2015. 07. 28.

Wildenauersteig és HTL - Via Ferrata

Talán még bennem sem ülepedett le kellőképpen a stoppolós verseny, de kénytelen vagyok elfoglalni ezzel a bejegyzéssel az első helyet a blogon, ugyanis egy újabb tételt húztam ki a bakancslistámról: Via Ferrata!
Körülbelül 2-3 éve járok rendszeresen és rendszertelenül falat mászni. Egyik kedvenc törzshelyem a Mászóbirodalom, ahol kitartóan koptatom a kapaszkodókat és az ujjaimat is. A szabadtéri sziklamászás eddig nem vonzott annyira, ám egyik vasárnap este beültünk a barátaimmal sörözni a mise után. Ott elkezdtünk beszélgetni, sztorizgatni hobbikról. Ekkor mesélte Kata, hogy ő nagy Via Ferrátás, és mi lenne, ha vele mennék én is. 
Így történt, hogy 2015. július 25-én az ő barátaihoz becsatlakozva útra keltünk hajnalban, hogy megmérettessük magunkat a Hohe Wand meredek szikláin, a Wildenauersteig-en és a HTL Steig-en.

8-an voltunk a csapatban, név szerint: Sanyi a túravezető, Péter az időjós, Peti a még lélekben fiatal, Kori a mindig lelkes, Judit a kitartó, Dávid a bátor, Kata az útkereső és Anikó a lyukas kezű. 

Ez egy rendhagyó bejegyzés lesz, ugyanis nem elmesélem, hanem megmutatom milyen az én szemszögemből a sziklamászás "E" nehézségű falakon! 



A kameráért, a sisakért és a felvétel megvágásáért köszönettel tartozom bátyámnak, akinek a csatornáján lehet megnézni a videót! 

Valamint köszönöm a szervezőknek és Katának ezt a nagyszerű lehetőséget! :)

Via Ferrata!

2015. 07. 20.

HungaroHitch - Stoppolós verseny - 5242

Mivel rengeteg az élmény, próbálom tömören összefoglalni és kihagyni belőle az unalmas részeket. Első körben válaszolok a leggyakrabban feltett kérdésekre:

Mi az a stoppos verseny?
Hungarohitch idén először lett megszervezve, két, szintén nagy kalandor által. A lényege, hogy a 2 fős csapatok útnak indulnak a világba, és pontokat gyűjtenek települések és egyéb tereppontok érintésével, és próbálnak minél messzebb, vagy nehezebb távolságokat megtenni. 

Mi a menete, hogyan kezdődött, hogyan zajlik?
2015, július 18-án reggel 6-tól volt a gyülekező, majd miután mindenki megérkezett és regisztrált, kezdődött a párbaj, ahol 1-1 csapat kiállt a szervezők elé, és egy kérdésre kellett jól tippelni. Aki közelebb tippelt, megnyerte a párbajt és az a csapat választhatott először útirányt (Kelet - Nyugat).

2015. július 19-re, tehát másnap este 8-ra kellett visszaérkezni ugyan ide, a Szépjuhászné büfé elé. 

Honnan tudták a szervezők, hogy nem csaltok?

Minden csapat a regisztrációkor kapott egy HitchBookot, ahol fel voltak tüntetve, hogy mely települések mennyi pontot érnek, valamint vezetni kellett a naplót, hogy mikor vettek fel, honnan és meddig vittek minket. Azt, hogy ismerős vesz e fel vagy nem, mindenkinek a becsületére lett bízva. Engem személy szerint nem érdekelt, hogy csalt e valaki, mert ez a verseny az egyéni talpraesettséget tette próbára. Ha valaki a könnyebb utat választotta, csak azért hogy nyerjen, akkor örüljön a gyengeségének, engem teljesen hidegen hagy, mert MI királyak voltunk! :D

Mivel lehetett ponthoz jutni?

- A füzetben, amit kaptunk rengeteg település fel volt sorolva, melyik hány pontot ér. Ami egyáltalán nem esett útba, vagy le kellett jönni az autópályáról, azok voltak több pontosok (max 150), míg a könnyen elérhetők voltak kevesebb pontért (min. 60). A legtöbb pontot érő városok külföldre estek, ezek 300-at értek. Részletekről később.
- Voltak megválaszolós tereppontok, amiket az autópálya vonalán elhelyezkedő pihenőhelyeken lehetett kinyomozni. Ez zseniális volt, mert nagy háttérmunkára utal! :) 

Kombinációkat lehetett teljesíteni: 10 megyét érintő tereppontok, Balaton-kör, 5 országban érintett pontok, minden "T" betűs település érintése, megyeszékhelyek. Azt hiszem ennyi. 
- utolsóként pedig volt az óránkénti sofőr selfi, ami 100 pontot ért darabszámra. Mi csak ezzel a lehetőséggel nyertünk 2400 pontot.... :D

Nem féltetek?

Nincs mitől, hiszen a stoppolásnál a kölcsönös bizalom megvédi mind a két felet. Vannak kivételek, hiszen mindenhol előfordul tragédia, de milliószor több a pozitív történet, mint a negatív, csak a szájhagyományban ízesebben terjednek a rossz dolgok, mint a jók. Ezen kellene változtatni. 

2015. július 17. Péntek - Pre


A folyamatos emailes levelezés keretében felvetette egy csapat, hogy aki tud, már jöjjön oda péntek este és sátrazzunk együtt, ismerkedjünk és sztorizgassunk. Nagyon jó ötletnek találtam, de sajnos a stoppolós társam, Adri nem ért rá, nélküle meg nem akartam odamenni bandázni. Végül a lustaságom meggyőzött, mert nem akartam korán kelni (ugyebár 6kor találkozó Budapest másik végében), így Adri nélkül mentem oda. 
8 körül érkeztem meg, és a nagy tömeg helyett, akire számítottam a lelkes levelezéseket követbe, mindössze egy és fél csapat ücsörgött a fapadon. Odaültem én is, bemutatkozunk, egyikőjüket már ismertem a Barátok Útjáról, majd elkezdtünk sztorizgatni, élményeket mesélni. 

