Méta. Hmm... Méta! Emlékszem, még cserkészkoromban nagyon nagyon régen játszottam először métát, akkor az első sikeres ütésem után beleszerettem a játékba. Sok helyzetben lehet sikered, a társaid megtapsolnak ha elkapsz vagy jól ütsz egy labdát, előreviszed a győzelmet minden apró ütéssel és mindemellett közös a játék szeretete. Ezt tapasztaltam április 23-án is, ráadásul olyan emberekkel, akiket közel érzek magamhoz és fontosak nekem.
Pár szóban a métáról:
"A méta egy hagyományos magyar labdajáték, amelyet 10-15 főből álló, ütőkkel felszerelt csapat játszik. A méta játék mai formájában a várháborúk emlékét őrzi. Eredetileg a városi iskolák, kollégiumok diákságának kedvelt játéka volt, amelyet idővel a vidéki települések ifjúsága is átvett. A falu népe őrizte és továbbalakította a játékot.
II. Lajos idejéből származó források szerint a lovagok is játszottak egyfajta métajátékot, amely azonban nem volt azonos a gyerekek és fiatalok alább leírt szórakozásával.
Tekintve, hogy a méta eredete több évszázadra nyúlik vissza, egy feltételezett alapformára nem következtethetünk vissza, s az azóta eltelt időben a játéknak sok változata elterjedt. Így a méta családjába tartozik a krikett és a baseball is." /Via Wikipédia/
Reggel fél 10-re értem a helyszínre, ahol gyülekeztünk a SzupPer csapattal. Egyenlőre még csak páran voltunk, a csapatom felét nem is ismertem, így félő volt, hogy nem találom meg őket, de kezdésre szerencsére mindenki időben megérkezett és indulhatott a program.
10 kor felsorakoztak a csapatok (összesen 23) és megkaptuk az általános tájékoztatást. Elmondták a fontosabb szabályokat, valamint a bírók szerepéről és megkérdőjelezhetetlen(?)ségükről esett néhány szó.
Mi 11-en (minimális létszám) voltunk, név szerint: Lina, Laci, Attila, Sebi, Laci, Reba, Rozi, Magdi, Kriszta, Tomi és én. Volt egy tartalék játékosunk, Zita, akitől végül meg kellett válnunk, mert egy másik csapatban volt rá szükség.
3 pályán mozogtunk, első körben a leghátsón, a 10es pályán kezdtünk. Ez volt a mi szerencse helyünk, mert ezen mindig nyertünk!
Első ellenfelünk a KoMéta csapat volt. Nagyon izgultam, bár előtte gyakoroltunk a Margitszigeten, mégis remegett a lábam és dobogott a szívem, mert nem akartam elbénázni a játékot vagy akadályozni a bénaságommal a többiek lelkesedését.
Sorsot húzott Attila vezér, a mi csapatkapitányunk, így esett, hogy ütős csapat lettünk. Beálltunk egy sorba, megjegyezve ki van előttünk, és indult a játék. A mostanra bemelegített lábaink és karunk megfeszülve várta a megmérettetést. Első ütő ügyes volt, majd jöttek a többiek és még azok is nagyon jól ütöttek, akik sosem játszottak ilyen játékot.
Mind a szabályok, mind a bírók szigorúak voltak, de szerencsére az első játéknál még belefért egy két tisztázás és szabály újratanulása. Természetesen onnantól kezdve nagyon figyeltünk mindenre.
Az első ütésem egész jó lett, úgy emlékszem, bár izzadt a tenyerem és izgultam, mégis sikerült futnom.... és esnem is. Az első éles kanyarnál úgy elcsúsztam, hogy felhorzsoltam a fél alkarom és a felső combom is belilult. Ám a szabályok azok szabályok, és sajnos nem fogtam a pontot az Állj! pillanatában, ezért majdnem kizárt a bíró, de aztán megvédett egy KoMéta játékos, hogy tényleg nagyot estem, így megtarthattam az álláspontomat. Küldöm a FairPlayt!
Ezt leszámítva izzott a levegő! Mindenki figyelt, ott volt, segített, igazi csapattá avanzsálódtunk! Hihetetlen élmény volt a meccs! Egytől egyig azon voltunk, hogy élvezzük a játékot, és nem utolsó sorban nyerjünk legalább egyet. Ezt az első játék végeztével teljesítettük is, így kiemeltük fő szempontnak, hogy innentől kezdve az összes meccsünk örömméta lesz. Örööömmééttaaa!!
