Körülbelül
fél éve kezdtem el járni a Szentjánosbogár közösségbe, ahol
sok változatos programon vettem részt eddig és sok velem egykorú
fiatal felnőttel találkoztam. E közösség szervezésével voltam
idén először – a családom nélkül – a minden évben
megszervezett húsvéti lelkigyakorlaton.
2015.
április 2. Nagycsütörtök – Utolsó vacsora
Délután
1 órakor találkoztunk az Újpest-Városkapu buszpályaudvaron, ahol
jegyet váltottunk egyénileg Rétságig, majd miután mindenki
megérkezett, felszálltunk a buszra kb. 30-an, így eléggé hering
módon tudtunk csak felnyomakodni.
Egy
bosszantó néni mellé ültem, akinek semmi jó szava nem volt,
folyamatosan csak ítélkezett és még engem is bekategorizált
léhűtőnek és ingyenélőnek. Így telt el egy óra út Rétságig,
ahol átszálltunk a Romhányba tartó buszra.
Fél
órás út után megérkeztünk. Kiszállva tapasztaltuk, hogy nagyon
hideg van és fúj a szél. Nagy táskákkal 20 perces gyaloglás
után értünk a szállásra, ami a falu szélén volt, a tájházban.
A helyi nénik melegen fogadtak, sütöttek rengeteg süteményt,
pogácsát, rétest, valamint forró teával vártak minket. Az
tetszett a legjobban, hogy mindenki nagyon nyitott volt felém és
minden új taghoz aki eljött. Többen megöleltek, ami nekem meglepő
is volt, ugyanakkor jó érzéssel töltött el, ezáltal könnyebb
volt beilleszkednem a közösségbe. Amíg ettünk, ismerkedtünk
egymással, beszélgettünk, nevetgéltünk, majd miután
valamennyire átmelegedtünk a fogadtatástól és a jól fűtött
cserépkályhától, elkezdtünk játszani ismerkedős-névtanulósat:
A feladat a memóriánkat vette igénybe, mindenkinek kellett egy
hozzá közel álló mozdulatot kitalálnia és elmutogatni úgy,
hogy elmondja az előtte levő neveket és mozdulatokat. Ez a játék
a későbbiekben sokat segített ha valakiről szerettünk volna
beszélni, mert csak a mozdulatot kellett feleleveníteni és máris
tudtuk kiről van szó.
A
játék után még ettünk meg ittunk egy keveset, majd elindultunk a
templomba ami a falu másik végében volt. Szerencsétlenségünkre,
elkezdett esni az eső és még szél is fújt, így megszenvedtük
az odajutást. A templomon belül csak a bal oldali padsorokban volt
fűtés, így sajnos nem tudtunk olyan családias hangulatot
kialakítani a hívekkel, hogy egymás mellett énekeljünk. Mi
ültünk elöl a hívek hátul.
A
Nagycsütörtöki szentmisében az evangélium az utolsó vacsoráról
és a lábmosásról szólt. Zoli atya prédikációjából ami
nagyon megfogott, az az a rész volt, amikor a befogadásról
beszélt: úgy fogadtak be minket a falubeli családok, ahogy a
vizeskorsót cipelő ember is befogadta Jézust és a tanítványait.
Valamint ekkor volt még a lábmosás. Mise előtt lehetett
jelentkezni, hogy kinek mossa meg az atya a lábát, így jött össze
6 önként jelentkező.
Lábmosás.
Első hallásra nem is olyan nagy dolog. Aztán belegondolsz, hogy
egy pap mossa meg a lábad, egy elöljáró, egy példakép, egy
vezető. Arra gondolsz, hogy neked kéne inkább neki megmosni a
lábát, hisz olyan sokat tesz/tett már érted. De most nem lehet.
Letérdel eléd, gondosan kezébe veszi a lábad és megmossa, majd
szépen megtörli. És te tehetetlenséget érzel. Azt érzed, hogy
valaki megalázkodik érted, hogy neked jó legyen és te nem tudsz
semmit adni cserébe, csak a koszos lábadat. Mindenkinek
elgondolkodtató volt, azoknak is akik részt vettek benne és
azoknak is akik figyelték.