Ahogy telt múlt az idő úgy egyenes arányban érkeztek meg a többiek. Leültek, beszélgettünk, fát gyűjtöttünk és a tilalom ellenére tüzet raktunk. Iszogattunk és nevetgéltünk. Éjfél felé már jóóóó sokan lettünk, mindenki oda csapódott, ahol hangosabb volt a nevetés. 
Az elején úgy terveztem, hogy a szabad ég alatt alszom, - mivel Adrinál volt a sátor, - de ahogy elkezdett mocorogni az ég alja, inkább bekéredzkedtem egy sátorba, ahol volt sok hely és csak egy srác aludt benne. 

A buli körülbelül 1-fél kettőig tartott mire minden elcsendesedett. 

2015. július 18. Szombat - 442 km, 16 fuvar

A reggeli ébresztő egy ordítás volt, valamint idő közben hárman lettünk a sátorban. Gyors összepakolás és szálláshely megköszönés után, dagadt, álmos szemmel levánszorogtam a Szépjuhászné Büféhez, ahol Adri már várt, hasonló ábrázattal. 


Első körben vettünk egy kávét és némi ennivalót az útra, reggeliztem egy kicsit, és indultunk regisztrálni, majd megvártuk amíg mindenki más is regisztrál. 
Ez után, elsőként szólítottak minket a párbajra amit megnyertünk, így mi választhattunk először útvonalat. Természetesen nyugat felé vettük az irányt. 
Miután megkaptuk a füzetet, leültünk taktikázni, kigondolni hogyan jutunk a legtöbb ponthoz, a legrövidebb, vagy leggyorsabb út által. 

Minden csapat lelkesen számolt, jelölt, bújta a térképet, majd a szervezők vezénylésével egy közös kép készítése után puskalövésre indult a verseny. 


Mi is elindultunk, természetesen stoppal. Nehéz az útról írni, mert nagyon monoton és sok szóismétlés lenne benne, így csak rövid vázlatokkal felsorolom, hogyan is mentünk. Általában nem vártunk többet fél óránál, kivéve külföldön, ahol előfordult a háromnegyed óra is. Az úton magunkról és a versenyről beszélgettük legtöbbször: foglalkozás, mit tanulunk, hol dolgozunk, kik vagyunk, nem félünk e, két lány stoppol, hú!, milyen a verseny, lehet a támogatni ezt, a sofőrök kik, mit dolgoznak, hol élnek, milyen ott...stb. De térjünk rá a lényegre:

1. Budapest - Pesthidegkút
Itt egy kedves férfi vett fel minket, aki munkába tartott és remélte, hogy nem a főnöke ér be előbb. Nem mellesleg ez a férfi kecskesajtot készít.

2. Pesthidegkút - Pilisvörösvár

Egy családi kisbusz állt meg mellettünk, egy fiatal apuka vitte a gyerekeit a Piliscsabai evangélikus táborba, nagyon jó út volt.

3. Pilisvörösvár - Piliscsaba
Elmehettünk volna az előző fuvarral is, de valami félreszervezés miatt kiszálltunk Vörösváron (itt lett az első fotónk), viszont így felvett minket két szép férfi, akik a Legion Run futóversenyre igyekeztek. Utólag kiderült, hogy a sógorom is részt vett a versenyen és végigfutotta! :)


4. Piliscsaba - Tinnye
Egy idős házaspár vitt minket tovább, őket azért szerettük, mert sokszor megkínáltak zsömlével. 

5. Tinnye - Zsámbék

Ide a sok pont miatt jöttünk le, sajnos később vettük észre, hogy Zsámbéki pihenőhely ér csak pontot, amiért fel kellett volna kószálnunk az autópályára, de azt nem akartunk, ezért inkább újraterveztünk egy kicsit. Ekkor vett fel minket egy fiatal srác, aki egy Merci Limuzinnal állt meg, és az EFOTT-ra igyekezett. Ő vitt el Zsámbékig. 

6. Zsámbék - Bicske
Itt volt egy kis kavarodás, mivel szerettük volna teljesíteni a 10 megyés kombinációt és mindenképpen be akartunk jutni Oroszlányba. Ám sehogy sem sikerült oda eljutni, így egy kicsit ide oda bolyongtunk.


7. Bicske - Bicske
Itt bolyongunk. Bár úgy emlékszem, hogy a város egyik végéből a másikba jutottunk át egy kedves hölgy közbenjárásával.

8. Bicske – Remeteség

Itt már lemondtunk a 10 megyéről és átszerveztük magunkat, hogy elindulunk Bécs felé szerencsét próbálni. Ez alkalommal egy olyan nő vett fel minket, aki szintén nagy stoppos volt hajdanán és felvitt minket az autópályára. Itt kiszállva a Remeteségi pihenőhelyen tereppontot találtunk. A feladat az volt, hogy az S.O.S. Hívótelefon mellett lévő korláton milyen felirat van. Megkerestük és kitöltöttük a helyes megoldást: Zöld Zsiráf.
Azonban, ezen a pihenőhelyen volt egy másik pont is. Általában úgy voltak elosztva a pontszerzési lehetőségek, hogy az autópálya mind két irányában hozzá lehetett jutni. Minket nem tántorított el az idő, így átmentünk a másik oldalra is egy alagúton és leolvastuk a 9 pöttyöt a falról. Ezzel szereztünk 120 pontot.

9. Remeteség – Arrabona

A következő célunk egy pihenőhellyel arrébb volt, ide egy kedves lány vitt el, aki a barátnőjéhez igyekezett Győrbe. Ő az Arrabonai ph-ig vitt minket. Ott láttuk meg, hogy ezen a helyen csak a másik oldalon van pont, így egy óriási kerülővel átszeltük az autópályát, hátrahagyva a benzinkúton a cuccainkat és leolvastuk a feliratot egy tábláról: Donnie Darko. Visszafelé már nem volt kedvünk kerülni, így egy két jó időzítéssel és rengeteg dudálással átszaladtunk az autópályán vissza a hátizsákunkért.

