- Honnan jött az ötlet, hogy egyedül indulj neki?
Teljesen váratlan volt ez az út, és az, hogy egyedül menjek neki. Maga az terv onnan jött, hogy egy nagyon jó barátom, Totter most kint tanul Dániában, Aalborgban, és mondta, hogy menjek meglátogatni. Úgy voltam vele, hogy miért ne? És akkor eldöntöttem, és már másnap elkezdtem szervezni az utat. Ám mire észbe kaptam, hogy nyár van és hogy társat kéne szerezni a kalandozáshoz, már mindenki elfoglalt volt. Én meg mivel kivettem a három hét szabadságomat, nem ülhettem otthon ölbe tett kézzel, ezért határoztam úgy, hogy egy régi vágyam teljesítem, és egymagam vágok neki a kalandoknak.
- Nem féltél?
De. Nagyon. Rettegtem. Ha nem vettem volna meg előre a repjegyemet Malmöbe, biztos vagyok benne, hogy lemondom az utat. Indulás előtti napon annyira féltem, hogy elkezdtem sírni. Láttam, hogy majd valahol a földön fekve éhesen és szomjasan magzat pózban sírok, mert életképtelen leszek. Alig beszélek angolul. Nem tudom, hogy elég-e a pénzem. Magamra leszek utalva. Mindent nekem kell majd intéznem. Nincs térképem Németországról. Nem fér több cucc a táskámba... és csak jöttek, jöttek az ehhez fogható gondolatok, majd egy kis imádkozás után megnyugodtam. Túlestem a holtpontomon és onnantól kezdve már nagyon izgatottá váltam.
- Miket pakoltál be?
Ez egy jó kérdés. Igazából nagyon kiszúrtam magammal azzal, hogy repülővel mentem. Az olcsóság szempontjából először csak ingyenes kézi poggyászt akartam felvinni, de a WizzAirnél az 42x35x25cm és ez a méret rettenetesen kicsi, és a sátramat mindenképpen vinni akartam, ami viszont nagyobb, mint 42 cm. Volt egy olyan tervem, hogy akkor nem viszek sátrat és majd veszek Dániában, de végül, - mivel egy sátor drágább kint, mint a nagyobb kézipoggyász -, a poggyász megvétele mellett döntöttem. Fellélegeztem, és bátrabban pakoltam be a cuccokat, amik a következők voltak:
Hálózsák, polifoam, sátor, 5 bugyi, egy cicanadrág, 1 túrazokni (+egy a lábamon), 2 mini tusfürdő (hála a repülőgépes szabályoknak), 1 mini sampon, fél mosószappan, fogkefe, fogkrém, dezodor, egy törcsi (amit Koppenhágában ott is felejtettem), legalább 20 darab müzliszelet, fürdőruha, fényképezőállvány szelfizéshez, 3 póló, 2 technikai póló, sál, sapka, meleg pehelykabát, beülő és kantár, esőkabát, térképek, meg egyéb apróságok (füzet, toll, zsepi, töltők, kábelek, hordozható mobiltöltő, fényképezőgép, telefon, mp3 lejátszó, egészségügyi csomag gyógyszerekkel meg vitaminokkal). Ezeket mind bepakoltam egy 33 literes táskába. A sok helyet foglaló holmikat nem használtam sajnos, de nem volt baj, hogy ott voltak. Ja! És persze az Utimalacom: Røff!
- Mennyi pénzt áldoztál minderre?
Igazából csak nagyjából tudok rá válaszolni. Nem nagyon akarom kiszámolni mennyit is költöttem, de úgy érzem nem szórtam a pénzt.
A legtöbb kiadásom az előkészületekre ment rá. Biztonságban érzem magam, ha mindenre fel vagyok készülve, ezért beszereztem rengeteg új csodálatos és hasznos felszerelést, amikre már régen vágytam, csak még nem volt olyan esemény, hogy szánjak is rá pénzt, ezek a következők:
új bakancs: 30.000.- ft (szuper király, kényelmes, és hamar betörhető kevés fájdalommal)
új polifoam: 12.000.- ft (pici helyen elfér, kényelmes nagyon, kicsit susog amikor fordultam)
új sátor: 7.000.- ft (kicsi, de belül mégis tágas egy főre, könnyű felállítani, nem nehéz)
új fejlámpa: 7.000.- ft (egész király, néha elhalványodik, de nagyon erős a fénye)
új táskaesővédő: 2.000.- ft (jól véd, ráfért a táskámra sátorostul, kis helyen elfér)
új polár pulcsi: 1.500.- ft (kis helyen is elfér, nagyon meleg és olcsó)
Ezen kívül váltottam pénzt, + kötöttem biztosítást:
- 60.000.- ft euro (ebből 40 eurót később átváltottam dán koronára)
- 30.000.- ft złoty
- 6.000.- ft utasbiztosítás
Ja! és 130.000.- ft volt az Interrail jegy (Global Pass, felnőtt korosztály, 15 napos bérlet), de ebben a családom támogatott.
Hasznos tipp: Ha veszel Interrail jegyet, mindenképpen töltsd le hozzá a Rail Planner alkalmazást, ami megmentette az egész utamat. Ez arra való, hogy megtervezi neked a vonatutat, megmutatja mikor jön és mennyi idő az utazás, hol kell átszállni és mennyit kell várakozni, valamint csak olyan vonatokat kínál, amik szerződésben állnak az interraillel.
Ennyi az annyi.
- Úgy hallottam, hogy nem beszélsz valami jól angolul. Ez igaz?
Igaz. Az angolom katasztrofálisan rossz. Tényleg. Ettől féltem a legjobban... hogy nem tudok majd kommunikálni, hogy nem fogok tudni intézkedni, vásárolni, embereket megismerni, szálláshelyet foglalni, ráadásul a vonatozás miatt egy egészen új szókincsre volt szükségem, amit persze nem tudtam magamba szívni. Nagyon féltem. De mivel rá voltam kényszerítve, hogy beszéljek, így egy idő után belejöttem, és csak 2 percet dadogtam amíg kimondtam egy egyszerű mondatot.
Igazából arra jöttem rá az út során, hogy a legtöbb átlagos ember szintén fél megszólalni angolul. De akik azt mondták, hogy nem tudnak segíteni, azok mégis mindig tudtak. Hihetetlen, de tényleg igaz, hogy a kommunikációnak csak a 7%-a áll a szavakból.
Ha el akartok képzelni angolul beszélni, akkor ez a videó TÖKÉLETESEN szemlélteti:
KATTINTS
- Mit ettél?