A
szentmise végén oltárfosztás következett, amikor is az
főoltárról leszedik a díszeket, terítőt, olvasót, kendőket,
gyertyákat és semmi nem marad, csak a csupasz asztal. Ez jelképezi
Jézust, amikor megfosztják ruháitól. Végezetül az
Oltáriszentséget elviszik egy mellékoltárhoz, csengők nélkül,
kereplőkkel, majd némán kivonul az asszisztencia.
A
szentmise végén felolvasták, hogy ki melyik családnál fog
aludni, megkerestük egymást és elindultunk a szállásunkhoz,
ki-ki a maga családjával:
Mi
négyen voltunk lányok egy helyen, Viki, Fufi, Adri és én. Mind a
négyen úgy állapodtunk meg, hogy a mi szállásadóink voltak a
legjobbak! :) Egy kisbusszal mentünk a házig, ahol már megterített
asztallal, forró gulyáslevessel vártak. Koccintással kezdtük az
ismerkedést, majd evés közben folytattuk. Meséltünk magunkról,
László és Ágnes meséltek Romhányról, a családjukról,
gyerekeikről és hogy hogyan fogadtak be minket, hogyan készült a
falu az érkezésünkre. Este fél 11 körül bontottunk asztalt,
majd fürdés és ágyazás után mentünk aludni.
2015.
április 3. Nagypéntek – Jézus meghal a keresztfán
Reggel
kipihenve ébredtünk, nagypéntekre tekintettel mindenki azt
reggelizett, amit a böjtje engedett. Evés után még beszélgettünk
egy keveset, majd útnak indultunk. Késve érkeztünk a templomba,
ahol volt a gyülekező a reggeli imához, elmélkedéshez.
Nagypéntek szigorú böjti nap, háromszori étkezéssel,
húsmentesen.
Ezen
a reggelen Zoli atya vezette az elmélkedést, amelynek a témája a
keresztút volt. Sokan úgy vagyunk a keresztúttal és magával a
szenvedéstörténettel, hogy elmondjuk, kicsit belegondolunk,
szomorkodunk majd haladunk tovább. Ezen a reggelen
belehelyezkedhettünk egy kicsit a részletekbe. Egy kicsit
történelmi szemszögből. Vajon hogyan történhetett tényleg!
Amikor kimondjuk, hogy Jézust megkorbácsolták, tényleg
belegondolunk abba, hogy hány seb lehetett rajta? Milyen fájdalmas
volt elviselni a lelki megalázottságot és még a testi brutalitást
is elviselni egyszerre. Jézus tűrt. Tűrt, mert feladatot kapott. A
keresztgerendát hordozva a végkimerültséggel küszködve,
többször arcra esve haladni az úton, miközben akik eddig
szerettek és hallgattak, néznek téged és semmit nem tesznek
érted.
Az
elmélkedés végén, volt egy feladat: keresni kellett egy helyet, a
templomban, ami számodra kényelmes volt és elfértél, majd ki
kellett tárni a karjainkat úgy, ahogy Jézus is kitárta a karját
a keresztfán. Egyszerűnek tűnik, de nem volt az. Nagyon hamar
elfáradtak a karjaim és kevés ideig bírtam tartani. Érdemes
kipróbálni és ezek után belegondolni abba, hogy milyen az amikor
a csuklód inai között átszúrt hatalmas szögekkel függesz a
kereszten és minden lélegzetvételhez fel kell tornáznod magad,
hogy ne feszüljön meg a tüdőd. Borzalmas fájdalom.
Az
imádságot egy énekkel zártuk, majd mi is feladatot kaptunk. A
tájházig, ahol voltunk napközben, csendben kellett sétálni, és
gondolkodnunk kellett azon, hogy értünk kik hoznak áldozatot, mi
kikért hozunk, valamint azon, hogy a keresztútban melyik az a
pillanat ami a legjobban megragad számodra, hova tudod belehelyezni
magad, milyen szerepben lennél.
Még
a templomban 7 csoportra osztódtunk, mindenki kapott két állomást,
amit ki kellett dolgozni, továbbá a kiscsoportokban megbeszélhettük
mire jutottunk a sétálás közben. Erre volt mindenkinek másfél
órája.