10. Arrabonai ph. - Bécs

Itt nem volt nagy szerencsénk. Sokáig stoppoltunk, de a legtöbb autós külföldi volt és nem akartak felvenni. Sok idő mászkálás után, némi ellenérték fejében tudtunk csak bekullancsolni egy Bécsbe tartó autóba, ahol a bent ülők egy medencés buliba mentek.
Velük 2 és fél órát haladtunk a déli napsütésben. Hallgattuk a goa zenét egész úton. Amikor kiszálltunk, kaptunk tőlük 2 eurot, mert az nekünk nem volt. Ennek köszönhetően később tudtunk kávézni! :)


11. Bécs - Bécsújhely
Bécsen belül, a Szent István-székesegyházzal kellett fényképezkedni. Itt az volt a nehézség, hogy le kellett jönni a biztonságos főútról és be kellett dzsindzsázni a város közepébe, majd onnan valahogy kijutni. Itt igénybe vettük a metróhálózatot, találkoztunk egy magyar hajléktalan-bolond fiúval, találkoztunk egy magyar benzinkutassal is. Az ő segítségével találtunk egy osztrák nénit, aki elvitt minket Bécsen belül egy olyan helyre, ahol jó irányba tudtunk stoppolni. 

15:15-re értünk be a Goásokkal Bécsbe, és 17:40-kor vett minket fel egy kedves bácsi, aki magyar volt csal 10 éve Ausztriában él már. 
Neki igazán hálásak voltunk, mert tett értünk egy 50 km-es kerülőt, mivel akkora útlezárások voltak, hogy bolyongani kellett össze vissza. Ha ő nincs, biztos ott ragadunk Bécs környékén valahol a pusztába!

12. Bécsújhely - Mattersburg

Bécsújhelyen bóklásztunk egy kicsit, próbáltuk elkölteni a két eurónkat, de a fagyi túl drága volt, így inkább szomorúan stoppolni kezdtünk. Hamar megállt mellettünk egy taxis, aki egy jó barátomra, Tottóra emlékeztetett mint stílusban, mint kinézetre is. Aranyos volt, nagyon törte a magyart, az ő nagyszülei még magyarok voltak. 
Elvitt minket a szülőfalujába, ott tett le egy Meki előtt, ahol ittunk egy finom 1-1 eurós kávét. 

13. Mattesburg - Kelénpatak - Határ

Itt egy nagyon fura bácsi vett fel minket, aki nem értette hová akarunk menni, így kitett minket egy kelta sírhant, vagy temető mellett, hogy innen már csak két km a határ, jó gyaloglást. Nem értettük mi van. Itt nagyon sok idő elment, mert senki nem volt magyar aki megsajnált volna. Kocsik alig jártak. Ám valami csoda folytán, egy véletlennek köszönhetően sikerült bestoppolni magunkat egy Cabrióba. Én préselődtem  ültem hátul, Adri elöl. Ennek a sofőrnek hála eljutottunk a határhoz.

14. Határ - Sopron

Innen egy Ausztriában dolgozó pincérnő vitt minket el ahhoz a leágazáshoz, ahol Sopron kikerülésével gyorsan túl tudunk lenni sok nehézségen. Ám nem nagyon vettek fel, és már a nap is nagyon lemenőben volt. Ki akartuk kerülni Sopront, de végül úgy hozta a helyzet, hogy már mindegy ki áll meg és merre megy, mi beszállunk. 

15. Sopron - Fertőrákos - Sopron

Amikor már kerestük a sátrunknak a helyet, épp megállt egy kedves ember, akiről kiderült,hogy Székelyföldről származik, csak errefelé telepedett le és külföldön dolgozik. Ő elvitt minket Fertőrákosra, mert ott lakott, ez sok pontot ért nekünk, majd miután elmondtuk, hogy stoppos versenyen vagyunk, gondolt egyet, és visszavitt minket Sopronba, ahol vasárnap reggel sokkal több autó jár, mint az ő kis zsákfalujukban, Fertőrákoson.

16. Sopron - Újkér

Megköszönve a kerülőt, kiszálltunk, és pont egy Night Klub előtt álltunk volna meg, de úgy gondoltuk, jobb máshol megállni... Ezért lejjebb mentünk. 
A szabálykönyvben úgy van a törvény, hogy este 22ig lehet csak stoppolni. Mivel nem akartunk egy lakótelep előtt sátrazni, kisajtoltuk a maximumot a lehetőségekből és egészen 21:50-ig jeleztük az autósoknak, hogy felvehetnek minket. 21:50 kor meg is állt egy kedves fiatal fuvaros, aki visszafordult értünk. Ő elvitt minket Újkérig.
Itt tábort állítottunk egy fenyő- és almafa közé, majd egy meglepi-ünnepi Somersby megivása után álomba merültünk. 


2015. július 19. Vasárnap - 330 km, 15 fuvar

17. Újkér - Sárvár
Az este nehezen aludtunk a kocsik és traktorok berregése miatt, így a fejünk vészesebben nézett ki, mint előző reggel. Mivel az esti fürdés kimaradt, így borzasztó érzés volt visszavenni a ruhát a ragadós, koszos magunkra. 

Összepakolás után megkerestük a főutat és stoppolni kezdtünk, aminek az eredménye 6:25 kor állt meg mellettünk: egy kedves bácsi, aki séfként dolgozik Sárváron, oda vitt minket.

18. Sárvár - Ikervár
Sárváron egy rövid bevásárlás és stoppolós hely keresés után megállt nekünk egy férfi, aki elvitt minket Ikervárra. Ez sok 90 pontot érő település volt. Vasárnap reggel senki nem mászkált errefelé, így elindultunk gyalog, közben ha jött egy kocsi megálltunk reménykedve. 

Meg lett az eredmény, felvett minket ember, aki repüléssel foglalkozott és azt mesélte, hogy van egy saját sétarepülője. 

19. Ikervár - Rum
Rumon jót nevettünk, inni sajnos nem tudtunk. Ezen a településen találtunk egy kék kutat, ahol jól lefürödtünk és örültünk a tisztaságnak. 