Höhö. Az utazáskor, a legjobban amivel spórolni lehet, az a kaja. Így nem sok mindent ettem. Még itthon, az egyik nagyon kedves kolléganőm, azzal a felszólalással, hogy támogatja a csövezésem, vett nekem egy hatalmas rúd Pick téliszalámit. Ez mentett meg északon, mert ott minden nagyon drága volt, és így legalább csak zsemlét kellett vennem hozzá. Tehát az utam első... 6 napjában a 10ből ezen éltem. Ja és az alma. Az alma nagyon fontos egy olyan utazáskor, amikor igénytelenül eszel, mert ez teljesen rendben tartotta az emésztésemet. Ha úgy van, akkor fog, ha meg úgy akkor lazít. Finom és vitamint ad. Apropó vitamin. Vittem magammal multivitamin és magnézium pezsgőtablettát is. Nagyon fontos hogy valahogyan fenntartsd azt immunrendszered erősségét.
Az utam végén pedig már inkább napról napra vettem egy két péksütit és gyümölcsöt, meg természetesen ott volt a rengeteg müzli is, amit inkább arra használtam, hogy ne korogjon a gyomrom.
- Kaptál valamit az úton? Megvilágosodtál? Gondolkodtál?
Persze, de most nem azért keltem útnak, hogy gondolkodjak. Sőt. Úgy akartam haladni az úton, hogy nem gondolok semmire. Csak csodálni akartam amit Isten teremtett és ámulni, hogy mennyire lélegzetelállító helyek vannak a földön. Ez az első 5-6 napban sikerült is. Egyáltalán nem gondoltam a munkahelyre, a problémáimra, hanem mindent el tudtam engedni. Nagyon élveztem. Aztán a vége felé, mikor már nagyon fáradt voltam, akkor jöttek csak elő a gondolatok és a megoldáskeresések. De talán így kellett lennie. A sok élménnyel mögöttem sok jó gondolatom támadt és úgy érzem sokkal kiegyensúlyozottabb lettem önmagammal és az életemmel kapcsolatban. Ha több is érdekel, kérdezz személyesen, vagy írj üzenetet. :)
Na de most következzék a beszámoló:
***
2016.07.22. Péntek, Debrecen - Koppenhága
Korán reggel édesanyám kivitt a Nyugati-pályaudvarra, ahol a vonatom indult Debrecenbe. Könnyes búcsú után felszálltam a vonatra, és az Interrail jegyemre boldogan írtam be az első utazási célomat.
A két és fél órás út után fél 10 re értem be a debreceni állomásra, de onnan már fogalmam sem volt hogyan jutok el a reptérre, ezért inkább taxiba szálltam, ami egy negyed órás út után letett a reptéren.
Nagyon féltem, mert sosem ültem még repülőn és sosem nem is akartam ülni, de nem volt más választásom. Becsekkoltam, és a rengeteg félelmem ellenére simán átengedtek a vizsgálatokon. A táskám le se mérték, nem is ellenőrizték, egyedül a sátramat nem akarták felengedni, mert hogy fém és hogy "szúró eszköz", de mikor látták rajtam a kétségbeesést, mégis felvihettem.
3 óra volt az út, de megfogadtam, hogy soha többet repülő. Nagyon rossz volt nekem. Fülem állandóan bedugult, aztán hányingerem lett, aztán szédültem, megint füldugulás, rosszullét...stb. A hullámvasutakat sem szerettem soha (mondjuk nem is ültem fel egyre sem), a repülés és a hajózás sem lesz sosem a kedvenceim között... de a lényeg, hogy végre megérkeztem az első állomásomra.
Svédorszááág! Malmöööö! :) Kicsit kiakadtam az időjárásra, mert hidegebbre készültem, hosszú nadrág volt rajtam és pulcsi, erre meg 28 fokvolt, szélcsend. Valamint utólag kiderült, hogy otthon felejtettem a rövidnadrágomat, így az egész úton hosszúban izzadtam végig.
Fogalmam sem volt, hogy ezután mit kellene csinálnom. Kóvályogtam egy kicsit a reptéren, és a jól bevált birka taktika itt is bevált. Követtem a tömeget. Az áramlat elvezetett a kijárathoz, ahol egy taxistól megkérdeztem hol van a benzinkút, ugyanis azt tervezem, hogy elstoppolok Malmöbe, majd onnan Koppenhágába.
A kutat egy kis bénázás, kis kerítésen átmászás után sikerült megtalálnom, és két másodperces stoppolás után felvett egy férfi, aki elvitt egy másik benzinkúthoz, ahol viszont már nem akartak felvenni. Mint utólag kiderült, Svédországban büntetik a stoppolást, de nem a stoppost, hanem a sofőrt. Szerencsémre épp arra járt egy dán bácsi, aki felvett és elvitt Koppenhága belvárosának a szélére.
Kicsit szomorú voltam, hogy kihagytam Malmöt, de örültem, hogy elértem az első napom végpontját. 4 km sétálás, és bolyongás után, totálisan leizzadva találtam meg a hostelt, ahol nem foglaltam magamnak előre szállást. Azt hiszem ezt direkt csináltam, de már nem tudom miért. A lényeg, hogy bementem és mondtam, hogy nekem teljesen mindegy hol alszom, de kell egy hely. A srác egy kicsit kiakadt, majd mondta, hogy oké, megkapom a leg lepukkantabb ágyat, majd befizettem a 140 koronát (20 euro) és lekísért abba a szobába, amit amúgy is kinéztem magamnak a neten. Ez egy 12 ágyas szoba volt egy pince helységben ahol csak két srác volt. Totálisan megfelelt.
Lecuccoltam, lepihentem, beszélgettem a srácokkal (francia, spanyol voltak), majd nem sokkal utána bementem a városba körülnézni. A hostelben szereztem egy kis várostérképet, majd elindultam megkeresni azokat a helyeket, amik nagyon érdekeltek.
Fél 4 körül indultam el. Első állomásom Christiana volt. Ez azért vált fontossá nekem, mert most van egy új énekes akit nagyon szeretek, és ő ott született, az egyik klip erről a helyről szól.
KATT. Muszáj volt látnom. Út közben ami szép látnivaló volt megnéztem, lefényképeztem. Vettem magamnak ennivalót és iszonyatosan örültem, hogy itt vagyok. Elindultam és megérkeztem és még csomó kaland vár rám.
Megnéztem mindent ami érdekel, még a Kis Hableányig is elsétáltam, ami a város szélén van, ott, ahol látszik már a nyílt tenger. Fotóztam, majd elmentem még a legvégébe a városnak, hogy egy kicsit pihenjek és nézzem én is a végtelen horizontot.