Az
idő elteltével, még ittunk egy kis teát, meg ettünk egy kis
vajas kenyeret, majd kimentünk játszani a kertbe. Mind a kettő
játék a bizalmon alapult. Először az volt a feladat, hogy
sétálgatni kellett össze vissza, és amikor kedved van,
összeeshettél. A többieknek meg az volt a feladata, hogy
megtartson és ne ess a földre. Sokan nagyon bátrak voltak, még
azt is megkockáztatták, hogy totálisan eldőlnek a földre! Én
inkább csak elkaptam az embereket, jó volt figyelni a másikra és
egymásra.
A
második játékot már jobban élveztem: párokba álltunk, egyikünk
becsukta a szemét, a másikunk vezetett minket és mutatott a
terepen olyat, amit megérinthettünk, pl. falat, füvet, kerítést,
szobrot, szerszámokat, zsúp tetőt, kavicsokat vagy akár egymást.
Volt olyan, hogy elhagyott a vezető és ott álltál egyedül arra
várva, hogy valaki más vezessen.
A
játékok után elindultunk a templomba, (út közben elkezdett 3 órakor esni a hó(!)) ahol végigjártuk a
keresztutat. Minden állomás egyedi volt és elgondolkodtató,
valamelyik interaktív és valamelyik szavak nélküli.
Ezután
visszamentünk a szállásra, ahol elpróbáltuk a passiót,
melegedtünk, beszélgettünk, majd este 6 órára érkeztünk meg a
nagypénteki szertartásra, mert ezen a napon nincsen szentmise.
Ennek a liturgiának egyik nagyon szép része a kereszthódolat,
amikor a ministránsok megdöntve a feszületet helyet adnak a
híveknek, hogy megérintve emlékezhessenek Jézus áldozatára amit
értünk tett.
A
szertartás után találkoztunk Lászlóval és Ágnessel, velük
mentünk együtt vissza a szállásunkra. Vacsora közben is sokat
beszélgettünk, és nagyon a szívünkbe zártuk őket, a végtelen
kedvességet és melegséget amivel fogadtak és amit kaptunk tőlük.
Az egyszeri jóllakás után, alváshoz készülődtünk, majd
lefeküdtünk aludni.
2015.
április 4. Nagyszombat - Föltámadás
Ébredés
és összekészülődés után ültünk asztalhoz, ahol virslivel
vártak minket. Ezen a napon volt László születésnapja, így a
reggeli pálinka sem maradhatott el, valamint az Ároni áldás.
Meghallgathattunk egy kis gitárszólót, majd reggeli közben még
sokáig beszélgettünk. „Sajnos” olyan jól elbeszélgettünk,
hogy a reggeli áhítatra fél óra késéssel érkeztünk csak meg.
Ezen
a reggelen vezetett imádságon vettünk részt, ahol megint
belehelyezkedhettünk arimateai József, Mária Magdolna, Nikodémus,
valamint József anyja Mária helyébe. Megismertük a történetet
megint egy kicsit történelmi, vagy legalábbis valósághű
elbeszéléssel. Hogyan is történhetett, József mennyit gyalogolt,
hogy eljusson Pilátushoz, hogy ő fogadja, hogy megvegye a
balzsamot, hogy hogyan vették le a testet és vihették el a
sírhoz... Az elmélkedés végén meg kellett keresni azt a
szereplőt vagy részletet ahová a legjobban bele tudtad magad
képzelni.
Visszaérkezve
a szállásra, kicsit felmelegedve és jól felöltözve indultunk
kirándulni, várost nézni, és megismerni a helyi nevezetességeket,
legendákat és mende-mondákat, aminek, mint kiderült, a fele sem
volt igaz.
Az
út nagyon hideg volt és szeles, de mégis jól telt, mert mindig
mentem valakivel és ritkán voltam egyedül. Amikor készültem a
húsvétra, még nem voltam biztos abban, hogy eljöjjek erre a
szervezett lelkigyakorlatra, mert aggódtam amiatt, hogy nem fognak
befogadni, vagy nem fogok tudni beilleszkedni, de szerencsére Laci
meggyőzött, és ezért sokáig hálás leszek neki.
Ezen
a városnézésen megismerhettük Romhány híres épületeit,
kastélyait, szobrait, emlékműveit, turulmadarát és a hírös
Nagy Magyarország alakú török mogyoró fát is, amit
Rákóczi-fának is neveznek.