Ez a stoppolás emlékezetes volt, mert amíg Adri beszélt hozzám, én fénysebességgel felvettem a szemkontaktust egy sofőrrel, majd a kitett jelképes stoppos kéztartás fellendítésének az egy ezred másodperc töredékének felénél is kevesebb idő múlva, Adri csak arra kapja fel a fejét, hogy kiáltom: GYERE FUVAR! és már bent is ültünk a kocsiban egy kedves fiú mellett, akinek aznap volt a szülinapja. 

20. Rum - Zalaegerszeg
A srác elvitt minket Zalaegerszegig, ahol kitett egy olyan helyen ahol jól stoppoltunk. Igazából egy kicsit eltévedtünk meg mászkáltunk egy fél órát, majd ezután stoppoltunk egy jót. 


21. Zalaegerszeg - Hévíz
Itt megállt mellettünk egy Svájci férfi aki most csak azért van a családjával Magyarországon, mert azt szerette volna, ha a kisgyereke az első egy évég itthon tölti. Amikor megkérdeztük, hogy mi hiányzik neki itthonról, azt mondta, hogy a túrós bukta, mert azt szereti!

22. Hévíz - Gyenesdiás

Ez az út vicces volt. Kiderült a úrról, hogy Pannonhalmi diák volt, nagy stoppos, hogy mindig kiöltöztek a stoppoláshoz, így jobban felvették őket, hogy egy haverja bérelt egy papi reverendát és úgy felvették hogy még valaki gyónni is akart nála.... szóval jó sztorikat hallgattunk!

23. Gyenesdiás - Balatongyörök, Szépkilátó

Ezen a szakaszon egy fuvaros fordult vissza értünk, majd egy kis csomagtérben utazás és rendőrök elől fetrengés a koszban után tett ki minket a kilátónál.

24. Szépkilátó - Balatonfüred
Ezen a helyen már harmadjára stoppolok ezen a nyáron és már kicsit untam. De tudtam hová kell állni, ennek köszönhetően megállt egy NAGYON fura bácsi. Az elején azt hittük, hogy nekünk állt meg, aztán miután nem reagált az ablakon kopogásra gondoltuk nem nekünk áll meg. Aztán valami fura helyzet történt és mondta, hogy mégis nekünk állt meg, csak átcsoportosítja a csomagtartóját. 

Ezután lesegítette a táskánkat, bepakolt hátra, kinyitotta nekem az ajtót, beültem hátra, becsukta utánam az ajtót, majd Adrival is ugyan ez történt. Itt egy kicsit gyanakodtam, de szerencsére nem történt semmi baj, és boldogságban megérkezzünk Füredre.

25. Füred - Veszprém

Itt megálltunk egy kicsit pihenni és enni az árnyékban, majd Kerestünk egy jó helyet és ment minden úgy, ahogy eddig. Kar ki, mosoly fel, vidámság on, és a kocsi be is gördült. Egy német férfi vitt minket 190km/h-val Veszprémig, út közben kellemes country zene szólt. Nagyon élveztem a klímás utat. 

26. Veszprém - Székesfehérvár
A kellemes klímás kocsi után, egy elég merész manőverrel leállt mellénk egy TRABANT!! :D Ráadásul pont olyan, amilyen nekünk is volt, Combi :) ♥ A sofőr pedig egy két méter magas erős srác volt, aki ment a barátaiért Dunaújvárosba, hogy onnan továbbmenjenek Rockmaratonra. 

Beültünk és boldogan száguldottunk 80-nal az országúton egészen addig, amíg nagy megdöbbenésünkre egy bögöly, ami épp teleszívta magát, szétploccsant a szélvédőn, maga után hagyva egy nagy vértócsát, pont úgy, hogy a sofőr alig látott ki az ablakon. 
Székesfehérváron, amíg lefényképeztük a táblát, addig ő lemosta az ablakot, majd elvitt minket egy olyan helyre, ahol jól tudtunk stoppolni.

27. Székesfehérvár - Siófoki lehajtó

Kiszállás után, rövid várakozással megállt mellettünk egy fiatal férfi, aki épp esküvőről érkezett, így megkínált minket sütivel. Ő csak rövid ideig vitt minket, egészen az autópálya bevezetőjéig. 

28. Siófoki lehajtó - Budapest
Itt egy kicsit életveszélyes volt várakozni, de szerencsére megállt egy fiatal házaspár, akik épp Budapestre tartottak. Megkönnyebbültem, hogy már biztonságosan visszaérünk pestre, nem fogunk lemaradni a záróráról és még több pihenőhelyet is érinthetünk a kedves pár jóvoltából. 
Ők egészen a Móricz Zsigmond körtérig vittek minket.

Budapesten belül még kóvályogtunk egy kicsit, igénybe vettük a tömegközlekedést, majd mikor közelbe értünk a Szépjuhásznéhoz, megpróbáltunk stoppolni a városon belül. Én hittem, hogy sikerülni fog, és sikerült is! Felvett minket egy pizzafutár, aki először azért nem állt meg, mert menekültnek nézett minket, aztán meg azért, mert menekültnek nézett minket. 
Ő közel vitt a célhoz, de végülis nem olyan jó helyre, így egy kicsit eltévedtünk, majd egy kedves lány megállt nekünk és elvitt a jó helyre, ahol szintén felvett minket egy ember. Ő letett a közelben, ahonnan már csak gyalog mentünk tovább. 

Amikor megérkeztünk, még kevesen voltak ott. Mi kicsit túl korán is érkeztünk. A szervezők köszöntöttek, és tolták elénk a finom zsíros kenyeret. Betoltunk egy tálcával ketten, az biztos. Közben megittunk 3 üveg sört is fejenként. 
Ezután már csak vártuk a többieket, és az ott levőket kérdezgettük, hogy merre jártak, mit csináltak. Bevallom, ezt vártam a legjobban. A megérkezést. A történeteket és kalandokat, vicces szituációkat, távolságokat. Hihetetlen! Olyan szívesen elolvasnám mindenki történetét! :)
Az este hátralévő részében izgultunk a többiekért, sztorizgattunk, ettünk ittunk. 8kor lett vége a versenynek, 200 pont fejében belefért a fél óra késés. Voltak akik pontban érkeztek, voltak akik sajnos lekésték a célt. Ők kiestek a versenyből. 

