Biztos unjátok már ezeket a hetente felbukkanó stoppos bejegyzéseket, de egyszerűen nem tudok betelni vele. Menni kell, mert hihetetlen élményekkel gazdagít az út és a társaság. Olyan helyeken járok ingyen, amikről álmodni sem mertem. Olyan emberekkel találkozom és olyan életeket ismerek meg amikből nagyon sokat lehet tanulni.... de valamikor, a nyár is véget ér, és ezzel a véggel a stoppolások is abbamaradnak.
Az idei nyár búcsú útját Rozival tettem meg és ez az út tökéletes lezárása lett a nyárnak.
2015. szeptember 4. Péntek - A név kötelez
Hol is kezdjem. Nyilván az elején kellene, de itt most nehéz meghúzni a vonalat, hogy hol is kezdődött a kaland....
Az alapterv megvolt: találkozunk a Ferihegyi vonatállomáson, ahol majd a Ferihegyi úton elkezdünk stoppolni. Igen ám, de Anikó eléggé benézte a vonatot, és mire feleszmélt már Fóton ült a peron szélén, és várta Rozit, aki annyira jó fej volt, hogy átmasírozott a fél világon azért, hogy egy kis újratervezéssel Fótról kezdjük a stoppolást.
Miután megérkezett, felvettük a csíkos egyenpólónkat és kiálltunk az út szélére. Rozi élete első fuvarjára várt, és csak várt. Körülbelül negyed óra után vettük észre, hogy rossz irányba tartjuk ki a hüvelykujjunkat, így gyorsan átsunnyogtunk a másik oldalra.
Így már érthető volt, hogy alig 5 perc után megállt egy autó és felvett minket. Egy kedves házaspár ült a benne, akik ingatlanozással foglalkoztak és kiderült róluk, hogy kárpátaljaiak, de már itt élnek Magyarországon.
Velük bekeveredtünk egy hosszú dugóba, ami csak Gödöllő után hárult el. Nem sokkal a tisztulás után, Máriabesnyőn tettek ki minket egy buszmegállóban.
Az tervünk az egyenpólóval az volt, hogy mindenkitől kérünk aláírást aki segít minket az úton: szállással, fuvarral, kedvességgel, ingyen kajával....stb., a csíkos minta pedig teret adott a szép írásnak. Erre csak az első pár szignó után jöttünk rá, hiszen mindenki a vonalra írta a nevét. :)
Besnyőn 10 perc álldogálás és örömködés után életünk legviccesebb és legjobb autója gurult be mellénk, mégpedig két(?) sztár személyében, a Meztelen Diplomaták együttes tagjaival. Mondjuk csak a forintembert, Totit ismertem fel, a másik srác Isti volt. Hamar kiderült, hogy sok a közös ismerősünk, köztük egy kollégám, valamint gimis arcok, regnumos barátok és mindenhonnan mindenféle emberek. A sok közös ismerős által kicsit úgy éreztem, hogy nem idegenekkel utazom, és ez nagyszerű érzés.
Hatvanig vittek, a körforgalomnál szálltunk ki. Aláírásgyűjtés és közös kép készítés után búcsúztunk el, és mentünk megkeresni a jó helyet. Ez sajnos nehezen ment, de szerencsére kaptunk egy fuvart egy kedves apuka és a lánya képében, akik elvittek a szolnoki leágazáshoz. Már láttam a fényt az alagút végén.
Apropó fény. Mivel eléggé későn indultunk, a nap már erőst ment lefelé. Aggódtam is, hogy mikor fogunk Szolnokra érni, mivel a szállásunkat couch surfing rendszerben szereztem. A szállásadó lánynak jeleztem, hogy megpróbálunk 10 körül odaérni, de ha nagyon későn érkezünk akkor inkább nem megyünk és alszunk a szabadban. Erről persze nem akart hallani, ami számomra megnyugtató volt.
Tehát ott állunk a kereszteződésénél, és mivel ketten voltunk lányok, hamar el is érkezett a fuvarunk. Egy kedves bácsi vett fel, szobafestő-mázolóként dolgozott, így a csomagtérben elfekvő létra alap kiegészítő volt a kocsiban.
Egy órát mentünk vele, kedves, figyelmes és hihetetlenül jófej embert ismertem meg benne. Hatvantól csak pár faluval ment volna arrébb, de a jó beszélgetés és a kedves társaság miatt úgy döntött, hogy elvisz minket Jászberényig.
