Ritka a munkahelyen olyan embert találni, aki bevállalós és még meg is csinálja azt, amit eltervez. Én találtam, Böbének hívják. Egyik nap, amikor egy hideg nyári napon beszélgettünk a nyárról, kitaláltuk, hogy el kéne menni valahová egy hétvégére, hogy nehogy ellaposodjon a nyár eleje. Először stoppolni akartunk Horvátországba, majd valamelyik tengerpartra, majd valahová. Eredetileg 3an mentünk volna, és be kell vallanom, Böbe nem akart stoppolni... Végül is azt beszéltük meg, és úgy alakult, hogy ketten elmegyünk egy hétvégére Balatonboglárra, és szétnapozzuk a fejünk!
2013. június 21. Péntek- Budapest | 1. nap - Utazás/Érkezés
Csütörtökön már mind a ketten összecsomagoltunk és úgy mentünk be másnap a munkába. Nagy (csak a Böbének) cuccal felfegyverkezve. El kell mondanom, hogy Böbe még nem sátrazott soha és nagyon büszke vagyok Rá, hogy mégis belement egy jó kis kempingezésbe. A cuccokat illetően, nagyon sok mindent akartunk hozni, végül az összes beszélgetésünk így hangoztt:
- Kell akkor a hűtőtáska?
- Áhh, nem, majd akkor eszünk vendéglőben.
- És akkor vegyünk kaját az útra?
- Áhh, minek, nemrég ettünk, különben is sietni kell a vonathoz.
Mindenki kérdezte, a portástól a kollégákon át, néhol a vezetőségben, hogy hová megyünk, mi ez a nagy hátizsák, meg gurulós táska, mi meg boldogan mondtuk hogy a Balcsira!! Szóval nap végére kb az egész épület tudta, hogy mi nyaralni megyünk :)
Végre elérkezett a várva várt 4 óra (mert ugyebár tök mindegy, hogy hőségriadó van, dolgozni kell a megélhetésért), Böbére várva beszélgettem a portásbácsikkal, elvoltam, majd végre elindultunk. A vonatunk a Déliből indult - milyen meglepő -, próbáltunk olyan vonattal menni, ami valamennyire kényelmes, vagy legalábbis hűvös. Hát ilyen vonat nem volt, de lelkesen felszálltunk a megfelelő vonatra. Nagyon kényelmes volt és csodálkoztunk, hogy hogyan lehet az, hogy alig ülnek a vonaton. Kb. 10 perccel később esett le, hogy a piros székek az első osztályt jelzik, így mi is piros fejjel átblattyogtunk a másodosztályra. A kettő között csak annyi különbség volt, hogy pirosak voltak a székek... A másod osztályon ahová ültünk, viszont kiderült, hogy a vonatnak az a része az Északi partra megy, mert a vonatot szétkapcsolják Fehérváron... Ezzel a ténnyel frászt hoztunk pár utasra, akiket teljesen összekevertünk ,hogy most melyik felén is utaznak, majd kiderült, hogy csak mi vagyunk rossz helyen. Végül is tovább mentünk, és végre megtaláltuk a MI helyünket. Jó meleg volt, és iszonyatosan fülledt a levegő.
Elhelyezkedtünk, majd egyszercsak Apu felhív, hogy hol vagyunk, úton e már. Mondtam neki, hogy itt állunk a Déliben a vonaton. Erre meg mondta, hogy ő is a Déliben van, várja az Öcsémet, Milánkát, aki most jön haza a táborból. Végül is odajött az ablakunk alá, és beszélgettünk néhány szót. Utólag, itthon kiderült, hogy amire vonat felszálltunk, azon még két ismerősünk utazott, tehát csinálhattunk volna egy kis baráti ülést is, de akkor hirtelen elindult a vonat, és megtelt a légtér forró levegővel, és a hajunk lobogott a szélben.
Még ebédidőben vettünk kártyát, szóval út közben spideztünk, beszélgettünk, aludtam, és hallgattuk a mellettünk lévő eszméletlenül hangos, 5millió decibellel beszélő, valami menő suliba járó HÖKösök értelmetlen és mélyetszántó beszélgetését. Érdekes volt, hogy amikor kártyáztunk, akkor a kártyáról beszélgettek, amikor telefonáltunk, akkor a telefonokról, majd ők is telefonáltak, amikor buborékot fújtunk (mert az elengedhetetlen tartozéka a sátrazásnak) akkor a buborékokról beszéltek... szóval ha mi nem lettünk volna ott, akkor nem is tudom hogy miről beszélgettek volna.