10 körül volt eredményhirdetés, ahol mindenki kapott ajándékba egy üveg szabadon választható bort, valamint kaptunk oklevelet és egy térképet. 
A dobogósok érmét és kupát kaptak :) Ezután volt egy össznépi tapsikolás meg örömködés, de én azt már nem vártam meg, mert kaptam fuvart egy baráttól, aki elvitt közel az otthonhoz. 


Összegzés:

- 34 papíron vezetett fuvar
- 772 km
- 4240 pont
- 2 nap
- rengeteg új ismerős
- rengetek új kapu

Huhh! :) Fárasztó volt, de egy óriási élményt kaptunk, amit szeretnék megköszöni a szervezőknek, Kovács Péternek és Bors Adriánnak, valamint mindenkinek aki hozzájárult ahhoz, hogy ilyen sok pontot elérjünk! 

Egy nagy tapsot! ;)


2015. 07. 13.

Gyökerek Stopptúra

Nem vagyok az az otthon ülős típus, és ahogy telnek az évek, egyre inkább érzem, hogy nekem tényleg mennem kell. Be szeretném járni a világot, Magyarország zegzugait, kis falvakat, titkos utcákat, elhagyott fák árnyékában akarok fűszálat rágcsálni és tengerszemekbe lógatni a lábamat. Ám ezeket egyedül megtapasztalni nem jó, így kerestem magam mellé embereket, akikkel együtt generálhatjuk az egyediségünkkel a változatos és sokrétű kalandokat.
Ezen a hétvégén Balázzsal indultam el, hogy megkeressük a nagypapája szülőfaluját és egy kicsit kutassunk az ottani emberek emlékeimben, azon az utcán járjunk ahol ő és az édesanyja jártak és azt a fröccsöt igyuk, ami a legjobban esik egy cél elérésekor.

2015. június 10. Péntek, Budapest – Tótvázsonyi Kastélyszálló

Nagy fába vágtuk a fejszénket akkor, amikor úgy döntöttünk, hogy már pénteken munka után elindulunk. A Déli-pályaudvarnál találkoztunk, a vonatunk pedig 18:05 kor gördült ki a peronról. Mind a ketten fáradtak voltunk, hisz épphogy kiléptünk a pénzkeresők világából.
Másfél óra bambulás és semmibe nézés után érkeztünk meg Veszprémbe, ahol beálltunk a legközelebbi buszmegállóba stoppolni. Balázs nem hitte el, hogy ez működni fog, így épp amikor mondta, hogy elindul, lekanyarodott mellénk egy kedves férfi aki felajánlotta, hogy elvisz minket a város másik oldalához, ahol könnyen stoppolhatunk biztonságosan.
Előre be kell ismernem, hogy nagyon kevés nevet jegyeztünk meg, pedig tényleg igyekeztem a fejembe vésni, de – mint általábanilyenkor – ha csak nem írtuk fel egyből, már nem tudtuk felidézni kiknek is tartozunk hálával.
Még az utazás előtt készítettem köszönő kártyákat, amire a blogom elérhetőségét és a kalandjaim fajtáját tüntettem fel. Ez a kedves úr kapta az elsőt :)

Későre járt már, kicsit aggódtunk is, hogy éjszaka kell megpróbálkozni a stoppolással. Mögöttünk gyönyörű naplemente, előttünk a HARIBO gyár kacsintott ránk, amikor is megállt mellettünk egy kerékpárokkal felszerelt autó. Kis átrendezés után ültünk be melléjük. Kedvesek és nyitottak voltak felénk, meg is említették, hogy nem vettek fel még soha stoppost, mi voltunk az elsők! :) Azt tervezték, hogy körbe biciklizik egy nap alatt a Balatont, Szigligetről indulva. Remélem sikerült teljesíteniük amit kitűztek maguk elé.
A kedvességük abban teljesedett ki, hogy elvittek minket Tótvázsonyig a falu másik végére. Kártya osztás és sűrű köszönömök után búcsúztunk el.

Azért idáig jöttünk, mert Balázs építész, és amikor még fiatal volt (höhö) akkor a Cseri Kastély mellett építettek egy kis faházat. Ezt jöttünk meglátogatni, valamint egy egyetemi barát családjáé a kastély. A barát, Benjamin eljött értünk és elvitt minket a házhoz. Úgy volt megbeszélve, hogy a mezőn alszunk sátorban, de nagyon hidegre fordult az idő így kaptunk egy szobát! Kastélyban! Egy KASTÉLYBAN aludtunk! :D Úgy éreztem magam, mint egy királylány.
Miután letettük a cuccainkat, kimentünk megnézni a kis faházat, ami az erdő szélén állt. A nap már lement, hűvös volt. Mikor odaértünk, valami nagy zajjal elkezdett kirepülni a házikóból. Azt hittük denevér, de csak egy kismadár család volt. Az egyik az üvegnek repült rendszeresen és nem találta a kijáratot (pedig elég tágas volt a kiút). Végül Balázs kis rásegítésével kiröppent.
Miután körülnéztünk, felmásztunk a ház tetejére és koccintottunk egy korty pálinkával, lemásztunk és megkerestük a házigazdánkat, akik épp vacsoráztak. Odaültünk melléjük, Benjaminhoz és Zsófihoz a barátnőjéhez és beszélgettünk. Pontosabban a fiúk beszélgettek, a lányok meg hallgatták őket. Nap végére egy kicsit elfáradtam. Evés után megkínáltuk őket egy kis pálinkával, amit még a családi mátrai borkóstolón vettem (életem egyik legfinomabb pálinkája volt), majd koccintás után kiültünk a teraszra, ahol fröccsöztünk és mi lányok tovább hallgattuk a nosztalgikus emlékek felidézését.
Fél óra múlva elbúcsúztunk és lefeküdtünk aludni aaaa KASTÉLYBAN.