Nagyon fáradt voltam, és nem értettem hogy miért, majd az órámra néztem, és láttam, hogy 10 óra elmúlt. Alig hittem el. Tudtam, hogy északon világos van, de ezt ténylegesen megtapasztalni nagyon különleges érzés volt és csodálatos! A kis térképen nagyjából látni lehet merre jártam, persze sokkal cikkcakkosabban, de az nem lényeg.
Fél 11re értem a hostelbe, majd egy kis éhezés után elaludtam.
2016.07.23. Szombat, Koppenhága - Aalborg
Reggel 9ig aludtam, hajnalban sokan jöttek, majd sokan is mentek el. Mivel pincében voltunk, nagyon sötét volt, lámpát nem akartam kapcsolni, így próbáltam nagyon halkan összepakolni a cuccaimat. Volt a szálláson egy csomagtároló szoba, ahol ott lehetett hagyni a cuccokat, de én nem akartam. Most így reggel jöttem rá, hogy talán pont emiatt van, hogy ne itt zörögjek zacskókkal, hanem ott, de már késő volt.
Kiléptem a hostelből, és az első utam egy pénzváltóhoz vezetett, mert nem tudtam, hogy itt nincs euro, csak dán korona. Váltottam, majd elmentem a vonatállomásra. Ott kislányos zavaromban vettem egy helyjegyet az automatából, a vonatot meg könnyen megtaláltam.
Hasznos tipp: Dániában olyanok a vonatok (intercityk), hogy az ülések fölé kiírják, hogy le van e foglalva a hely vagy sem. Így tudsz oda ülni, ahol még nincs szabad. Nagyon hasznos információ volt számomra.
Miután megtaláltam a helyem, be is írtam a jegyembe, hogy Koppenhága Aalborg, megvártam a kalauzt míg megérkezik, onnantól meg már szabadság volt. Alvás, nézelődés. Általában ezt csináltam a vonaton, mert rengeteget utaztam. Ez az út 5 óra volt. Az kalandom elején kínszenvedés volt ez a sok semmittevéssel töltött idő, de a végére a 8 órás utat is simán kibírtam, sőt még élveztem is. Szóval van remény. :)
5 óra szenvedés után megérkeztem Aalborg állomásra, ahol már Totter és barátnője Tidy vártak rám. Olyan jó volt találkozni velük, csak olyan fáradt voltam, hogy nem látták rajtam mennyire örülök. Elmentünk hozzájuk, lepakoltuk a táskát, kicsit lepihentünk, majd bebumlizunk a városba. Fáradt voltam, de nagyon menni akartam és látni.
Amiket megnéztünk:
Óriási óceánjáró hajók, kikötők, zegzugos utcák, Tortuga légkör, medúzák, Totter sulija, rakpart, sirályok és nyulak. Ezek mind-mind gyönyörűek voltak, és bár ők már utálták, én nagyon szerettem hallgatni a sirályok hangját. Ettünk pizzát, meg söröztünk finom söröket.
Ezután hazajöttünk szusszanni, mert úgy volt, hogy este megnézzük a zsúfolt bulihelyeket és a nyüzsgő várost, de én annyira fáradt voltam, hogy totálisan bealudtam felébreszthetetlenül. Másnap már bántam, de nem volt mit tenni.
2016.07.24. Vasárnap, Aalborg-Aalborg
Reggel ébredés után, kis szemrehányást követően megreggeliztünk, majd 11 körül elindultunk busszal a külvárosba, hogy megnézzük a viking temetkezési szertartásos helyet, amit nagyon szerettem volna látni.
A városban épp valami fesztivál volt, így a buszon rengeteg ember beszélt egyszerre, alig hallottuk egymást, és még az utimalacom sivítása is csak halk nyöszörgés volt a tömeg zajához képest. Körülbelül fél órás buszozás után érkeztünk meg a helyhez, ahol a sok kő mellett rengeteg birkát is láttunk. Az idő forró volt és egyáltalán nem volt szél. Mondták Tottoék, hogy ilyet még nem is tapasztaltak, magamban meg mondtam, hogy remek. Nagyon melegem volt bakancsban és hosszú nadrágban.
A nézelődés után elindultunk gyalog visszafelé. Felfedeztünk egy tavat, meg csomó titkos helyet, jártunk gyönyörű templom mellett, majd vettünk ennivalót és sört, amit megittunk hazafelé. Láttam hogyan nyílik fel a híd a kocsik előtt, hogyan haladnak át a kis türelmetlen árbócos hajók, láttam sok medúzát, és csomó lélegzetelállító épületet, hajót és tengert.
Hazafelé vezető úton ettünk egy kis börgerkinges hambit, majd beültünk egy ír kocsmába. A hely nagyon hangulatos volt, a sörök meg finomak! És én kértem ki őket, amire büszke vagyok.
Sokat beszélgettünk, meg szórakoztunk egész nap. Olyan jó volt egy távoli városban, idegen országban barátokkal együtt lenni. A sörözés után még egy utolsót bementünk a városba hajókat nézni, meg szobrokat, majd mikor az idő már későre járt, hazamentünk. Ettünk fincsi tésztát, megnéztünk egy Tarantíno filmet (Kutyaszorítóban), majd Tidy lefeküdt aludni, Totter meg én pedig elmentünk a városba még egy utolsót bandázni, mivel másnap indultam tovább.
Az este nagyon jó volt. Sokat beszélgettünk, lelkiztünk, ittunk valami érdekes koktélt, megismertünk egy Kim nevű fura srácot, majd mikor már jó későre járt, visszamentünk a lakásba és nyugovóra tértünk.
2016.07.25. Hétfő, Aalborg - Drezda
Ezen a napon el akartam menni Aachenbe, ahol egy kedves barátomék laknak, de végül olyan sokat kellett volna utazni (összesen 14 órát), hogy inkább maradtam az eredeti tervemnél, és Drezdába mentem.
Ezen a vonatúton nem találtam közvetlen járatot, így Hamburgban kellett átszállnom, ahol nagy örömömre találkoztam Julival, egy ismerősömmel. Mikor kiírtam a facebookra, hogy mik a terveim, látta, hogy köztük van Hamburg, és írta, hogy találkozzunk. Úgy örültem neki! ♥
Kb 2 órára ért be a vonatom, és végül úgy alakult, hogy az esti 7 óraival megyek majd tovább Drezdába.
Hasznos tipp: Dániában van konnektor és wifi is a vonatokon, Németországban viszont nincs wifi, és nem mindenhol van konnektor.
Összességében a vonatok tartottak életben, mert a mobilomra mindig nagy szükség volt. Azon volt az offline térképem (Locus app - nagyon szuper és hasznos), és azon volt a Rail Planner is. Ha a mobilom lemerül, nem is tudom mit kezdtem volna magammal. Volt nálam egy mobil mobil töltő, de azt az erdőbe tartogattam, ahol nem utaztam vonattal.