Az út nagyon hosszú volt, de izgalmas, kilógattuk a fejünket, buborékot fújtunk, és megállapítottuk, hogy az emberek szeretik a buborékokat. MINDENHOL.
Végre valahára megérkeztünk, és nehezen, de megtaláltuk a kempinget. Bejelentkeztünk, majd elfoglaltuk a "tengerparthoz" legközelebb eső füves részt és elterjeszkedtünk. Ezután semmit nem kímélve, ruhástul belemásztunk a vízbe. Annyira jó volt végre a Balatont érezni, a hűs, de nem hideg vizet! Majdnem a mobilom is érezte, ami benne maradt a zsebemben! :)
Böbe hozta A Sátrat. Kicsit nem ilyen sátorra gondoltam, amikor megláttam, de végére nagyon örültem, hogy ilyet hozott, mert így biztos hogy emlékezetes marad ez a nyaralás, és ilyenben még nem is aludtam. A kép magáért beszél.
A cuccaink természetesen nem fértek bele, így ők kint éjszakáztak mindig. A nagy pakolásban és sátorállításban elmerülve, észre sem vettük, hogy egy gyönyörű naplemente köszönti az érkezésünket. Nagyon hiányzott már ez a látvány, mindig eszembe juttatja a Szabadisóstói nyaralásainkat gyerekkoromban. A naplementét csodálva éreztük a bőrünkön azt az irdatlan mennyiségű szúnyogot is, ami a Balatonból ömlött, szóval befújtuk magunkat jól szúnyogirtóval.
Kifelejtettem, hogy volt mellettünk egy brit házaspár lakóautóval. Fürkészve nézték, hogy mit csinálunk, majd mikor felállítottuk a sátrat, a bácsi értetlenkedve odajött, hogy ez mi. Mondtuk, hogy ez kéremszépen a sátrunk. Ere ő kijelentette, hogy ebben nem fogunk elférni és hogy ez így nem lesz jó. Hiába győzködtük a remek angol tudásunkkal, hogy márpedig nincs már és ebben fogunk aludni ketten, ő nem hitte el. De legalább lefényképezett minket a kis sátrunkkal! - képzelem, ahogy hazamegy és meséli a barátainak, hogy a magyar lányok ebben sátraznak! Menők vagyunk.
Este azt beszéltük meg, hogy elmegyünk várost nézni egy kicsit, ahol eszünk is valamit. Rövid séta után találtunk egy kajanegyedet, ahol nagyon hívogató pizzák, hamburgerek, palacsinták és minden más nagyon finom étel volt. Végül is a pizzánál döntöttünk. Böbe a Hajóskapitány kedvencét, míg én a Lajos barátom kedvencét választottuk. Mind a kettő pizza istenien finom volt! Mellé persze söröztünk, koccintottunk, ettünk, ittunk.
Csak egy polifoam/laticel volt nálunk, mert kettőt már nem tudtam elhozni, így az alváskor első nap Böbe aludt rajta, én meg megkaptam Böbe által hozott kispárnát, következő éjjel meg cseréltünk.
2013. június 22. Szombat- Balatonboglár| 2. nap -Pihenés
Hajnalban arra ébredtem, hogy iszonyatosan fáj a hasam, és mennem kell egy helyre. HEJ! Szóval mint
Ace Ventura a rinocéroszból, megszülettem a sátorból és egy "kellemes" órát a wcben töltöttem. Mire visszajöttem, addigra Böbe is megszületett.
Hoztunk magunkkal egy üveg vodkát és narancsot, kicsit bántuk azt a hűtőtáskát. Mivel este nem koccintottunk, így bepótoltuk reggel. Böbe meg is jegyezte, hogy még csak 10 óra van, és mi már iszunk, közben meg csak fél kilenc volt, szóval nem értettem mi itt a probléma. Koccintás után ettünk az elcsomagolt pizzából, és egy újabb fél óra vécén időzés után úgy döntöttem, hogy nekem még kell az alvás. Előtte lefotóztam a kajára vágyó és kiábrándultan elúszó hattyúkat is. Majd aludtam még egy kicsit.
Mikor felébredtem, Böbét nem láttam sehol, ezért készítettem egy rövidke videót magamról, ahol elmesélem, hogy mi történt eddig.
