Farkasordító Éjszakai Túra

Sok év kihagyása után megint kedvet kaptam egy jó kis éjszakai túrához. Szerencsére mostanában többet kirándultam, így nem féltem, hogy nem fogom bírni. Az úti célunk Börzsöny legmagasabb hegye, a szép nevű Csóványos (938m) volt.

A Nyugati pályaudvar 8. vágányánál gyülekeztünk, már megváltott jegyekkel Nógrádig. Egy barátommal mentem, így szerencsére nem voltam egyedül az úton és mások is csatlakoztak hozzánk akiket szintén ismertem régről.

Január elején voltam még egy éjszakai túrán, ahol úgy emlékeztem, a kabátom végig a kezemben volt olyan meleg volt meg természetesen ki is melegedtem, ezért erre felbuzdulva csak egy pulóvert vettem fel. Persze tettem el még egy plusz pulcsit meg sálat-sapkát, mivel jobb félni mint megijedni!

Mikor mindenki megérkezett, felszálltunk a vonatra és kisebb nagyobb átszállások után megérkeztünk Nógrádra. Rövid gyaloglás után felmentünk a Nógrádi várhoz, ahol Hangya (a túra vezetője) elmondta mire kell számítani, mi lesz a rendszer, ki lesz a sereghajtó és mikor fogunk enni. Mikor elindultunk, én egy kicsit lemaradtam elintézni ezt azt, aminek az lett a következménye, hogy a vak sötétben a kiégett lámpámmal a várból nem találtam meg az utat. Bevallom eléggé kétségbeestem, mert bár 40 ember lámpázó fénye elég feltűnő, én mégsem tudtam hogyan kell lejutni. Szerencsére a sereghajtó megtalált és visszajött értem, amiből meg az lett, hogy mind a ketten eltévedtünk. Kisebb telefonálgatás után végül is megtaláltuk az utat és a többieket is.

Sajnos nem volt hold az égen, de tökéletesen tiszta volt az ég, így látni lehetett a csillagokat. Nagyon hiányzott már ez a látvány.

Az idő kellemes volt amikor mentünk, de amikor megálltunk átkoztam magam amiért nem hoztam kabátot. Előtte való napokban esett az eső, de ezt csak a bakancsunk és a nadrágszárunk sínylette meg. Az éjszaki kirándulás titkaival haladtunk előre, kerülgettük a tó méretű pocsolyákat, követtem az előttem lévők lámpafényeit és szidtam a gyenge fényű saját lámpám. Gyakran felpillantottunk az égre és minél beljebb mentünk a sötét erdőbe annál több és több csillag kacsintott vissza ránk. Néha még hullócsillagot is lehetett látni!

Idő közben sereghajtókká alakultunk és Kapisztrán módban tartottuk egyben a csapatot és sürgettük a lemaradókat. Az álmosság néha néha megpróbált levenni minket a lábunkról, de szerencsére vittem magammal finom fahéjas kávét amit segített átvészelni a holtpontot. Sajnos 3an nem bírták a tempónkat, így őket hátrahagyva (egy idősebb pár és egy fiú) gyorsan felértünk a csúcsra. Addigra már elkezdett fújni a szél, ami csak ráerősített arra, hogy vegyem fel a plusz pulcsit és sálat és mindent ami csak van a táskámban. A kilátóra építkezés miatt nem lehetett felmenni, de kiengesztelésül kaptunk csokit. Rövid idő múlva elindultunk lefelé. Hálát adtam hogy nem azon az oldalon jöttünk fel ahol lementünk, bár ezen még ott is gondolkodtunk, mert lefelé menni sem volt kellemes csúszós sárban és térdmegeröltetve.

Ekkorra már mindenki fáradt volt, az óra elütötte hajnali 2tőt is. Miközben mentünk, meghallgathattuk az összes régi CartoonNetwork-ös régi mesék slágereit és az egyéb remek mesék főcímdalait, hála az előttünk haladóknak. A lefelé menet miatt a csapat eléggé széthúzódott, így mikor kijutottunk Diósjenő szélére csak egy kisebb csapat várt minket, keresve az utat a vonatállomásra. Elindultunk a turistajelzésen és egy hosszabb séta után értük el az állomást. A többiek már bevetették magukat a váróterembe, volt aki a padlón helyezte kényelembe magát és kezdte meg a jól megérdemelt pihenést. Mi kint a padon iszogattuk meg a maradék kávénkat és ettük meg a kekszet. Jól elfáradtunk. A vonat hamar begurult, fel is szálltunk és még mielőtt elaludtunk volna megvettük a jegyeket Budapestig. Utána képszakadás, zötykölődés, helyezkedés és arra ébredés, hogy megérkeztünk. Mármint megint átszálltunk buszra, majd vonatra ami már a Nyugati pályaudvarig ment. A napfelkelte nagyon szép lett volna, ha nem kezd el gyűlni a felhő az ég alján. Ezen már nem aludtam, mert előbb szálltam le mint a többiek és nem szerettem volna lekésni. A hangulat jó volt, beszélgettünk, de leginkább kifelé néztem a szép tájat.

Miután leléptem a Rákosrendezői peronra, éreztem, hogy nem vagyok még fáradt, ezért elmentem a fél 8-as misére. Ott már persze éreztem a fáradságot és azon voltam leginkább, hogy ne aludjak el a pap monoton prédikációja alatt. Nem sikerült, ezért inkább a mise többi részét állva töltöttem. Fél 9 körül értem haza, majd egy jó forró zuhany után jöhetett a megérdemelt alvás.

Táv: ~ 25 km.