Ekkorra már nagyon sötét volt, ezért megkértük, hogy tegyen ki minket valahol a város szélén egy viszonylag kivilágítottabb környéken.
Így is történt, de a jó kivilágítás sem segített annyira előrejutni. Ekkor már aggódtam, de Rozi folyamatosan tartotta bennem a lelket, ami nagyon motiváló volt.
Amíg várakoztunk énekelgettünk meg beszélgettünk, nevettünk az eddigi sikereinken és terveztük az estét.
Kis idő várakozás után megállt egy kocsi, aki csak pár faluval vitt tovább, de a sofőr szintén nagyon kedves volt, jó témákról beszélgettünk.
Egy kicsi faluban szálltunk ki, dedikálást kértünk majd mikor elkezdtünk stoppolni, Szolnok feliratú táblával, azon akadt meg a szemünk, hogy mindenki minket bámul. Valahol a falucska központjában lehettünk a kocsma közelében. Ilyen közönség mellett vicces volt ott álldogálni, de szerencsére a sötét ellenére is megállt egy autó és mi beszálltunk.
Ezt a fuvart egy számomra jellemző hangsúlyú szóval tudnám jellemezni (akik ismernek tudják), ez a szó pedig az: érdekes.
Kb. másfél órát utaztunk a bácsival, akiről kiderült, hogy 3 felesége van, már elvált, a mostani feleségével már nem él nemi életet és ha nem lenne lusta, akkor már vele sem lenne együtt. Elmesélte, hogy milyen sokat keres, mennyire gazdag, ezért már más örömszerzési forrást is meg tud magának fizetni. Most is van egy "barátnője" aki mindig mondja neki, hogy váljon el és akkor boldogan élnének amíg.... Ezen az úton nem győztünk hümmögni Rozival....
Zárótörténetnek még elmesélt egy nagyon szomorú esetet egy lányról, aki állami gondozott volt, majd miután felnőtt lett, kapott pénzt az élethez. Ekkor természetesen felbukkant Acsalád, elvették a pénzét a továbbiakban pedig prostituáltként dolgoztatták. A mi bácsink úgy került a képbe, hogy amikor elment a hivatalba ügyet intézni, a lány titokban tőle kért segítséget, hogy elmenekülhessen a fogvatartójától. A bácsi nem tudott mit kezdeni a helyzettel, ezért nem lépett semmit. Erre két héttel látta a hírekben, hogy egy fiatal lány öngyilkos lett és kiugrott a 10-ről. Próbálta ezután telefonon elérni, de már senkit nem talált a vonal másik végén. Azóta is lelkiismeretfurdalása van a bácsinak.
Ilyen szomorú hangulatban búcsúztunk el a egymástól, és immáron Szolnok aszfaltján lépkedve kerestük meg a szállásadónk lakását.
Kis bolyongás után kijött elénk, lepakoltunk, átadtuk az ajándékot, majd elmentünk várost nézni.
Megnéztük a híres kérész szobrot, a mellette lévő gyalog hidat, az uszodát és a fa installációkat, az Agóra Kulturális Központot és az előtte lévő kaleidoszkópos tornyot és még rengeteg kisebb nagyobb szobrokat meg bigyókat.
Természetesen minden Szolnok felirattal fényképezkedtem.
Éjfél körül érkeztünk vissza a lakásba, Rozival még nevetgéltünk egy kicsit, majd stílusosan a kanapén aludtunk el.
2015. szeptember 5. Szombat - Barátság mindenek felett
Reggel 8 kor sajnos esőre ébredtünk. Már kicsit elegem volt az esőből a Holland túrám után, így most úgy készültem, hogy biztosan ne fázzak. Miután elbúcsúztunk, megkerestük a helyes utat Debrecen felé, és stoppolásba kezdtünk, de nemigen vettek tudomást rólunk. Városon belül mindig nehéz elindulni.
Fél óra esőben állás, némi reggelizés után egy buszmegállóban próbáltunk szerencsét, ami hamar el is érkezett, mivel egy bácsi felvett minket és elvitt a főúthoz, az autópálya felhajtóra. Elég ergya helyen szálltunk ki a zuhogó esőben, de annyi mákunk volt, hogy pont építették a bekötő utat, így le kellett lassítaniuk a kocsiknak 60 km/h-ra. Nem sokat várakoztunk, megállt egy autó, benne két székely tartott Németországból hazafelé Erdélybe. Ez a fuvar kalandos volt, mert egész úton hallgathattuk a perverz poénjaikat meg az incselkedő vicceiket. Bevallom, én élveztem a helyzetet, mert szeretek ilyenkor visszavágni és oltogatni a másikat. Az egyik, a Feri teljesen rákattant Rozira, mert hasonlított valami ismerősének a feleségére, így végig vele beszélgetett.