Rövid alvás után felébredtem, és lezuhanyoztunk, majd átöltöztünk fürdőruhába és VÉGRE belementünk a BALCSIBA!!!
Nagyon jó mély volt, nem kellett 500 métert sétálni ahhoz, hogy 120 cm-es legyen a víz. Beúsztunk, és kiderült, hogy alig bírok úszni. Böbe kényelmesen elúszkált a másik oldalig kb, én pedig 3 karcsapás után mondtam, hogy meg fogok fulladni, inkább visszaúszom. Az is elég fárasztó volt.... edzenem kéne.
A sok pancsolás, meg evés-ivás után, bementünk a kajanegyedbe venni egy kis ebédet. A Hekk mellett döntöttünk, és bár nem szeretem a halat, nagyon ízlett :) Sok is volt, és még finom is. A barna sörömet nem tudtam meginni, ezért azt egy műanyag palackba magammal vittem ,hogy hátha később megiszom. Végül is vasárnapig várta, hogy megigyam, majd egy szemetesben végezte.
Evés után (mert valami csoda
vodkatisztán folytán a gyomrom meggyógyult) elmentünk megnézi a boltokat, meg hogy mi is van még itt. Találtunk egy nagy szabadstrandot, rengeteg bolttal, és vettünk egy barátságkarkötőt, természetesen Balaton felirattal :) meg egy Balatonos kisebb labdát, hogy játszunk vele.
Visszafelé megcsodáltuk a helyet, nézelődtünk, akkor épp valamilyen repülő fesztivál vagy verseny volt, ilyen kis távirányítós repcsikkel szlalomoztak, meg akadályokat kerültek ki. Aranyosak voltak a bácsik a kis joystickaikkal.
Visszaérkezve átöltöztünk megint fürdőruhába és bevetettük magunkat pár órára a tengerbe. Labdáztunk, úszkáltunk, fogtam békát, láttunk döglött halat, láttunk kislányt, aki a döglött hal köré építette egy homokvárat. Ott egy kicsit csodálkoztam, mert egy cuki, kékszemű, kb 6 éves kislány lelkesen építette a várat és mesélte, hogy az a döglött hal - de így mondta, hogy "döglött hal" - a lakó, és a béka is kell neki. Szóval odatettem a békát is, de aztán megmentettem, nehogy döglött békaként végezze.
Leégtünk. Én féloldalasan és indokolatlan helyeken csíkosan, Böbe meg nagyon!
Miután megelégeltük a pancsolást, kényelmesebbe öltöztünk és kártyáztunk egy jót. A boltban vettem még egy Uno kártyát, onnantól azzal nyomtuk. Böbe mindig megvert, pedig azt hittem, hogy jól Unózom. Viszont a spidben én voltam a királynő!
Napközben aludtam is, valószínűleg akkor égtem oda. A balcsiban hűtöttük az italokat, sokat söröztünk, közben, hogy ne törjön össze a hullámok között a vodka, vizes törölközőbe csavartuk és betettük az árnyékba (Böbe ötlete volt) és komolyan mondom, jobban lehűlt, mint amik a vízben úsztak.
Sajnos a naplementét már nem láthattuk, pedig én gyermekien ostobán reméltem, hogy majd a felhő előtt megy le a nap. Nem így történt, de cserébe kaptunk egy gyönyörű sugaras felhős panoráma képet.
Miközben néztük az eget, észrevettük, hogy elég gyorsan villog a viharjelző.... kicsit megijedtünk, nézve a kis sátrunkat meg a cuccainkat, de szerencsére találtunk egy olyan kis terasz féleséget, aminek volt teteje, és mivel V alakú volt, a szelet nagyon jól elvezette. Szóval mögé cuccoltunk. Az új helyünk mellett volt nem messze két sátor és 3 ember. Mikor meglátták a Böbét a gurulós táskával, egyből tökre kiröhögték, hogy ki az, aki gurulós bőrönddel jön sátrazni. Mindent kihallottunk a beszélgetésükből és nekem elpattant az agyam. Hogy képesek ilyen bunkók lenni. Hadat üzentünk. Míg én 5 percig mozdulatlanul néztem őket a legbunkóbb, leglenézőbb tekintetemmel, addig Böbét hívták otthonról és elújságolták, hogy jégeső, hatalmas vihar és orkán. Persze Böbe mindent elismételt, hogy "TESSÉK? Hatalmas vihar? Óriási szél? JÉGeSŐ!?" .... A srácok már nem nevettek annyira, hanem bújták az okostelefonjukat. Egyből nem voltak olyan vidámak. Köcsögök.