A
hosszú, hideg és szeles túra után a Fáradt Vándor nevű
étterembe érkeztünk, ahol a helyi kedves emberek jóvoltából egy
nagyon finom és kiadós ebédet költöttünk el együtt. A menü
májgombóc leves, és sajttal töltött csirkemell rizzsel és
sültkrumplival volt. Hmmm... nyami! :)
Visszaérkezve
a szállásra (tájház), a nagy hidegre és fáradságra tekintettel
volt egy kis döfönye, ami egyenlő a szabadfoglalkozással és a
punnyadással egyszerre. Ilyenkor mindenki a kályha és a fotelekhez
csoportosult és folytak a jobbnál jobb beszélgetések és
nevetések.
Miután
felmelegedtünk nagyjából, kimentünk a kertbe játszani. Én ilyen
vicces játékokat még nem láttam! :D Az egyiknek ez volt a neve,
hogy
Bomba-Pajzs
Körbe
kell állni, majd mindenki először kiválaszt magának egy embert,
ő lesz a bombája, majd kiválaszt magának egy pajzsot. A játék
lényege, hogy a kijelölt területen belül, úgy kell helyezkedni,
hogy a pajzsod mindig a bombád és magad között legyen, ezzel meg tudod védeni
magad a robbanástól, amit a játékvezető egy tapssal vagy
füttyszóval jelez.
Igen
ám! De nem tudhatod, hogy a te pajzsod vagy bombád kit szemelt ki,
így az egész játékból egy indokolatlannak tűnő futkosás és
helyezkedés lett a vége. Volt olyan nálam például, hogy az én
bombám engem szemelt ki pajzsnak, míg a pajzsom valaki egész mást,
így lehetetlen volt az, hogy a bombám a pajzsom mögé kerüljön.
Főleg, hogy legalább 30an futkostak ide oda. A lényeg, hogy
nagyon, nagyon, NAGYON vicces volt mint játékosként, mint
nézelődőként is. Talán nézni viccesebb volt mint játszani! :)
A másik játék
Flamingó
fogó:
A
flamingók a fogók, a pingvinek a menekültek. Ennek a játéknak a
különlegessége, hogy a pingvinkék csak pingvin járásban
mehetnek, a flamingók meg hát... leginkább a Monty Pytonhülyejárásához tudnám hasonlítani járásban. 3 fogó volt,
akit megfogtak ő is flamingó lett. A harmadik játék
Ölelős
fogó:
Ez
a játék is az egymásra figyelésről szól. Mindenki csak sétálva
járhat, a fogók is és a menekülők is. A fogók támadását
azzal lehet kivédeni, ha valakit gyorsan megölelsz. Szobrozni
mellette nem lehet, de az örökkévalóságig sem szabad ölelkezni.
Ha valakit megfogtak, az megdermed, és csak úgy lehet
kiszabadítani, ha 3 ember kézen fogva körbetáncolja. Amikor
táncolnak akkor sem szabad megfognia a fogónak.
Ez
a játék egy kicsit káosz lett a végére, mert az egy kupacban
lévő dermedteket már 5-6-os csoportokban táncolták körbe, ami
tényleg egy kicsit csalásnak tűnt, de a fogók még így is
megnyerték a játékot. A végén a fogókat is kaptak egy nagy
ölelést :)
Miután
kijátszottuk magunkat, visszamentünk a szobába, ahol egy kis
megnyugvás után körbeültünk, hogy ráhangolódjunk a
feltámadásra. Egy görög ikonról elmélkedtünk, ami Jézust
ábrázolja abban a pillanatban, amikor alászáll a poklokra és
elsőként Ádámot és Évát húzza ki a sírból. Sokat
beszélgettünk a témáról és a képről, a szimbólumokról és
hogy vajon mit jelent az, hogy alászállni a poklokra. Mi az hogy
feltámadás... stb.
A nagyszombati szentmise este fél 9kor kezdődött. Sötétség volt
már amikor odaértünk. Kint álltak a hívek, hozzájuk
csatlakoztunk mi is, mindegyikünk kezében volt egy-egy gyertya. A
szertartás a tűzszenteléssel kezdődik: egyedül a parázsló szén
világít, s az arról vett tűzzel a pap meggyújtja a húsvéti
gyertyát, miközben azt imádkozza, hogy Jézus Krisztus tegnap és
ma, ő a Kezdet és a Vég, ő az Alfa és az Ómega, övé az idő,
és övé az örökkévalóság, övé a dicsőség és a hatalom,
mindörökkön örökké. A húsvéti gyertya fénye maga is a
feltámadt Jézus Krisztust jelzi, aki új reményt ad az embernek.