A legtöbb forduló után egyeztettük a képességeinket és alkalmaztuk kiemelkedő adottságainkat ahhoz, hogy a lehető legcélszerűbben álljunk be elkapó csapatként. Ennek köszönhetően a bajnokság végére szuper profi csapat lettünk.
De sajnos volt amikor elbíztuk magunkat: rögtön a következő fordulóban, amikoris a 9. pályára érkezvén ismertük meg ellenfelünket, a hivatásos métacsapatot, akik minden évben nyernek, név szerint a Lesből Támadó Ruhaszárítókötél! Nevükhöz híven, tényleg lesből ért a váratlan.
Rossz volt a vereség, de annyira nem, hogy ne élvezzük a játékot. Különben is a pálya volt rossz, nem a csapat! :D Na de visszatérve a valóságba. Kikaptunk, de tanultunk belőle és fejlesztettük a képességeinket, véstük a homlokunkra a szabályokat.
Ezután a forduló után visszakerültünk a 10-es pályára, amit nagyon szerettünk és, mint kiderült, a pálya is szeretett minket. Ellenfelünk a T(Ea)-Rex csapat volt, akik előszeretettel csorogtak ott, ahol csak lehetett, így a feldobó játékosunk sűrűn hajlongott az ütős előtt.
A szerencse felénk tekerte a malmát, már ha van ilyen mondás, így ezt a játékot is megnyertük, hála annak, hogy sokat csorogtak, mert így kiejtettünk mindenkit, sokszor volt csapat csere és sokunk beért a célba. Szeretem ezt a játékot, és jó volt látni, hogy a csapaton belüli személyes viták is megoldódtak és mindenki azon volt, hogy megbékítse a másikat.
Utolsó forduló az ebéd előtt. Itt már eléggé fáradtak voltunk, ráadásul a Tesvíreinkkel kellett harcot vívni: a Flamma_1 csapattal. Ők a korosztályunkból toborzódtak össze, velük volt a szeretett cserejátékosunk Zita is. És meg kell mondjam, ahhoz képest, hogy a bajnokság elején verbuválták össze a tagokat, elég szépen kikaptunk, de nem volt harag, mert szép volt a játék, és különben is örömméta van! Salalalalala!
SZÜNET-EBÉD-IVÁS-PISI-PIHI-TAKTIKAI MEGBESZÉLÉS-SZERETET
13 órakor kezdődött a második blokk, 9-es pálya, ellenfelünk: Lányi+Legyen Tánc. Bevallom őszintén, erre a játékra nem nagyon emlékszem, hogy mi történt. Lehet azért nem, mert az elején kiestem, és szorosan követett még pár csapattársam is. Jól játszott az ellenfél, mi meg szintén jól, csak nem eléggé! 
A magas fűben nehéz volt futni, az átkozott kutyatejes pitypangok pedig úgy csúsztak, hogy kb. egy forma-1 es versenyzőnek éreztem magam a farolásokkal és fékezésekkel. A gerincet nem kímélő hajolás sem segített a jobb teljesítményben, de legalább rendszeresen kiroppantgathattam a hátam.
Tényleg fontos kiemelnem, hogy a játék végére mindenki olyan jól megtalálta a helyét a pályán, hogy öröm volt nézni! Lina, Reba, Sebi, Tomi álltak általában elöl, Laci, Attila és én hátul, mi voltunk a távelkapók, Kriszta és Másik Laci álltak oldalt, nagyon fontos szerepük volt, Rozi és Magdi pedig felváltva voltak dobók. Mindenki örült a másik sikerének és biztattuk egymást, ami nekem nagyon motiváló volt!
Ez után a játék után végre pihenő kör jött. Ekkor letelepedtünk a fűbe és élveztük a gyönyörű, tökéletes időjárást. Volt aki gyakorolta az ütéseket, elkapásokat, volt aki evett-ivott és volt aki csak heverészett a fűben a napon és csodálkozott nap végén, hogy olyan vörös, mint egy rák.
A lustálkodás után feltápászkodtunk és elindultunk az utolsó meccsünk pályája felé. Ez már tényleg örömméta volt, mert semmi nem múlt rajta. Nyertünk is, vesztettünk is, össze vesztünk, kibékültünk, elestünk, felálltunk, kiestünk szurkoltunk. Mindenben volt részünk, kivéve egy dologban, amit ez az utolsó játék koronázott meg. Attila király, a mi csapatvezetőnk olyan jót ütött a susnyásba szabályosan, hogy futott egy bajnoki métakört!!! wuhúúú! Hatalmas nagy ováció fogadta amikor beért, mindenki ugrabugrált, sajnos egy két ember átszökdécselt az alapvonalon, így lement pár megszerzett pontunk, de még ez sem rontotta le a kedvünket! MÉTAKÖR!