Végül is egy kis lapozás után benéztünk a városba, kerestünk valami ennivalót, de már olyan késő volt, hogy semmijük nem volt készleten. Így ettünk hot-dogot, ami elég száraz volt, de legalább sok volt rajta a kecsöp-mustár-majonéz. Ment a partizene, egy ember táncolt és minden olyan hangulatos volt. Böbe fel akart menni a gömbkilátóhoz, de nekem nem volt kedvem, meg a cipőm sem volt olyan, szóval kihagytuk. De már megbántam és ígérem legközelebb megnézem! :D
Mikor visszajöttünk, kiket látnak szemeink a kis menedékünkben SÁTRASTUL????? Igen. A köcsögöket. Mivel már nem voltunk annyira szomjasak, de annál inkább bátrak, Bőbe oda is szólt, hogy "Na? Mostmár nem olyan vicces mi?" - eddigre már esett az eső. mi elővettük a maradék innivalót, uno-t és nagyon jó kártyapartit csaptunk. hívtuk őket is, mire egy lekezelő, lesajnáló, lenéző, bunkó választ kaptunk: "Unózni? Ja persze, majd később..." majd elmentek máshová. Nagyon mérgesek voltunk rájuk.... nem voltak túl szociálisak Mi jót játszottunk, természetesen vesztettem mindig.
Egy emlékezetes párbeszéd:
- Na elegem van ezekből, inkább keverj egyet!
Mire Böbe nyúl a kártyák után, hogy megkeverje,
- De ne kártyát, hanem piát! :D
Persze nem csak az ivásból állt az egész nap! Még aki rosszra gondol!
Este a vihar és a szél és az eső ellenére nem kellett altatni minket, Böbe is átvészelte a polifoam nélküli földön alvás minden örömét.
ORKÁN!
2013. június 23. Vasárnap- Balatonboglár| 3. nap - Hazamenés
Reggel valamivel tovább tudtam aludni, mint általában, vagyis felkeltem valamivel 8 előtt, de azt is csak azért, mert iszonyatosan meleg volt a sátorban. Azt hiszem Böbe már ébren volt. Mikor felkeltem tettem-vettem, majd megbeszéltük azt, hogy én alszom tovább, ő pedig elmegy a boltba és vesz reggelit, hamár vettünk konzerv májkrémet, mert a májkrém az király. Szóval én visszaaludtam egy órára, ő pedig bevásárolt minden jót reggelire és az útra is.
Még mielőtt nekiláthattunk volna a reggelinek, a szokásos probléma felütötte a fejét. Nincs konzervnyitónk. De mint én, a leleményes Anisszeusz, letámadtam a szomszédban reggeliző családot és kértem nyitót, de nekik sem volt. De azért az apuka kinyitotta nekünk a bicskájával puszta kézzel! Közben elbeszélgettem az anyukával, kiderült, hogy Váciak, és hogy az anyuka el akarja végezni a szociálpedagógust, szóval ha van kedvem esetleg hozzá, lehet, hogy évfolyam társak leszünk! :D - nincs.
A finom reggeli után elkezdtünk összepakolni, felöltözni, csomagolni stb. A sátor összerakásával voltak gondok, kicsit nehéz volt orkán erejű szélben összehajtani, de végül is a Böbe felhagyott a kamerázással és segítségemre sietett.
A hazaút elméletileg stoppal történt volna, de mivel Böbe Székesfehérváron kiszállt, végül úgy döntöttünk, hogy nem stoppolok egyedül. Könnyes búcsút és egy csomó pénzt otthagyva elindultunk a vonatállomásra. Szépen lesültünk, kényelmes volt a hazaút. Bár megint kifogtunk egy hangos, ordenáré férfi bandát közvetlenül mellettünk, szóval alvás kizárva.
Siófokon átszálltunk egy légkondis piros vonatra, onnantól már repültünk hazafelé. Böbétől Székesfehérváron vettem könnyes búcsút, onnantól már egyedül utaztam, nincs semmi extra mesélni valóm :) A képek és a videók magukért beszélnek:
***
***
***
***
***
***