Visszatérve. Megérkeztem Hamburgba. A vonatút nagyon stresszes volt, mert mivel itt már nem vettem helyjegyet, össze vissza kellett ülnöm, mert mindig jöttek azok akiké a hely volt. A végén olyan mérges lettem, hogy inkább kiültem a wc elé a lépcsőre, majd átültem a mozgássérülteknek fenntartott székekhez és végre nyugodtan utaztam.
Hamburg a sok előzményi vélemény ellenére nekem nagyon tetszett. Hamburg semmihez sem hasonlítható város. Hatalmas robusztus épületei, óriási kikötője és a hihetetlenül mindenhonnan jövő emberek igazi kikötőváros hangulatát éreztették velem. Mint a Karib tenger kalózaiban bármelyik városjelenet.
Kis telefonálgatás után megtaláltuk egymást Julival, és bebandáztunk a városba. Juli nagyon jó idegenvezető volt, mert pont olyan helyeket mutatott meg, amikre vágytam. Eldugott kis titkos szépségek, lepukkant utcák, templomtornyok, szobrok és varázslatos épületek, hatalmad tengerre benyúló oszlopokon álló lakóházak, gyárépületek, graffitik és még sok ilyen lenyűgöző látványosságok. Minden kis látnivalóhoz mondott valami kis információt, amiket mindig szerettem hallgatni, mert az ilyenek nincsenek benne az útikönyvekben.
Az egyik ilyen az volt, hogy van egy vöröslámpás negyed, ahol az egyik utcába nők nem mehetnek be, csak a férfiak, valamint a prostituáltaknak egyforma cipőjük van, hogy lehessen tudni, hogy kik ők.
Nagyon élveztem Julival ezt a pár órát. Megmutatta hol dolgozik, ittunk ott egy jegeskávét, eleredt az eső többször, várakoztunk, sétáltunk a nagy melegben, és beszélgettünk. Megint elfogott az az érzés, hogy milyen jó, hogy a vannak barátok külföldön.
Hamar elérkezett az indulás órája, elkísért a vonatállomásra, ahol nélküle nem találtam volna meg a peront, mert épp átépítés volt.
Megittunk közösen egy búcsú sört, majd elköszöntünk egymástól. Ő ment búcsúpartira, én meg Drezdába.
Drezda. Itt már akadtak gondjaim, mivel rájöttem, hogy az útitervemet (amin rajta voltak a szállások, meg, hogy mikor hol akarok lenni és mit akarok megnézni) otthon felejtettem, a mobilomra letöltöttem ugyan, de az meg nem volt hajlandó megnyitni. Így csak az emlékeimre hagyatkozhattam. A Locus térkép alkalmazásból nem tudtam letölteni Németországot, mert az pénzbe került volna, így térkép nélkül kicsit aggódtam, hogy mégis hogyan fogok bármit is megtalálni.
Este 10 órára értem meg az állomásra, szerencsére volt konnektor, tudtam tölteni a dolgaimat, de kevés vigaszt nyújtott. Fogalmam sem volt, hogy merre kéne indulni, és kevés ember tudott angolul. Végül már majdnem úgy döntöttem, hogy akkor az állomáson alszom, amikor egy néni, akitől útbaigazítást kértem azt ajánlotta, hogy menjek taxival a kempingbe, mivel azt innen 5 km-re van.
Így lett. Taxiba ültem, 17 euróért elvitt a kempingbe, ahol csak simán besétáltam, pár ember segítségével megtaláltam a sátorhelyeket, és egy gyors sátorállítás után úgy aludtam, mint a bunda.
Innentől kezdve már nem lesznek barátaim külföldön és ez a tudat nagyon magányossá tett.
2016.07.26. Kedd, Drezda - Postelwitz
8 kor keltem fel, elmentem befizetni a kepeing díjat, vettem kaját és térképet a környékről, meg egy bicskát (mivel a repcsire nem vihettem fel), majd végre megfürödtem. A törölközőmet már Koppenhágában elhagytam, de Tottoéktól kaptam egy másikat.
Gyorsan összepakoltam, összeraktam a sátram, majd a mellettem kempingező családtól kérdeztem meg, hogy hogyan tudnék eljutni
Basteihez, mert sehol nem látom a térképen, hogy hogyan is kell odajutni. Ez volt az egyetlen dolog, amire emlékszem, hogy meg akartam nézni. Ez egy olyan látványosság, ahol a sziklákra építettek egy hatalmas kőhidat. Gyönyörű!
Gondolkodtam azon, hogy megnézzem e Drezdát, de végül elvetettem, mert már nagyon vágytam a természetre, erdőre és nyugalomra.
Megnéztem mikor indul a vonat Kurort Rathenbe, ahonnan át kellett kompozni Rathenbe. Ott egy meseszép kis faluba érkeztem, ahol megint csak a tömeget követve értem el az erdei ösvényt. Nem akarok nagyon szót ismételni, de tényleg őszintén gyönyörű az a hely. Falépcsők visznek felfelé, korlátok terelnek a jó irányba. Felfelé menet egy német operaénekes(?) énekel az erdőben pár aprópénzért, csiripelnek a madarak, a fény átszüremlik a fák lombjai között, én meg a hatalmas cuccommal baktatok fel fel fel.
Félúton volt egy félpanorámás kilátó, ahol rá lehetett látni az Elba folyóra és a szemben lévő kis házakra és a távolban fekvő hegyekre.
A legtetején egy kis épület komplexum volt, szállodával, étteremmel, vendéglátós helyekkel. Miután ittam egy sört, lementem azon az úton ahol jöttem, és bementem a nemzeti parkba, ahol egy hosszúkás tó mentén, 2-3 km megtétele után egy vízesés fogadott. A különlegessége az volt, hogy ha befizettél a büfében 30 eurocentet, akkor elkezdett ömleni a víz.
Itt vettem egy kávét és egy kolbászt, mert nagyon éhes voltam, és kellett a főtt étel. Sokáig pihentem ott és néztem az embereket, a vízesést, és a tájat, majd kb 1 óra múlva indultam vissza a vonathoz.
A következő célpontom a Nationalpark Sächsische Schweiz/Szászsvájc volt, amit a kempingben vásárolt térképem hátulján lévő képeken fedeztem fel. Sziklák, létrák, kapaszkodók, mohás sziklafalak. Pont ilyesmire vágytam.
Fel is szálltam a Krippenbe vezető vonatra, majd miután megérkeztem át kellett kompozni a másik oldalra. Általában minden szép dolog az Elba másik oldalán helyezkedett el.