2015. július 11. Szombat, Tótvázsony – Zalatárnok

Reggel korán szerettünk volna indulni, pontosan 7kor, de nem így történt. Balázs mindig gyorsan összekészülődött én pedig mindig lassan. Fogmosás, reggeli hideg zuhany után, már felszerelkezve indultunk le egy kis kávét szerezni a konyhából. Út közben találkoztunk Benjáminnal, ő adott nekünk reggelit.
Ezután kimentünk még egyszer megnézni a kis faházat, majd megsimogattuk Sacit a komondort, kicsit sétálgattunk, majd Benjiékkel megittunk egy kávét. E közben ajánlották fel, hogy elvisznek minket Balatonfüredre, mert a Káli-medence volt az első célunk.
Megérkezve Füredre, adtam egy kártyát nekik is, megköszöntem a csodálatos emlékeket és elindultunk jó helyet keresni.

Nagyon hamar kapunk fuvart, egy kedves nő ült benne, valamint egy másik stoppos és egy barátnő. Tudom, borzasztó, de a nevükre most sem emlékszem. A sztorikra viszont annál inkább. Remek út volt! Átkompoztunk a déli partra, előttünk robogott 150-nel egy ősrégi Lada amit alig tudtunk megelőzni, rengeteg stoppos történeten szakadtunk a nevetéstől és hüledeztünk némelyiken, meséltük a saját meséinket, és közelebb kerültünk egymáshoz egy kicsit. A sofőrünkről kiderült, hogy a Hungarohitch egyik vezetőjének a barátja, valamint, hogy ő vezeti az egyik stoppolós oldalt is és az enyémet is belerakja valamikor.

Ezzel a fuvarral egészen Balatonszentgyörgyig jutottunk, egy kis dinnyeárus és egy lerobbant kocsi mellé. A másik stoppos férfi is kiszállt, ő valamivel feljebb ment, mert érte szervezett fuvar jött.
Nem sok idő elteltével felvett két kedves férfi, akikről kiderült hogy hatalmas arcok! Csabi vőfélyként dolgozik, így poénokban nem volt hiány! Vele utazott még Laci, akinek szintén sok kaland jutott az életben. Ezeket mesélték el. Volt egy kis pihenő, ahol kaptam egy nagyon szép szavalást angyalokról és szép dolgokról. De, hogy Balázs se maradjon ki, kapott ő is egy nyomdafestéket nem tűrő jókívánságokkal teli versikét. :D Nagyon vidám út volt.
Keszthelyig vittek, ahol kiszálláskor pár közös képet kértem emlékbe, amit meg is kaptam! :)
A körforgalom után álltunk meg, és bemutattam, milyen az egy másodperces stoppolás. Amint kitettem a kezem, egyből megállt mellettünk egy kék kisbusz. Ketten ültek venne, Misi és Vivien. Az utakon általában magunkról meséltünk, kik vagyunk, honnan származunk, mivel foglalkozunk, mi a célunk az úton. Itt is a foglalkozás volt a fő cél, így kiderült, hogy Misiéknek van egy galériájuk, Vivien pedig közgazdásznak tanul. Nagyon értékes és érdekes dolgokról folyt a szó.
Egészen Bakig vittek minket, ahol a nagy melegre tekintettel megittunk egy házmestert. Tovább haladva szóba elegyedtünk egy nénivel, aki a ház előtti kispadon ült, ölében egy fekete macskával. Aranyos volt és kedves dolgokat meséltünk egymásnak.
Nagyon elégedettek voltunk, mert csak egy falu választott el minket Zalatárnoktól. Balázs nem is gondolta volna, hogy ilyen gyorsan és ennyire egyszerűen eljutunk a faluba. Az emberek kedvességére és a gyors haladásra tekintettel, elhatároztuk, hogy innen gyalog megyünk tovább.
Ekkorrára már nagyon meleg lett, és rendesen izzadtunk, pirosodtunk, porosodtunk az út mellett. Kicsit össze is vesztünk azon, hogy melyik oldalon kell haladni, de most utánanézve kiderült, hogy nem nekem volt igazam, és mindig az autókkal szembe kell haladni. Fura, mindenesetre tartozom egy fröccsel. ;)
Egy buszmegállóban megálltunk ebédelni egy kis maradék, otthonról csomagolt felvágottakat meg zsömiket, majd kisebb kitérő után próbálkoztunk stoppolni. Nem sikerült és továbbmentünk, a lelkesedésünk töretlen, még egy szájharmonika is előkerül a zsebekből és toljuk az utcazenészt.
Hegyen-völgyön vezet az út, végül 3 km híján a falutól nem messze felvesz minket egy kedves furgonos stoppolás nélkül, a nagy melegre tekintettel. Egészen jó helyre visznek el, Zalatárnok, Táncsics u.

Megérkeztünk. Kitűztünk egy célt és most ott állunk, ahonnan a nagypapa ered. Érzésekről itt nem tudok írni, mert nem én éreztem őket, de az őszinte arc mindent elárult, amikor Balázsra néztem.
Amíg ő körüljárta a házikót és a telket, addig én bevetettem magam egy kényelmes árokba és hálát adtam a megérkezésünknek.

Ám ennyiben nem merült ki az eredet felkutatása, most következett a nyomozás, így elmentünk a helyi kocsmába, hogy meghallgassuk az emberek emlékeit a családról. Sajnos már csak a nagyon öregek emlékeztek részletekre, falábról és motorbalesetről meséltek. Megadtuk nekik az alapokat egy jó sztorizgatáshoz, mi pedig fáradtan hallgattuk őket, miközben kortyoltuk a hűsítő fröccsöt, felpezsdítő kávét, finom csipszet ettünk.

