáadtad a tereppont pontszámát, és így kijött hogy mennyivel nőtt az életpont. Vagy valami ilyesmi...
Naszóval. Elindultunk, és jól eltévedtünk, ezért mentünk tovább, hogy legalább egy jelzést találjunk. Találtunk, és még pontot is. Már az Óháznál is volt egy pont, aminek nagyon örültünk.
Maga a túra nem túl izgalmas, megyünk, keresünk pontokat, számolunk, elkerüljük a másik csapatot, de ha nem hát ez van, megyünk, futunk, pihenünk, hajtanak, hajcsárkodnak, megyünk, eszünk, iszunk, keresgélünk.
Van két kötelező pont, amit meg kell szerezni különben nem sikerül a túlélés. Ez az 1. és a 73. pont volt. A 73. pont az már Ausztriában volt, az egyes meg az Írottkő volt. Mi át akartunk menni az országhatáron, de végül szerencsére nagy nehezen meg lett beszélve, hogy inkább a túlélésre menjünk, mint arra, hogy eltévedjünk, és sok pontot szerezzünk TÉRKÉP NÉLKÜL...
Végül kiértünk Írottkőhöz, közben szereztünk sok sok pontot, aminek nagyon örültünk, és megpihentünk. A cél Velem volt (az egy kis falu). Csodáltuk Ausztriát, és a hegyeket, ettünk sok sok csokit, és megállapítottuk Velem felé, hogy Kőszeg egy gyönyörű szép hegység. Tuti elmegyek még többször oda, mert ilyen szép helyen régen jártam. hasonlít a Mátrára, de mégsem teljesen olyan. Fenyvesek és bükkös-tölgyesek váltogatják egymást, nagyon sokat lehet menni gerincen, de olyan gerincen, ahol nincsenek fák, sok az írtás, és belátni az egész tájat. Egyszerűen gyönyörű!!
Hamar megérkeztünk Velembe, a Hősök kapujához, ahol leadtuk a füzetünket, és gratuláltunk magunknak, hogy túléltük. Megkaptuk a pólót, és nagyon büszkék voltunk magunkra, hogy egy órával előbb teljesítettünk.
Összességében nem volt olyan rossz, csak egészen másra gondoltam. Biztos az is közre játszott, hogy nem ismertem a csapattársaimat, és így nem tudtam önfeledten szórakozni és máshogy jöttek le a dolgok. Hazaúton végig aludtunk mint a tej.
Nem hiszem, hogy fogok menni újra, mert nem olyan nagy kihívás. Ez a verseny - érdekes módon - inkább a kockáknak való. Számolni kell kb folyamatosan... Talán nem véletlen hogy Fizikusok meg Matematikusok
Képeket majd teszek fel, ha elküldik és bocsi, kicsit össze-vissza fogalmaztam :D