Mivel ők Románia felé haladtak, Debrecent nem érintették, ezért kisebb újratervezést követően velük tartottunk Berettyóújfalura, ahol még meghívtak minket egy-két italra, elkérték a számunkat, aláírták a pólónkat, majd viszontlátást remélve elhajtottak. A körforgalom után kezdünk stoppolni akkor már célegyenest Debrecen felé, majd igen hamar megáll egy nagyon kedves bácsi, aki autódaruzással foglalkozott, épp tartott hazafelé az unokázásból.
Az általános beszélgetős kérdések egyike volt, hogy megkérdeztük stoppoltak e fiatal korukban. Erre ott az Alföldön nagyon gyakran, szinte striguláztuk, az volt a válasz, hogy amikor katonaként dolgoztak, sokszor vették fel őket még kérés nélkül is.
Ez a bácsi is nagyon sokat mesélt a katonai életéről, meg elmesélte mennyi mindent csinált fiatal korában, mi mindennel foglalkozott. Hamar beérünk a városba, ahol kisebb kérdezősködés után elvisz minket az Árpád
Miután könnyítettünk magunkon megkerestük az utcát, ahol egy jó barátunk Mártonék adtak szombat estére szállást.
Miután megérkeztünk, lepakoltunk, beszélgettünk egy órácskát, kipróbáltuk a masszázsfotelt - nagyon király - majd belekezdtünk egy Scrabble partiba.
A döntetlen kimenetelű játék után Rozi elment találkozni pár debreceni barátnőjével, Márton és én pedig átmentünk a szomszédba szalonnát sütögetni.
Az este jól telt, pingpongoztunk, ettünk, ittunk, beszélgettünk, megismertem sok jó embert, Rozi is becsatlakozott a vége felé.
Végül éjfél körül kerültünk ágyba és mélyen aludtunk reggelig.
2015. szeptember 6. Vasárnap - Megszületik a Homokóra és a Kisfiú legendája
Reggel sokáig aludtunk, mert csak 11-re kellett odaérni a misére, ahol sok debreceni barátunkkal szerettünk volna találkozni.
Gyorsan megreggeliztünk, tébláboltunk valamennyit, majd Márton Édesapja vitt ki minket kocsival, majd vele együtt hallgattuk meg a szentmisét.
A templom gyönyörű volt. Világos, modern, fagerendás, tágas. Alig győztem nézelődni. De nem csak a felületi dolgok voltak szépek: rengeteg fiatal, minden ministráns széken ültek, a siketeknek volt jelnyelvtolmács, két termes óvónőkkel felszerelt baba és gyerekmegőrző segítette a családokat a mise hallgatásában.
A prédikáció mélyen megérintett, kaptam valamit, amit magammal vihettem és amit szem előtt kell tartanom a mindennapokban.
A szentmise végén találkoztunk Dáviddal és Eszterrel, velük beszélgettünk egy keveset, majd kocsival visszamentünk Mártonékhoz.... bár Márton már korán reggel visszament Pestre, a család többi tagjával is nagyon szeretünk lenni.
Meghívtak ebédelni, ami nagyon finom leves és mézes-mustáros csirke volt.
Ekkor született meg a címben szereplő két ikonikus figura. Rozi mesélte, hogy női szabónak tanul, ezért szóba jöttek az alkatok. Megkérdezék, hogy tanulja e azt, hogy kinek milyen ruha áll jobban, mi előnyösebb. Ekkor kezdte sorolni, hogy van alma, körte, homokóra, kisfiú... erre én teljesen ledöbbentem, hogy van olyan alkati fogalom, hogy kisfiú???
Mire az apuka semmi zavar nélkül bejelentette, hogy hát nekem is az van. :D Ezen elpoénkodtunk egész úton.
Ebéd után Márton Édesanyja vitt ki minket kocsival az autópálya közelébe egy benzinkúthoz. Az idő gyönyörű napos volt, tiszta, és a széltől friss.