Ezután
a pap és a ministránsok, valamint a segítők szétosztják a
fényt, a lángot a híveknek is. A
húsvéti örömének, az Exsultet elhangzása után kezdődik az
igeliturgia, mely végigvezet minket az üdvösségtörténet nagy
állomásain, majd felhangzik a Glória, Isten dicsőítése és
„visszatérnek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus
győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően
újra felhangzik (újra megtanuljuk) az alleluját, majd
meghallgatjuk az evangéliumot.
Az
igeliturgia után a vízszentelés, ahol megújítjuk a keresztségi
fogadalmunkat, Isten mellet és a sátán ellen vallunk. Ezután, itt
Romhányban a diakónus kisfia, Benjámin elsőáldozására került
sor, majd mi is magunkhoz vettük az eucharisztiát. Ezután jött a
feltámadási körmenet, amit gyertyákkal megvilágítva és hangos
énekléssel jártunk végig. Nagyon hideg volt.
A
dicsőséges szentmise után mindenkinek ragyogott az arca, és úgy
éreztem együtt támadtam fel Jézussal, egy kicsit új ember
lettem. A templom előtt ott voltak a családok akiknél laktunk,
velük is együtt örültünk és mondtuk: Feltámadt Krisztus! Mire
jött a válasz: Valóban feltámadt!
Az
úton visszafelé sokat beszélgettem Linával, együtt vittük a
húsvéti gyertyát, de sajnos az övé félúton elaludt. Azt hittem
mi vagyunk az elsők között, de kiderült, hogy az utolsók
vagyunk. Fel is vett minket az egyik kocsi sajnálatból :D így nem
lettünk utolsók.
Odaérve
már javában folyt a mulatozás, volt sok süti, meg sonka, torma,
főttojás, bor! Meghívtuk magunkhoz a Dalárdát, akik a helyi
férfi énekes kar, ők énekeltek nekünk dalokat, pl.: Mestereknek
mestere című éneket is.
Az
este hátralévő részében ettünk, ittunk és énekeltünk! Nagyon
jó volt, a kitartóak hajnalig bírták, én fél 3 körül mentem
el lefeküdni a kápolnába, ugyanis ott aludtunk matracokon és
polifoamokon.
2015.
április 5. - Húsvét vasárnap
Már
nem emlékszem milyen ébresztőre kelve másztunk ki a
hálózsákunkból és ültünk az asztalokhoz reggelizni. A reggeli
kalács volt, maradék sonka, főtt tojás és lekvár. Több
kalácsot a helyi nénik sütötték nekünk. Evés után kezdtünk
el összepakolni, takarítani, összekészülődni, majd 10 re
kimentünk a templomhoz az ünnepi misére. Szép volt, megható és
nagyon boldog! Jó énekeket énekeltünk, mindenki örült és
mosolygott a másikra. A szertartás végén köszönetet mondtunk a
falunak, ajándékot adtunk és kaptunk, lelkit és folyékonyat.
A
templom előtt elbúcsúztunk Lászlótól és Ágnestől,
megfogadtuk, hogy még viszont látjuk egymást, majd a
Szentjánosbogarak fele is hazaindult kocsival. Körülbelül 15en
mentünk vissza a tájházba. Ott tartottunk még egy kis
állófogadást, megettük a maradékot, és elvégeztük az utolsó
simításokat a rendrakás terén.
A
hazaúton nagyon jó volt. Akikkel együtt utaztam már nem voltak
idegenek és azt éreztem, hogy befogadott a közösség. Sokat
nevettünk, páran aludtunk a buszokon, majd Budapesten egy nagy
SZER-VUSZ-TOKkal elköszöntünk egymástól.
Köszönöm,
hogy ott lehettem Veletek és együtt tölthettük a legszebb
ünnepet: a Húsvétot!
"Föltámadt Krisztus e napon! Alleluja hála légyen az Istennek!"