A túlparton már Postelwitz nevű kis falu fogadott. Ennyi. Ez a kis egy utcás falu mindent vitt. Itt akarok élni. Akár csövesként is, nekem mindegy, de ennek a falunak a látványa beleégett a szívembe. Szűk utcák, és amint felnézel a házakra, fölötte magasodnak a hatalmas nagy sziklaoszlopok. A házak bele vannak épülve a falba, és a házakhoz vezető kis utak akár egy titkos kalandpark, olyan volt.
Az idő sürgetett, ne tudtam még hogyan fog alakulni a napom, vagy hogy hol fogok aludni. Ez a "hol fogok aludni" napi problémám volt, de csak a nap végén kezdtem el rajta gondolkodni, mert nem akartam, hogy aggódással menjen el az egész napom.
Postelwitzben követtem a zöld kör turistajelzést, ami elvitt a kősziklák aljához. Még világos volt, de már nem éreztem magamban annyi erőt, hogy végigmenjek egy olyan úton, amit nem ismerek és nem tudom, hogy lehet e arrafelé sátrazni. Ezért visszamentem az út mellett lévő pihenő házhoz, és letelepedtem, mondván, majd itt alszom a pad alatt. Csakhogy olyan világos volt még 9 kor is, és olyan sok ember sétáltatta a kutyáját errefelé, hogy inkább más helyet kerestem magamnak alváshoz. Legalább egy fél órát bolyongtam egy 50 méteres körzetben a házak és az erdő között, amikoris úgy döntöttem, hogy egye-fene, alszom az erdőben. Csak nem lesz baj.
Pont találtam a meredek hegyoldalban egy kis lapos részt, nem messze a házaktól, és ott vertem fel a sátram. Bepakoltam és alváshoz készülődtem. De nagyon féltem. Pont egy állat csapás mellett voltam, ráadásul valamiért lövések is dördültek valahol, így még jobban paráztam attól, hogy a vadászok rám találnak, és elűznek onnan, vagy hogy egy golyó átlövi a sátram, vagy hogy egy állatcsorda épp arra szalad és eltapos...stb. Majd miután már minden rémséget elképzeltem, lekezdtem énekelni a Kacsamesék főcímdalát, különösen azt a részt, hogy "de ha félsz, nézd csak meg a DUCKTALEST! WÚHÚ!" Így sikerült elaludnom.
2016.07.27. Szerda, Postelwitz - Legnica
Szerencsére az alvással sosem volt gond. El tudtam aludni és nem keltem fel semmire sosem. Néha lecsúsztam a sátor végébe, erre emlékszem, de amúgy más para nem volt. Itt annyira puha volt a föld, hogy nem kellett használnom a felfújható polifoamot, aminek tökre örültem, mert olyan nehéz volt mindig leereszteni és becsomagolni.
9 körül keltem fel és már éreztem, hogy ragadok és hogy kezdek igazi vándorrá avanzsálódni. Hoztam magammal bébi popsitörlő kendőt, azzal gyorsan "megfürödtem", véletlenül kiöntöttem a vizem a sátorba, majd összepakoltam a hatalmas kupit és elindultam a sziklák felé. Mások is voltak az úton, de nem zavart, örültem, hogy ha baj van akkor legalább tudnak segíteni.
Ez az erdő is varázslatos volt. Egyszer még visszatérek ide egy hétre, és csak ezen a területen fogok kóborolni. A terep nehéz volt a nagy cuccal, sok volt a lépcső és a szűk hasadék amint át kellett préselnem magam és a táskám, de minden szenvedést megért a végeredmény, ami várt a sziklák tetején.
Sziklááák! Igazából a képek magukért beszélnek, itt most nem ragoznám, mert úgyis csak annyit tudnék írni, hogy gyönyörű, leírhatatlanul szép, csodálatos...stb.
Tehát fenséges sziklák tetején találkoztam egy magyar csapattal, akikkel összebarátkoztam, és velük mentem sokáig együtt. Idősek voltak, idegenvezetővel mentek csoportban, de nagyon sokat segítettek az utam hátralévő részében, mert... most ez beképzeltnek fog tűnni, de el voltak ájulva tőlem és a túrámtól, és ez annyira jól esett. Én nem éreztem annyira nagyszerűnek, mert sokkal sokkal többet akartam látni és sokkal többet tapasztalni, de mindenhol egy rohanás volt, amit egy kicsit sajnálok.
Az egyik bácsi mondta el nagyon sokszor, hogy mennyire vagány vagyok, és hogy biztos benne, hogy a jég hátán is megélek majd ha kell, és hogy sosem lesz semmi olyan gondom az életben, amit ne tudnék majd megoldani. Szeretném ezt elhinni neki.
Nevetgélve és vidáman értük el Schmilkát, ahol megittam velük egy sört, majd elbúcsúztunk. Én még akartam volna menni a sziklák között, de annyira örültem, hogy ilyen kedvesek és befogadóak, hogy lejöttem velük, de nagyon korán volt. Ma itt akartam aludni Schmilkában, de mivel így alakult, úgy döntöttem, hogy átmegyek Lengyelországba és búcsút mondok a németektől.
Innentől már tényleg úgy mentek a napok, hogy csak kitűztem egy célt, és afelé haladtam, de a legtöbb esetben valahol egész máshol kötöttem ki, mint a reggeli tervemben.
Schmilkából átkompoztam a vonathoz, majd másfél óra múlva jött a vonat, ami elvitt Drezdába ahol fél órám volt az átszállásig. A pályaudvaron vettem fánkot, meg banánt, almát, a peronon pedig láttam cserkészeket, de nem mertem odamenni hozzájuk.
Úgy terveztem az utamat, hogy az utolsó három napban keresztül megyek a Tátrán, de a mostani hegyek után egyre kevésbé éreztem magam képesnek rá. A térdem a sok betonon gyaloglástól nagyon fájt állandóan, és nem éreztem magam testileg felkészültnek magamat.
A vonatút nyugis volt, tudtam tölteni a telefonomat és a fényképezőmet is. A lengyel határátkelést alig vettem észre, de mikor már benne voltunk, feltűnően más világ volt mint Németország. Lepukkant, az emberek furák és ijesztőek. Nem tudom miért láttam ilyen negatívnak, lehet azért, mert sok munkás szállt fel a vonatra, akik nagyon boldogan kacsingattak rám egész úton, én meg már nem győztem hova nézni kínos zavaromban.
Legnicába nagyon későn érkeztem meg, és ez volt az egyetlen olyan hely, ahol fogalmam sem volt róla, hogy hol fogok aludni. Este 10 óra volt, és nekem lövésem sincs hol vagyok, vagy hogy mihez kezdjek. Először a vonatállomáson akartam aludni, de a füves rész el volt kerítéselve, így elindultam a város felé, hátha találok egy sötét parkot, azon belül is egy padot.