Amíg várakoztunk a Budapest táblánkkal, elkezdtünk írni egy Stoppos indulót, amibe belefoglaltuk a kalandjainkat, de elég nehezen ment. Még most sincs kész. Nem vagyok benne biztos, hogy valaha elkészül. Sokat nevettünk amíg várakoztunk, mert nagyszerű út volt mögöttünk, remek embereket ismertünk meg és sok új tapasztalatra tettünk szert.
Mosolyogtunk az embereken, mert bár nem álltak meg, mégis teli mosollyal zúztak el mellettünk, integettek nekünk és már amennyire lehetséges volt ez a fél pillanat, egy kicsit kapcsolatba kerültünk egymással. Végül megállt mellettünk egy kisbuszos fiatal srác, aki elmondta, hogy szólt a haverjának, hogy vegyen fel minket és vigyen minket Pestre. Várjuk meg, egy nagy bordó kocsival lesz.
Na ezen nagyon jót nevettünk és onnantól kezdve, kb fél órán át csak bordó kocsiknak tettük ki a táblánkat, sajnos eredménytelenül.
Miután meguntuk a várakozást, mindegy lett milyen színű kocsi vesz fel. - bár kitaláltuk, hogy egyszer csinálunk egy olyan stoppos túrát, hogy csak egy színű kocsiba szállhatunk be.
Ennek köszönhetően fél percre rá megállt egy úr, aki egészen Budapestig vitt, azon belül is a Ferihegyre.
Vele az egész utat végignevettük, poénkodott, viccelődött, mi rákontráztunk, így nagyon hamar eltelt az a két és fél óra.
Miután kiszálltunk, elgyalogoltunk Roziékhoz. Út közben fotózkodtunk, "szelfiztünk", művészkedtünk, írtuk az indulót több kevesebb sikerrel, nevettünk, nosztalgiáztunk, megettük az összes csokinkat és reménykedtünk, hogy gyorsan hazaérünk.
Miután megérkeztünk, egy gyors teázás után indultunk is a testvéreivel együtt az esti 8as Veni Sancte misére, ahol rengeteg barátunkkal találkoztunk.
Nekem már különösen hiányzott mindenki, hiszen a nyaramat kb. idegenekkel töltöttem, és nem csináltam túl sok lelki programot ami feltöltött volna.
Mise után vettem észre, hogy 7 nem fogadott hívásom volt, 3 smsem és két hangüzenetem Apukámtól. Nagyon megijedtem, azt hittem valami baj van, ezért -mivel az enyém már csak 1%-on volt, és amúgy is lenémítottam - Tavaszy mobilján hívtam fel őket.
A reakcióra nem számítottam, mert értem általában nem szoktak aggódni.... de a lényeg, hogy Apukám halálra aggódta magát, mert nem adtam magamról semmi életjelet 3 napig, és féltett, hogy elraboltak a bevándorlók. Szerencsére megnyugtattam őket.
Mise után beültünk még sokan a Csempésbe egy italra. Nagyon lélekemelő volt beszélgetni mindenkivel. Rozival menőztünk telededikált egyenpólónkkal, majd szépen lassan egyre kevesebben lettünk.
fél 11 kor én is elindultam haza, ahol már várt a pihe-puha ágyikó és a másnapi munka sötét árnyéka.
***
Első körben szeretném megköszönni Rozinak ezt a kalandot, mert ezzel tökéletesen lezárult az idei nyári stoppos életmódom. Egyszerűen tökéletes volt ez az út. Mindenből kaptunk egy kicsit: izgalom, nevetés, szörnyülködés, eső, barátok, ismerősök, új ismeretségek, nehézségek... minden.
Második körben minden autósnak és azoknak az embereknek akik segítettek minket, nekik is jár a köszönet! Sőt, nekik leginkább!!!
Harmadik körben szeretném mindenkinek megköszönni akivel a nyáron találkoztam, beszélgettem, sírtam, nevettem, ettem, ittam, futottam, bicajoztam, stoppoltam, sziklát másztam, eveztem, voltam, dolgoztam, alakultam és megismertem.
Köszönöm, hogy az életem részei lettetek, remélem a többség jó és szép emlékkel gazdagodott általam és azért nem gondol annyira rosszul rám.
De ne aggódjatok, lesz még havonta legalább egy bejegyzés, ahogy elnézem a naptáramat, mert attól még, hogy vége van a nyárnak, az ősszel valami új kezdődik mindig. Például a tanítási időszak. :D
See you soon