A játékot szuperül megnyertük, csodálatos befejezése volt a bajnokságnak.
Egy kis szünet következett, ahol ettünk, ittunk, beszélgettünk, találkoztunk, majd letelepedtünk az erdei oltár elé, ahol nemsokára Szabolcs atya csodálatosan egyedi szentmiséjén vettünk részt. Az énekek felemelőek voltak, és bármikor körbenéztem, mindenhol piros mosolygós arcokat láttam. Nagyon megnyugtató volt, hogy létezik ennyire szeretetteljes közösség. Az, hogy csatlakoztam a Szentjánosbogár közösséghez, életem egyik legjobb döntése volt.
A szentmise végén jött a várva várt eredményhirdetés. Mi, a nyugger korosztály voltunk a legvégén, és képzeljétek el, 4. (azaz negyedik) helyezést értünk el! Eggyel csúsztunk le a legjobb díjtól, a vödrös nápolyitól. A második helyezés métaütőt és labdát kapott, az első helyezett pedig kupát (amiből nem mellesleg áldoztattak a misén). Legközelebb rágyúrunk a harmadik helyre, hogy zabálhassunk mértéktelenül nápolyit.
A program végén még átnevetgéltük a viccesebb részeket, megdicsértük egymást a remek teljesítményünkért és készítettünk csoportképet. Sajnos Laci és Kriszti már előbb hazament, így őket oda kell képzelni, valamint van egy kakukktojás is.
Végezetül, szeretném nagyon megköszönni a szervezőknek ezt a csodálatosan kidolgozott és lelkiismeretesen véghezvitt programot! Profi szervezés volt. Sehol egy elakadás, mindenre megoldást találtak és ott voltak ahol kellett. Egyszóval: Köszönöm!
A lustálkodás után feltápászkodtunk és elindultunk az utolsó meccsünk pályája felé. Ez már tényleg örömméta volt, mert semmi nem múlt rajta. Nyertünk is, vesztettünk is, össze vesztünk, kibékültünk, elestünk, felálltunk, kiestünk szurkoltunk. Mindenben volt részünk, kivéve egy dologban, amit ez az utolsó játék koronázott meg. Attila király, a mi csapatvezetőnk olyan jót ütött a susnyásba szabályosan, hogy futott egy bajnoki métakört!!! wuhúúú! Hatalmas nagy ováció fogadta amikor beért, mindenki ugrabugrált, sajnos egy két ember átszökdécselt az alapvonalon, így lement pár megszerzett pontunk, de még ez sem rontotta le a kedvünket! MÉTAKÖR!
A játékot szuperül megnyertük, csodálatos befejezése volt a bajnokságnak.
Egy kis szünet következett, ahol ettünk, ittunk, beszélgettünk, találkoztunk, majd letelepedtünk az erdei oltár elé, ahol nemsokára Szabolcs atya csodálatosan egyedi szentmiséjén vettünk részt. Az énekek felemelőek voltak, és bármikor körbenéztem, mindenhol piros mosolygós arcokat láttam. Nagyon megnyugtató volt, hogy létezik ennyire szeretetteljes közösség. Az, hogy csatlakoztam a Szentjánosbogár közösséghez, életem egyik legjobb döntése volt.A szentmise végén jött a várva várt eredményhirdetés. Mi, a nyugger korosztály voltunk a legvégén, és képzeljétek el, 4. (azaz negyedik) helyezést értünk el! Eggyel csúsztunk le a legjobb díjtól, a vödrös nápolyitól. A második helyezés métaütőt és labdát kapott, az első helyezett pedig kupát (amiből nem mellesleg áldoztattak a misén). Legközelebb rágyúrunk a harmadik helyre, hogy zabálhassunk mértéktelenül nápolyit.
A program végén még átnevetgéltük a viccesebb részeket, megdicsértük egymást a remek teljesítményünkért és készítettünk csoportképet. Sajnos Laci és Kriszti már előbb hazament, így őket oda kell képzelni, valamint van egy kakukktojás is.
Végezetül, szeretném nagyon megköszönni a szervezőknek ezt a csodálatosan kidolgozott és lelkiismeretesen véghezvitt programot! Profi szervezés volt. Sehol egy elakadás, mindenre megoldást találtak és ott voltak ahol kellett. Egyszóval: Köszönöm!
 |
| SzupPer csapat + Kriszta és Laci II. |