Nem mentem sokáig, amikor megpillantottam egy templomot, és abban a tudatban, hogy az irgalmasság éve van, abban reménykedtem, hogy tudok a plébánián aludni, de nem tudtam, mert nem találtam a plébániát.
Ekkor elindultam visszafelé, és már arra facsarodtam, hogy akkor egy parkolóban alszom a kukák mögött, amikor megláttam egy kőkerítést, amin átnézve egy kis kertet pillantottam meg. Volt benne egy gyerekhinta és egy kis gumimedence. Tökéletes lett volna abban aludni, talán még az is megérte volna, ha a rám hívják a rendőröket és az őrsön alszom. De inkább nem kockáztattam meg, így elindultam vissza az állomásra. Ám ekkor megláttam egy barátságos társasház nyitott kapuját, és kíváncsiságból bementem rajta. Amit bent láttam jelnek vettem, mivel a kis kert volt az. Egy nagy társasház gangján volt leválasztva a titkos kert, a kapu nyitva, én meg amint be akarok menni rajta, pont jött egy lakó. Odamentem, és megkérdeztem, hogy nem bánná e, ha ott aludnék a kertben csak egy éjszakát, korán reggel elmennék. Ő azt mondta, hogy nyugodtan, biztos nem lesz belőle baj.
Annyira fellélegeztem! Persze nem volt ilyen egyszerű. Féltem, főleg azért, mert nem akartam sátrat verni, az idő meg eléggé esőre állt. Végül úgy döntöttem, hogy bekuckózok a trafóházikó fala mellé, és imádkozom, hogy ne essen az eső. Hogy egy kicsit mélyebben aludjak, kibontottam a sörömet, ami jó meleg volt már addigra, és sikeresen magamra öntöttem, aminek egyáltalán nem örültem, mivel csak egy nadrágom volt, és ha nem lettem volna elég büdös, most legalább alkoholszagom is lett.
Ragadtam, koszos voltam, és mindenem megvolt, hogy hajléktalannak érezzem magamat, de az álmom mégis nyugodt volt, és nem keltem fel semmire.
2016.07.28. Csütörtök, Legnica - Sopot
Ez az éjszaka meghozta az eredményét. Olyan elkeseredett lettem, hogy feladtam a Tátrát, és minden áron tengert akartam látni. Békességet érezni és nyugodtságot. Meditálni a hullámokra és semmivel nem foglalkozni.
Meg is terveztem az utam, egyből elindultam Gdynsky felé, amit nagyon szerettem volna megnézni. 8 óra az út. Egyszer kellett átszállnom Wroclawban, ahol megint attól féltem, hogy ha nem veszek helyjegyet, akkor megbüntetnek, de nem így lett.
Hasznos tipp: Lengyelországban, ha nem speciális vonattal utazol (lsd. később), akkor nem kell helyjegyet venned, elég ha ugyan azt a taktikád csinálod. Ha jön valaki, átadod a helyed. Valamint egyes vonatokon van a folyosón beépített, lehajthatós kis szék, amint kényelmesen lehet utazni.
Hát így történt. Annyira meguntam az ide oda üldögélést, hogy a végén kikötöttem a lehajtós széken. Ennek a széknek köszönhetem a lengyel barátomat, Krzysztofot, mivel ő is kiszorult a kis székre, és így elkezdtünk beszélgetni. Rengeteg hasznos dolgot mesélt csövezési tippekről, meg Lengyelország városairól, és a kedvenc helyeiről:
- a legtöbb nagy városban az információs bódékban adnak ingyen a saját nyelveden tájékoztatót, hogy mi merre van.
- ha találsz a turistacsoportok közül olyat, aki a saját nyelveden beszél, bátran, de titokban csatlakozz hozzájuk, általában nem veszik észre.
- a legtöbb városban, ahol sok a látnivaló, a járdára fel vannak festve különböző útvonalak, amiket tudsz követni, így megspórolsz egy csomó bolyongást a városban
- Lengyelországban van egy étteremlánc, a Bar Mleczny, ahol nagyon olcsón lehet finomakat enni. Néha más néven fut, de a Bar szó ott van, akkor ahhoz tartozik. (vagyvalamiilyesmi)
- Hel-Gdynia-Sopot-Gdansk ezek különböző városok voltak, de már összeérnek, és ennek a területnek van egy külön vonata, az a jelzés van rajta, hogy SKM. Ez egy olcsó vonatjárat, ami ide oda megy a területek között és nagyon praktikus
- Helben (kis félsziget) vannak olyan fókák, amiket saját élőhelyükön lehet megtekinteni, valamint van egy szuper kis fókarezervátum is.
Sok minden mást is mondott a kis városrészekről, de sajnos ezeket nem tudtam megnézni, később mesélek róla.
Krzysztoffal 2 órán át beszélgettünk minden féléről, sajnos én csak keveset, mert akkora már nagyon fáradt voltam, de még így is nagyon élveztem, és ő is a beszélgetésünket. Mesélte, hogy van egy magyar barátja és tud pár magyar szót, de azokat most nem írnám le ide.
Megérkeztem Sopotba - ja igen, mert a vonat nem ment tovább valamiért, de nem volt gáz, mert itt legalább volt kemping - és elég jól megtaláltam a kempinget. Kettő volt egymás mellett, az első nem volt szimpatikus, a második már annál inkább.
Bementem, elmondtam, hogy egyedül vagyok és hogy két éjszakát maradok. Kitöltöttem egy papírt, befizettem a 68 złotyit, majd bent kellett hagyni 75 złotyit foglalónak, mert kaptam egy sátorszámot és egy karórát, amivel tudtam használni a mosdót és a fürdőt, meg ezzel az órával lehetett kimenni a tengerpartra VIP bejáraton.
Miután megkerestem a számomra legjobb helyet, felállítottam a sátram, és mivel volt wifi, rövid ideig a telefonom kötött le, majd rájöttem, hogy egész nap nem ettem semmit és éhen fogok halni. Megkerestem a büfét, de addigra már minden elfogyott, így kértem egy dupla adag sült krumplit és egy sört.
Evés után békesség szállt a lelkemre és óriási fáradság a testemre. Ekkor már nagyon fáradt voltam lelkileg. Holtponton éreztem magam és senki nem volt ott, hogy felrázzon, magamat meg nem bírtam. Olyan fura volt, hogy voltak napok, amikor kb. semmit nem beszéltem, viszont észrevettem, hogy erősen összezárom az állkapcsomat, és egy idő után elkezdett fájni. Tök fura volt.
A nap hátralévő részében zuhanyoztam, ültem a töltő szobában és töltöttem a mobilom és a fényképezőm, neteztem, cseteltem, kimentem egy picit a tengerhez, majd mindezek után még így is nagyon korán volt. 5 óra. Nem akartam ilyen korán lefeküdni, mert reggel sem akartam ébren lenni, ezért valahogy kihúztam 8ig, majd a sok gyerekzsivaj és a hangoskodás ellenére úgy aludtam, mint akit fejbe vertek.
2016.07.29. Péntek, Sopot-Sopot
Nagyon jól aludtam. Tegnap hajat is mostam, de már nem volt rá idő, hogy megszáradjon, ezért vizes hajjal aludtam el, aminek reggel meg lett a következménye, de nem baj, hiszen van fésűm és mindjárt minden jóra fordul, ám nem így történt. Nem találtam sehol a belépő órám. Tökre kétségbe estem. Végül arra jutottam, hogy biztos bent hagytam a zuhanyzóban, biztos leadták.
Mikor odaértem, ott volt két takarító ember, egy fiatal és egy idősebb, tőlük kérdeztem meg, hogy nem e látták, vagy nem e adta le valaki. Az idősebbik, akit Drovnak (vagy valami ilyesmi) hívtak elmutogatta, hogy a recepción kell plusz pénzért kérni újat, majd mikor látta, hogy kétségbeesem, elővett a farzsebéből egy órát, és kinyitogatta vele az ajtót. Kiderült, hogy ő találta meg, és hogy nála van. Végül odaadta, viccelődött, majd nagyon hálálkodva megköszöntem neki. Innentől kezdve mindig egymásra nevettünk ha találkoztunk, és mindig leellenőrizte, hogy a csuklómon van e az óra. Jó fejek voltak.
Ezen a napon már semmihez sem volt kedvem. Rossz érzés is volt, hogy még a városba se mentem be, de a kemping annyira kívül esett, hogy nem volt kedvem mászkálni. Fájt a lábam és fáradt voltam. Végül a napi programom kimerült abban, hogy kimostam a ruháimat, feltöltöttem a kütyüimet és kb ennyi. Pihentem.
Kezdett beborulni az idő, ezért bementem a sátorba és megterveztem a maradék napokat. Még nagyon sok napom volt az interrail jegyből, nem akartam, hogy kárba menjen, így amiket Krzysztof mondott városokat sorra vettem és betábláztam a hetemet úgy, hogy harmadikára megérkezzek haza.
Közben eleredt az eső, gyorsan beszedtem a ruhákat, majd imádkoztam, hogy álljon el, és elállt! :)
Ez a kis eső felrázott a nyomorúságomban, ezért kimentem a tengerpartra és ott voltam másfél órát. Az eső miatt alig voltak a parton szerencsére, én meg találtam egy kis nyugágyat és ott meditáltam, meg mászkáltam fel alá a homokban.
Ebédre a szokásos dupla adag sültkrumpli sörrel, itt már kértem kecsapot is. Ahogy eszegettem, éreztem, hogy még valaminek történnie kell. Addig nem mehetek haza, amíg ez az érzés el nem múlik. Általában minden kalandomkor érzem ezt, hogy valami történni fog, valami szuper dolog, valami csattanó, egy tökéletes zárás.
Közben elkezdett szakadni az eső, a ruháimat már nem tudtam megszárítani, ami nem is lett volna ban, de a nadrágom nagyon kellett volna. Az még vizes maradt, és emiatt megint rossz lett a kedvem.
Lefekvés előtt összepakoltam a cuccomat, hogy reggel ne ezzel menjen el az idő, mivel holnapra azt terveztem, hogy az SKM vonattal megnézem a várost, meg a fókákat. Mindent nagyon jól kiszámoltam, és reményekkel telve feküdtem le aludni.
2016.07.30. Szombat, Sopot - Krakkó
Reggel korán felkeltem, felvettem a vizes nadrágom (derosszvolt), összepakoltam gyorsan, elbúcsúztam a takarító barátaimtól, kicsekkoltam a kempingből, és elindultam az állomás felé. ám amikor megérkeztem, eszembe jutott, hogy a vonat nem megy el Gdynia-ba. Alig beszéltek az emberek angolul, fél órát csak a vonat keresésére szenteltem, már azt sem bántam, ha későbbivel kell mennem, de nem találtam.
Ekkor elhatároztam, hogy elmegyek a kikötőbe, és akkor átmegyek Helbe. a fókákhoz. Fél órát gyalogoltam a parton, 8 órára értem oda, majd közölték, hogy a hajó csak 10kor indul. Sorra jöttek a bukkanók és egyre mérgesebb lettem. Semmi nem úgy alakul, ahogy tervezem, pedig már tökre rákészültem, hogy azt mondhassam: Hello, where can I go to Hel?
Ekkor döntöttem úgy, hogy akkor elmegyek az első állomásra, Malborkba és megnézem a várat. Fel is szálltam a sopoti vonatra, és elmentem Malborkba.
Nagyon korán volt még, 10re már ott voltam. A mai szállásom Torunban lett volna, de csak későbbre terveztem az odaérkezést.
Malbork nagyon szép volt. Arról híres, hogy ott van a legnagyobb keresztes lovagok várja. Tényleg hatalmas volt. Óriási! Körüljárni is fárasztó volt. Be nem mentem, mert nem volt kedvem. Ez volt a végén már a legrosszabb, hogy semmihez nem volt kedvem és senki nem volt mellettem, aki húzott volna.
Szóval ment a szenvedés rendesen. Idementem, odamentem, leültem a várfalba, átültem egy másik falhoz, aztán elkezdett szakadni az eső. Olyan mérges lettem, hogy elindultam a vonatállomásra, de annyira esett, hogy meg kellett várnom egy kapualjban míg eláll.
Ekkorra már nagyon nagyon mérges voltam, de nem tudom, hogy miért. Mikor elértem az állomást, addigra elhatároztam, hogy nem érdekel Torun, elmegyek Krakkóba az katolikus ifjúsági találkozó utolsó napjára, hogy találkozzam Magdival és Rozival.
Megpróbáltam felszállni a 1 órai vonatra, de a kalauz megfenyegetett, hogy ha felszállok helyjegy nélkül, akkor fizetnem kell 600.- złotyit (43.000.-ft), plusz még valami bírságot. Mondom remek. Erre mérgesen leültem a padra és elkezdtem sírni, hogy most már elegem van és haza akarok menni.
Mikor lehiggadtam, elmentem a jegypénztárhoz, és kértem a következő vonatra helyjegyet, mire mondta, hogy már minden jegy elfogyott a másodosztályra, több vonat meg nem indul.