Jó 2 óra után megköszöntük az emlékeket, vásároltunk egy kis hagymát, szalonnát, bort, lecsókolbászt és elindultunk a pálinkafőző házikókhoz, ahol az aznapi szállásunk volt. Út közben megnéztük mikor van másnap mise, valamint megnéztük a kis horgásztavat ami a falvacska közepén terült el.
Nagyon pici volt, de szépen rendben tartották, padokkal, romantikus zugokkal tűzdelve. Én egész úton olyan voltam, mint egy jó turista és folyamatosan kattogtattam a fényképezőmet, amit Balázs nem értékelt annyira... Punnyadás és szottyadás után felkerekedtünk.
Út közben fát gyűjtöttünk az esti tűzhöz. Lecuccolás után még szedtünk pár öl fát, én pedig elviharzottam a búzamezőbe gyönyörű naplementét fotózni.
Mire visszaérkeztem, meg volt rakva a gúla. Kis idő múlva teljesen lement a nap, majd az éhségünkre való tekintettel meggyújtottuk a tüzet. Ha azt nem is, de Balázst egy kicsit oltottam, mert borzasztó hézagosan rakta össze a fákat és ha én nem mentem meg, akkor rakhatta volna újra, de szerencsére a jó cserkész mindent megold, így hamar belobbant a tűz egy kis tamponnal és pár szikravetővel.
Sütögetés közben beszélgettünk, falatoztunk, hallgattuk a közelben kelepelő gólyákat. Miután elfogyott a fröccs, már csak tisztán ittuk a 666.- forintos 2 liter mennyiségű bort. Hiába a sátán száma, úgy érzem isteni volt az esti beszélgetés. 'Én még sohasemmel' kezdtük, ami nagyon gyorsan egy témára korlátozódott. (If youknow, what I mean) Ebből átavanzsálódott 'én már csináltamra', majd a vége felé már csak kérdeztünk a másiktól olyat, amire kíváncsiak voltunk a másikkal kapcsolatban, és őszintén kellett rá válaszolni.
Tudni kell, hogy mi ketten nem ismerjük egymást, szinte egyáltalán. Mindig társaságban találkoztunk és akkor sem egymásért, hanem valaki más társaságával. Így megmaradtunk egymásnak úgy, mint: a Totter haverja/barátnéja aki általában ott van a nagyobb összekoccanásokon.
De ez az este nagyon mélyre sikerült és én pont ezt szeretem. Mély beszélgetéseket, ahol mindenki tanul valamit magáról és a másikról is. Nagyon jó volt, köszönöm Balázs!
Sajnos ezt a beszélgetést, - ahogy a tüzünket is – eloltotta egy nagy villámokkal érkező orkán. Gyorsan össze is cuccoltunk, benyomultunk a már korábban felállított sátorba, elhelyezkedtünk és elaludtunk. Nehéz volt, mert addigra már kopogott az eső és én őszintén féltem, hogy a kis Tescos sátrunk az első széllökéskor beázik, felborul, kiszakad, beszakad...stb. de nem így lett.

2015. július 12. Vasárnap, Zalatárnok – Balatonkenese

Az éjszaka folyamán többször is felébredtünk, forgolódtunk, a sátrunk lejtett, így folyamatosan „guggoltunk,” nem tudtuk kinyújtani a lábunkat. Hajnaliban felkeltem kipihenten, hogy akkor indulhatunk, majd kiderült, hogy még csak 5 óra van, így boldogan visszafeküdtem. Addigra a vihar is enyhébb lett.
Balázs kelt fel előbb. Mire kimászott én is felébredtem, kicsit óvakodva mozogtam, mert a sátor bepárásodott és ha hozzáértem az oldalához akkor elkezdett csöpögni a víz.
Lassan, kómásan öltözködtem, összerámoltam a cuccaim, ruháim és megszülettem a sátorból én is. Gyorsan kiszedtünk mindent a sátorból, és amíg vártuk a száradást, elmentem egy helyre, visszajöttem, arcot és fogat mostam, majd összehajtottam a sátrat. Ezután pakolás, pálinkázás, pálinkafőzőház fényképezés, szeretés, macskaetetés, zenehallgatás és indulás.

A mise nagyon későn lett volna, így a templomot elhagyva betértünk a kocsmába, ahol reggeli kávé és a vasárnapi nyitva tartással mit sem törődbe bevásároltunk zsömléket, felvágottat és lekvárt.
Ezután következett a temetőlátogatás, ahol a családneves sírköveket néztük meg. A temető szomorú hely. Ritkán járok oda szerencsére, de ez alkalommal nagyon elszomorodtam. Találtam két egymás mellett lévő ici-pici sírboltot. Kisbabák feküdtek benne. Volt ott egy néni a temetőben, aki pedig a 19 éves fiát jött meglátogatni. Elmesélte a hirtelen halálát, és amikor elbúcsúztam tőle nem tudtam a könnyeimnek parancsolni. Pici babák, fiatal halál. Hálát adtam azért, hogy én még élek, van családom és vannak kalandjaim. Az ember nem is érzi igazán mekkora ajándék az, hogy él....
1 óra temetőlátogatás után elindultunk kifelé a faluból, és esélytelennek érezve magunkat, stoppolni próbáltunk. Vasárnap reggel, egy 650 fős, mindentől távol eső faluban.

Rengeteget várakoztunk, közben összeszedtem magam. Sok idő elteltével megállt mellettünk egy autó, amiben cigányok ültek és mondták, hogy elvisznek minket Bakig. Beültünk és nagyon jól elbeszélgettünk. Nem azt mondom, hogy nincsenek előítéleteim, de igenis adni kell esélyt mindenkinek, hogy bizonyítsa az igazát, és ők bizonyították. Nagyon kedvesek voltak, viccesek és meglepően megszerettem őket.
Elvittek minket a Keszthelyi elágazásig, ahol az előző bejegyzésemben Katával voltam. Ott felvett minket egy kedves család, akik strandolni igyekeztek Keszthelyre. Út közben beszélgettünk, meséltünk magunkról, ők is magukról. Kiderült, hogy Lentiben élnek és van egy lovardájuk, szóval ha arra járunk, akkor legközelebb mindenképpen benézünk hozzájuk.

