"Hogy hívnak? Tudod a neved. Sokszor elmondod. Ez a név téged jelöl, ismered a nevet. A neved nem csak önmagában létezik, hanem utal rád, mindarra, aki te vagy. De ki vagy te igazán? Az idei Barátok Útján veled fogunk foglalkozni, illetve mindenki saját magával, de közösen, közösségben.
Megkérdezzük egymástól, hogy honnan jöttél és hová tartasz. Foglalkozunk azzal, hogy merre mész, és egyáltalán miért mész oda, ahová mész. Mit kell tenned azért, hogy odaérj? És ha odaértél, honnan tudod, hogy tényleg ott vagy? Ezek most még elég sejtelmesen hangzanak, de a zarándoklaton ezeket a kérdéseket kibontjuk, és reméljük, hogy a végére közelebb kerülsz a saját válaszaidhoz. (...)
Ahogy a régi barátok is mondták: „Kezünkben bot, derekunk felövezve, mert már indulnánk!” www.baratokutja.hu
Barátok Útja (továbbiakban Bú.). Huhh. Most, hogy eltelt két hét a zarándoklat vége után, most lettem képes arra szellemileg, hogy leüljek és megosszam veletek ezt a különleges élményt, amiről úgy érzem, hogy az első lépés valami számomra nagyon fontos felé.
Nehezen találom a szavakat, mert nem akarok nagyon magamról írni, inkább kalandokról és az útról, viszont maga az túra nem nagy dolog. Minden napot betehetném egy ismétlés jelbe (||: mentünk, ettünk, kiscsoportoztunk, mentünk...stb. :|| ). A Búról már írtam egyszer egy igen részletes beszámolót, ezen a linken elérhetitek.
Igazából nem is tudom miről akarok írni. Fontosnak tartom, hogy erről (a Bú-ról) is legyen egy bejegyzés, mert ez is a nyaram, és azt hiszem az életem egy meghatározó része, amire majd idővel szívesen tekintek vissza.... hmm
Ez az út számomra arról szólt, hogy felnőtt lettem. Fájdalmas volt a felismerés, hogy nem azzá a felnőtté váltam, akit én gyerekként elképzeltem, hanem egy másmilyen felnőtté. Mindig az maradok, aki most vagyok. Egy vad, fiús, infantilis, bolondos, idétlen, komolytalan de mindig vidám, mindig optimista valaki, akiről majd azt mondják, hogy sose nő be a feje lágya... Ezt el kellett fogadnom. Nem leszek kosztümös, komoly, nőies és igényes felnőtt. Nem tudok ilyen lenni. Elengedtem magamban ezt az elvárást.
Felszakadtak dolgok, amiket direkt azért zártam le, hogy ne kelljen velük foglalkozni, vagy hogy tudjak másra koncentrálni, de rá kellett jönnöm, hogy ez egy nagy baromság volt a részemről. Mindig tudtam, hogy semmit sem szabad elfojtani, mert az előbb utóbb robbanni fog. Erre meg több raklapnyi problémát préseltem bele kis dobozokba, hátha nem tűnik fel senkinek. Jóég!
Miért kell nekem folyton tapasztalat útján tanulnom mindent? Bár így elég izgalmas az élet.
Szóval ilyesmik történtek a Barátok Útja alatt. Volt minden. Öröm, sírás, hálaérzet, fájdalom, bosszankodás, panaszkodás, felismerés és a fájdalmas, ugyanakkor jó érzésű rádöbbenés. Elképesztő mekkora érzések férnek el bennünk úgy, hogy mások csak annyit látnak, hogy mosolygok, mint egy idióta vagy éppen csendben gyűlnek a könnyeim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése