Mátrai Decathlon Túra 2016

Hosszú szünet után, végre újabb kalandban volt részem, egy Decathlonos teljesítménytúra révén. 3 távból lehetett választani, 50 km, 25 km és 13 km, valamint volt még egy kisgyerekek részére kialakított 1 km-es ajándéktúra, amire az 1 éves unokaöcsim az édesanyjával be is nevezett és sok szép ajándék birtokosává vált.

Én először a 13-asra neveztem be online, mert azt hittem jön még valaki majd ezen a távon, de mint kiderült nem, így a helyszínen kellett átnevetnem a 25-ösre.

2016. április 2. Szombat – Lábunkban az erő, fejünkben az akarat

Szombat reggel fél 7kor volt a találkozó a Békásmegyeri buszfordulóban. Előző este google útvonaltervezővel megnéztem mennyi az idő oda, fél órát írt, ha elérem mindegyik tömegközlekedési eszközt időben (villamos, HÉV).

Este már nem volt erőm bepakolni és kaját csinálni magamnak, így reggelre terveztem a korán kelést. 5 kor Emeli Sande megnyugtató hangja ébresztett 10 percenként 2x, így nagyon nehezen fél 6kor estem ki az ágyból, és fénysebességgel pakoltam be a cuccaim. A nagy sietségben felébresztetettem édesanyám, aki álmos szemekkel kérdezte meg, hogy nem e fogok elkésni. Nyugtattam, hogy nem, nem, ura vagyok a helyzetnek, majd az egészből az lett, hogy kivitt (kiwit?) kocsival. ♥

Bátyámék már vártak, át is szálltam a kocsijukba és indultunk Mátrafüredre. Fél 8-8 körül értünk oda, beregisztráltunk, átneveztem a hosszabb távra, összeszedtük Totót és Rajmundot, akik külön kocsival érkeztek, majd útnak indultunk.

Tesóm ment elöl, ő adta a tempót, mi pedig próbáltuk tartani. Féltem, hogy nem fogom bírni, mert októberben, a Spartan race akadályversenyen voltam utoljára természetben, valamint napi 8 órában ülök a munkahelyemen. Totálisan tunyának éreztem magam.

Igazából be kell vallanom, hogy a teljesítmény túráról, ha csak nem történik valami extra izgalmas, nem lehet olyan jól, sokat írni. Amiatt, hogy van egy feszített tempó, folyton csak a lábam elé nézek, mivel nem szeretnék orra bukni, kevésszer van, hogy a tájban gyönyörködöm, vagy az erdő látványát csodálom. Egyszer tudtam úgy igazán megcsodálni az erdőt, ez akkor volt, amikor elmentem pisilni.

De természetesen, ettől függetlenül nagyon jót tett a friss levegő a szervezetemnek. Gyönyörű patakok mellett és felett mentünk el, néha a bakancsom bele is kóstolt a friss hűvös forrásokba, valamikor meg arra volt kíváncsi, hogy mi van a sártenger mélyén.

Az út során 9 pecsételő helyet érintettünk a rajttal és a céllal együtt, a csúcsot, a Kékestetőt 10,6 km megtétele után értük el, ahol megjutalmaztuk magunkat egy-egy doboz sörrel. Haladás közben beszélgettünk, meg-meg álltunk pihenni, vagy bevárni egymást (általában engem), enni, inni.

Nagyon kevésszer volt, hogy egyedül mentünk volna, rengeteg ember volt, a különböző távok néhány helyen fedték egymást – ez igazából a vége felé volt zavaró, amikor a 13-km-esek jöttek szembe és amikor már meg akarsz halni, még kerülgetni is kell másokat. Igaz, ennek köszönhetően találkozhattam Gébiccsel, aki egy nagyon jó barátnőm, és ez a találkozás egy kis plusz erőt adott a maradék 7 km megtételéhez.

Az utolsó emelkedőnél, amikor a Kozmáry-kilátóhoz mentünk fel, akkor éreztem, hogy itt a vég. Hihetetlen lassú tempóval tudtam csak vonszolni magam, a tüdőm ekkorra már szerencsére bemelegedett, viszont a kis lábujjam annyira elnyomódott, hogy minden lépés egy nyilallás volt, de ez még nem volt minden. Ahogy indultunk lefelé, hirtelen elkezdett majdnem begörcsölni a bal vádlim. Azért írtam, hogy majdnem, mert olyan érzés volt, mintha minden lépés az utolsó csepp lenne ahhoz, hogy tényleg begörcsöljön.

De azért hozzáteszem, hogy a kilátóból a táj gyönyörű volt, az idő napos, meleg, pont kiránduláshoz való. A szeretett kapucnis pulcsi(m) jól szolgált!

Rövid szusszanás után, jól megnyomtuk a túra végét, így érkeztünk be fél 3 körül a célba, ahol kaptunk oklevelet, kitűzőt, zsíros kenyeret és teát. 25 km, 6 óra alatt a Mátrában. Nagyon büszke vagyok a teljesítményünkre!!

Ezek után szétvált a csapat, Totó és Rajmund mentek a kocsijukhoz, mi pedig megkerestük bátyám feleségét és kisfiát, akik egy játszótéren ütötték el az időt. Ott megebédeltünk és kipihentük magunkat egy fél órára, hogy aztán indulhassunk a telkünkre.

Velünk tartottak még bátyám kollégája és családja, valamint a Totóék is követtek minket kocsival.

A nap hátralévő részében sütögettünk, pihentünk, pálinkáztunk, beszélgettünk, nevetgéltünk, nyújtózkodtunk, zenét hallgattunk, fát gyűjtöttünk, kutyát simogattunk, mászkáltunk, babáztunk, ismerkedtünk, boroztunk, kifejtettük a véleményünket egymásnak, tábortüzeztünk, fáztunk, néztük a csillagokat, majd lefeküdtünk aludni.

2016. április 3. Vasárnap – Aztán így szólt: kívül tágasabb! - majd megpihent a lépcső szegletén.

A vasárnapot úgy terveztük, hogy egy közös reggeli után összepakolunk, játszunk, majd az ebédet bográcsban megfőzzük a közeli tó partján, de sajnos nem így lett, mert az unokaöcsim, Kornél belázasodott este, így a bátyám úgy döntött, hogy hazamennek.

Én Totóékkal maradtam még, rendbe raktuk a házat, lekapcsoltuk a vizet, áramot, meg mindent amit kellett, elmosogattunk ezt-azt, majd mi is elindultunk haza. Totó házhoz vitt, ami nagyon jó volt, mert így nem kellett használnom a lábaimat a hazajutáshoz. Áldja meg az Isten ezért!

Otthon forró fürdő, tiszta ruha, finom ennivaló és boldogság várt.

I ♥ Decathlon