Elvittek minket a parthoz, ahol letelepedtünk a fűbe reggelizni. Zsömle, lekvár, felvágott, hagyma, majonéz. A vízben vagy egy tucat hattyú úszkált, a gyerekek száraz kenyérrel etették őket, volt köztük egy kerekesszékes fiatalember is.
Evés után sétáltunk a parton és kerestünk egy helyet, ahol belelógattuk a lábunkat a vízbe és vártuk, hogy a snecik, mint egy halpedikűr, tisztára egyék a lábunkat, de nem tették. Én í vízbe – pontosabban a köveken – beljebb merészkedtem és találtam egy lebegő döglött kagylót, aminek az lett a sorsa, hogy elkacsáztam a távolba.
Nagyon meleg van és mi kezdünk egyre fáradtabbak lenni. Ezt kiküszöbölöm egy erős arcon fröcsköléssel, amihez nem maradt el az ellentámadás.

Borzasztó sok bolyongás és sétálás után megtaláltuk a főutat, ahol nem vettek fel sehol. Megláttunk egy benzinkutat, ahol megittunk egy kávét, könnyítettünk magunkon, majd újult erővel tettük ki a kezünket az autók elé.
Óráknak tűnő napon égés után megáll egy kedves fiatalember, aki hazafelé tart Hévízről és miközben haladunk elmeséli a helyi nevezetességeket, mert ő a kereskedelemben dolgozik. Jókat mesélt, tetszett az út :) Balatonedericsi elágazáshoz vitt minket és egy biztonságos helyen szálltunk ki az autóból.
Elképesztően szerencsétlenek voltunk hazaúton. Alig-alig álltak meg, nehézkesen mentünk, de elértünk egy olyan szintet szellemileg, ahonnan már nem sok vezetett el az őrületig. Össze vissza vicceltünk, nevettünk, énekeltünk, harmonikáztunk, beszélgettünk és barátkoztunk.
Végre-valahára felvett minket egy kedves Lengyel úr, akivel nem sokat beszélgettünk, mert nem tudott külföldiül. Így csak boldogan mosolyogtunk és takkoltunk mindenre. TAK!
Elvitt minket Badacsonylábdihegyig, ugyan oda, ahol Katával stoppoltam, de nekünk kevesebb szerencsénk volt. Nem akartunk sokáig álldogálni, mert már 16 óra is elmúlt, mi meg otthon akartunk lenni.
Amíg várakoztunk, Balázs úgy döntött, hogy túl meleg van, ezért leöntötte a hátamat, majd a mellkasomat vízzel. A retorzió nem maradt el, viszont így csupa vizesen esélytelennek éreztem, hogy bárki felvesz minket, ezért valahogy meg kellett várni amíg megszáradok: megéhez/szomjaztunk, így épp kapóra jött, hogy bemenjünk a szemben lévő ebédlőbe és burzsuj áron egyek hamburgert és egy sört, Balázs meg igyon egy kis fröccsöt.
Boldogság után, telítve kiálltunk. Nagyon nehezen, de megáll egy francia rendszámú autó, amiben egy magyar férfi ült. Én elkaptam a kajakómát és szégyen szemre 10 perc erős koncentráció után elaludtam hátul. Balázs (nem tudom, lehet tényleg büdös voltam addigra) egy ideje már mindig előre ült. Most is így tett, így ők ketten nagyon jól elbeszélgettek. Amíg figyeltem én is sokat nevettem, de aztán vége. Képszakadás és arra kelek, hogy hálásan köszönöm a fuvart és a légkondis autót.
Szomorú lettem, amiért elaludtam, mert míg Balázs teljesen bepörgött a lelkesedéstől én annyira befordultam a magam kis világába. Balatonudvarihoz közel álltunk meg, szemben az út túloldalán egy dinnyés kacsingatott ránk, amit nem tudtunk megállni és befaltunk egy sárgadinnyét.
Miközben ettünk, befordult pár kocsi, hogy vegyen a gyümölcsből, ennek köszönhettük a következő fuvart. Kiderült róla, hogy elvégezte a fizikus egyetemet, de most közgazdászként dolgozik. Balázs jól bírta beszéddel, én már az utolsó 3-4 kocsiban szinte semmit nem mondtam. Mindig úgy alakult, hogy Balázstól megkérdezik mivel foglalkozik, elmeséli lelkesen, hogy építész, aztán rám már nem kerül sor, én meg hülyén érezném magam, ha a semmiből előbukkannék, hogy: 'nem mellesleg én népi bőrművesnek tanulok.' Cirip cirip és mindenki kínosan érzi magát. :D
Szóval örültem, hogy gondolkodhattam, ÁM ebben a kocsiban rám is sor került és teljesen belelkesültem, hogy elmesélhettem milyen király dolgokat tanulok és hogy ilyen jó és lelkes hallgatóságom van. Szóval egy kicsit én is felpörögtem.
Jó, beszédes út után Balatonkenesén tett ki minket a vonatállomáson, ami nem sok ellenvetés után stoppolásunk végállomásává lett.

Nagyon fáradtak voltunk mind a ketten, így nyugodt szívvel vettük meg a Déli-pályaudvarra szóló jegyünket. Teljes fáradság.

Fél óra múlva érkezett meg a vonat, elfoglaltunk egy kabint, ahol egy fura bácsi ült. Út közben beszélgettünk, én játszani szerettem volna, de sajnos a velem szemben ülő piros szemű zombi más véleményen volt. Végül csak néztük egymást, nevetgéltünk a kalandjainkon, piszkáltuk egymást, buborékot fújtunk a vonat népének és a gyerekeknek.

2 óra múlva érkeztünk meg az állomásra, majd még a 105-ös busszal is együtt utaztunk sok megállón keresztül. Könnyes búcsú, majd elválás.
Hihetetlen milyen sok mindent ki lehet hozni két napból. De a recept egyszerű:
  • vegyél magad mellé egy embert
  • legyen egy hátizsák a hátadon
  • tűzz ki egy helyet
  • indulj el
  • minden lehetőséget fogadj el (gokart, komp, dinnyeevés, bármi)
  • jóra való látásmód
  • hálaadás
Ennyi. :)

Köszönöm mindenkinek aki részt vett ezen a kalandon, az embereknek akik felvettek minket, akik útbaigazítottak, akik megnevettettek, a motorosoknak akik mindig viccesek, és az útitársamnak, Balázsnak az egyéniségét és a poénjait!

Köszönöm!