Úgy álltam ott, mint egy hajótörött. Aztán mondta, hogy van még hely az első osztályra, ami 285.- złotyi volt. Néztem az összeget, néztem a nőt, néztem a mögöttem tornyosuló sort és azt mondtam, hogy le van szarva. Kifizettem.
Ezután vártam, hogy elteljen a két óra a vonat indulásáig. Ittam egy csomó kávét, és néztem valami fura filmet, amit a váróban adtak a tévében. És mérgelődtem és szidtam a vonatokat és Malborkot és az első osztályt és mindent. És még az ég is kitisztult és kék lett, én meg itt csövezek vizesen, elázva a váróteremben.
Jött a vonat, felszálltam az első osztályra, úgy néztem ki a sok tiszta ember között, mint egy hajléktalan a király udvarában.
6 óra volt az út, a végére megenyhültem, mert a jegyhez járt csomó finom dolog, üdítő, meg kávé, meg meleg ebéd, süti, meg minden. És a szék is kényelmes volt. Szóval tényleg lehiggadtam.
Roziék intéztek nekem szállást Krakkóban, ahol ők aludtak. Sajnos nem találkoztunk este, mert ők már kimentek virrasztani és ott is aludtak, de találkoztam másokkal, akiket félig ismertem, és ez jó volt. Meg persze végigmentem a belvároson és csodálatos érzés töltött el a sok fiatal láttán, pedig kb mindenki a virrasztáson volt.
Megérkeztem a suliba, bejutottam segítséggel, majd az ingyen wifinek hála fél kettő körül aludtam el.
2016.07.31. Vasárnap, Krakkó - Budapest
Magdiék hívtak tegnap este, hogy menjek el a zárómisére, de úgy voltam vele, hogy nem tudom. Reggelre be sem állítottam ébresztőt, egy picit a Gondviselésre hagyatkoztam, döntse el Ő, hogy mit csináljak.
Ennek az lett a következménye, hogy felkeltem időben, felöltöztem, és mondtam a lányoknak, akik ott voltak, hogy velük megyek a zárómisére.
Ennek a helyszíne kb 20 km-rel arrább volt, mint a szállás, szóval ebből 10 km-t tömegközlekedéssel tettünk meg, a maradékot gyalog. A térdünk tönkrement, a forró napsütéstől vörösre égtünk, eltévedtünk, ami miatt plusz 7 km-t kellett gyalogolnunk, de mindez megérte, mert mellettünk ment el a Ferenc pápa, és láttam a karját! :) Nagyon érdekes volt, de teljesen feltöltött, hogy láthattam, pedig az elején nem is akartam elmenni a pápai misére. Szóval nagyszerű érzés volt, és már nagyon vártam, hogy ismerős arcokkal találkozzak.
Reggel 7kor indultunk, kb délre értünk oda ahova kellett, Magdiéknak nagyon örültem, talán túlságosan is, mert amikor megláttam őket, felkiáltottam (a szentbeszéd volt épp), hogy JÚÚÚJ! Mindenki rám nézett, és tök ciki volt. De annyira örültem nekik.
A misén csak az áldozásig maradtunk a csoporttal, aminek egy rövid ideig a részese lehettem, el kellett indulni visszafelé, hogy elérjük a hazamenő buszt. Úgy terveztem, hogy velük megyek haza, mert már kicsit elegem lett a vonatozásból és az egyedüllétből.
A hazaút szintén volt vagy 3 óra, de elképesztő erővel bírt a tömeg, és a közös éneklés, a rengeteg nemzet együtt, és hogy mindenki vidám és boldog!
Az út felénél úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk a tömegközlekedéssel, ami ahhoz képest, hogy mennyi ember volt, elég sikerünk volt, és még a hatalmas esőtől is megmenekültünk.
Visszaérve a szállásra még volt egy kis szabadidő, ahol összepakoltuk a cuccainkat, és elmentünk vásárolni, majd a Roziék kuponjait is beváltottuk, amiből popcornt, sült krumplit és kávét vettünk.
Közben tombolt a vihar! Esőben is mentünk vissza a szállásra, ahol egy rövid várakozás után végre becuccolhattunk a buszba. A táskámat előre kértem, hogy tegyék, mert nagyon féltem attól, hogy nem fogok beférni, és a végén mégiscsak vonattal kell majd mennem, de szerencsére nem így lett. Befértem, és fél 6kor el is indultunk.
Az úton Csenge mellett ültem, akivel iszonyat jókat beszélgettünk, majd hajnali 1re érkeztünk meg a belvárosba, ahol sikerült megkérnem a buszvezetőt, hogy tegyen ki (a sikerem a csomagom elölségében rejlett), így nagyon hamar hazaértem, bár szakadt az eső és eláztam teljesen, mégis végre otthon voltam.
Huhh.
***
Igen. Vége. Az utolsó pár nap tényleg csak egy nagy szenvedés volt, kicsit/nagyon sajnálom, hogy nem használtam ki jobban a bérletemet. De tanultam sokat az egyedüllétről és az egyedül utazásról, és biztos vagyok benne, hogy fogok még ilyet csinálni, de max csak egy hetet. Annyi volt kb amit bírtam holtpont nélkül.
Én mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki, és lépje túl a félelmeit. A félelmek gátolnak meg a legtöbb olyan dologban, amiből rengeteget lehet tanulni.
Én nagyon büszke vagyok magamra, hogy elindultam, és bár sokat féltem, mégis mentem és nem adtam fel. (csak a végén).
Még ülepednem, pihennem és lélekben feltöltődnöm kell, de biztos vagyok benne, hogy a mostani rossz érzések is egy idővel elmúlnak, és felváltják majd a jók!
És most, hogy így végigolvastad, a képeket a lenti "képek" linken tudjátok megnézni, mert olyan sokat csináltam, hogy a hagyományos módon, ahogy szoktam írni a bejegyzést, nem férnének el!
***
Szeretném megköszönni mindenkinek aki gondolt rám és imádkozott értem, mert nagyon nagyon éreztem egész úton. Köszönöm nagybátyámnak, Bélának az anyagi támogatást, és a szüleimnek a vonatjegyet, bátyámnak az ötleteit, tanácsait, segítségét az utam megtervezésében. Vivinek a Pick szalámit, Dávidnak a beszélgetéseket és a gondolatokat, Totternek és Tidynek az ötletet és a szállást, Julcsinak Hamburgi idegenvezetésemet, Krzysztofnak a Lengyelországban lévő ötleteket (Krzysztof, thank you for your help, and your tips of my trip! I am very grateful!), Rozinak és Magdinak a krakkói ottlétem minden pillanatát, a szállást és a buszutat egyaránt! És tényleg mindenkinek mindent!
Köszönöm!
